A romániai magyar értelmiség példátlanul rossz helyzetbe került: a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a romániai magyar népesség lélekszámához viszonyítva jóval kisebb, mint a román lakosság esetében.
Január 30-án két fanatikus iszlám-kamikaze robbantott fel mintegy 130 kilónyi trotilt egy algíri belvárosi rendőrkapitányságon (42 halálos áldozat, 256 sebesült); február végén az algíri óváros szomszédságában fekvő Serkadji-börtönben fellázadt fundamentalista foglyok négy őr torkát vágták át, tizenkettőt megsebesítettek, további hetet pedig túszul ejtettek; március 10-én hajnalban – egy rendőr lakása közelében – szintén pokolgép robbant, s csak a csodával határos, hogy a rendőr családja ellen tervezett merényletnek nem volt halálos áldozata, „mindössze” 63 sebesültje.
A nagy akc
Független Magyar Kezdeményezés (FMK), majd 1992 óta a Magyar Polgári Párt (MPP) – a második világháború utáni első szlovákiai magyar politikai erő egy nappal az emlékezetes prágai diáktüntetések után, 1989. november 18-án alakult. A kezdettől fogva szabadelvű, polgári párt 1990 és 1992 közt tagja volt a szlovák és csehszlovák kormánykoalíciónak, 1992-ben nem került be, parlamenten kívüli pártként tevékenykedett, 1994-től ismét parlamenti párt: egyetlen képviselője van a pártelnök A.
1921: az Ír-sziget déli része (26 grófság) önállóságot és domíniumi státust kap
1922: létrejön az Ír Szabad Állam
1937: a domíniumi keretek megszűnése; a szuverén Írország új alkotmánya területi igényt formál a 6 északír grófságra (Ulsterre) is
1939-45: Írország deklarálja semlegességét a II.
„…Szlovákiában csak akkor lesz társadalmi béke, ha a mi igényeinknek megfelelően lesz megoldva a helyzetünk, azaz a magyar kérdés. A megoldás pedig mindenkinek a javát fogja szolgálni. (…)
Az elmúlt öt év során a legnagyobb energiapazarlást az jelentette számunkra, hogy sokszor háromfrontos harcot kellett folytatnunk.
Az egyik belföldön nyílt… a szlovák politika – mind a kormány, mind a szlovák pártok – arra törekedett, hogy szembefordítsa velünk a szlovákiai magyarság egy töredékét – felkínálva nekik a röpke érvényesülést.
„A magam részéről az unió híve vagyok” – John Major brit kormányfő
„A magam részéről Ulster polgára vagyok” – Gerry Adams Sinn Fein-vezető
Észak-Írországban – ahol csaknem három évtizeden át parázslott a polgárháború – már több mint fél éve érvényben van az a tűzszünet, amelyet a smaragd sziget egyesítéséért küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) hirdetett ki, és amelyhez a Nagy-Britanniával való uniót fenntartani kívánó protestáns félkatonai csoportok közös parancsnoksága is csatlakozott.
Három évvel ezelőtt e napon Ankarában – minden szertartási szándék nélkül – olyan volt NDK-s tankokkal lőttek a kurd tüntetők közé (német Bundestag-képviselők szeme láttára), melyeket Németország ajándékozott Törökországnak és Görögországnak (a német hadügyminisztert menten leváltották). Az idei kurd újévre a török hatóságok igazán kitettek magukért: nagy létszámú (török adatok szerint 35 ezer fős, kurd adatok szerint legalább 100 ezer fős) török katonai alakulat lépte át az iraki határt, s támadott meg kurd bázisokat a „terrorizmus elleni harc” jegyében.
A viszályok, viták ellenére sem bánták meg a szlovákiai magyar pártok, hogy közösen indultak a tavalyi parlamenti választásokon: végül is a szlovákiai magyarok 90-95 százaléka a mai Magyar Koalíció pártjaira, vagyis a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomra, az Együttélés Politikai Mozgalomra és a Magyar Polgári Pártra szavazott. Az alapkérdésekről vallott egység volt az egyik kulcs a mégoly sok kompromisszumot tartalmazó alapszerződés elfogadásához is.
„Előttünk a halál!” – hirdetik már nevükkel is a kurd nemzeti felkelők, akik a muzulmán Törökország ellen harcolnak az önálló Kurdisztánért. „Emberek, akik szeretik a halált” – jellemzik vezetőik az algériai iszlám állam megteremtéséért harcolókat. Oroszországban még kérdés, hogy sikerül-e megállítani az agresszív iszlám fundamentalizmus expanzióját, Bulgáriában már legfeljebb csak utóvédharcot folytathatnak nagyrészt asszimilált muzulmánok.
„Horn és Meciar elvégezték azt a munkát, amire több generáció nem volt képes” – ezzel a szalagcímmel jelentette be a kormány szócsövének számító, szélsőségesen nacionalista Slovenská Republika napilap az alapszerződés megkötésének hírét. A lap szerint az aláírás aktusa Párizsban végre „pontot tesz azon viták, veszekedések és ellentétek végére, melyek több évszázad óta sújtják a két nemzetet.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 34 hét
9 év 7 hét
9 év 11 hét
9 év 11 hét
9 év 12 hét
9 év 12 hét
9 év 12 hét
9 év 15 hét
9 év 15 hét
9 év 15 hét