Tálas Péter

Nyomtatóbarát változat

Január 30-án két fanatikus iszlám-kamikaze robbantott fel mintegy 130 kilónyi trotilt egy algíri belvárosi rendőrkapitányságon (42 halálos áldozat, 256 sebesült); február végén az algíri óváros szomszédságában fekvő Serkadji-börtönben fellázadt fundamentalista foglyok négy őr torkát vágták át, tizenkettőt megsebesítettek, további hetet pedig túszul ejtettek; március 10-én hajnalban – egy rendőr lakása közelében – szintén pokolgép robbant, s csak a csodával határos, hogy a rendőr családja ellen tervezett merényletnek nem volt halálos áldozata, „mindössze” 63 sebesültje.

A nagy akciók közötti napokat az integristák „kisebb” egyéni kezdeményezésekkel tűzdelték meg: az áldozatok listáján a rendőrök és katonák mellett az algériai értelmiség olyan nemzetközileg is ismert személyiségei szerepeltek, mint Ahmed Rasid Bab énekes, Dianin Nabil nőmozgalmi vezető vagy Ali Bucherbach. a legnagyobb algériai videogyártó cég 53 éves igazgatója. S akkor még nem is említettük az ország infrastruktúrája elleni rendszeres támadásokat.

Persze a katonai rezsim sem maradt adós: a hivatalos adatok szerint a Serkadji-börtönlázadás leverése során 96 fogoly „terrorista” halt meg (a fundamentalisták szerint a katonai kormányzat terroristaellenes különítményesei, a „nindzsák”, az akcióban 200 politikai foglyot kaszaboltak le); még ugyanabban a hónapban további 200 ember pusztult el a marokkói határ és Algír között félúton fekvő faluban a kormány helikoptereinek támadása következtében; a múlt héten pedig „300 terrorista megsemmisítéséről” számolt be a hivatalos Algír. S régen közismert az is, hogy a kormány napalmbombákkal támadja az iszlám fundamentalisták által lakott vidéki területeket, erdőket és falvakat éget fel, s naponta tart halálos áldozatokat is követelő razziákat. „A fundamentalisták férgek. Ki kell irtanunk őket, még akkor is, ha milliókat kell megölnünk” – jelentette ki nemrégiben egy algíri kormányhivatalnok, Lara Marlowe-nak a Time tudósítósítójának.

„Emberek, akik szeretik a halált”


A sajtóban gyakran „titkos háborúnak” nevezett fegyveres harc – amelynek ma már havonta 800-1000 ember esik áldozatul – akkor vette kezdetét, amikor az algériai hadsereg – látva az Iszlám Üdvösség Frontjának (FIS) 1991. december 26-i választásokon való előretörését – érvénytelenítette az első szabad választások eredményét, betiltotta a FIS-t. vezetőit – Abbasi Madanit és Ali Belhadjot – bebörtönözte, több ezer aktivistáját pedig a Szaharában felállított elkülönítő táborokba internálta. Mint utóbb kiderült, az elkülönítő táborok igen jó ideológiai iskolának bizonyultak: a többnyire fiatal algériaiak hamarosan néhány fős fegyveres csoportokat alakítottak.

E kis iszlám fegyveres csoportok az idők folyamán két nagyobb szervezetbe tömörültek. Egyrészt a FIS alá rendelődő Iszlám Üdvösség Hadseregbe (AIS), amely elsősorban vidéken tevékenykedik, és a rezsimmel (pontosabban a hadsereggel és a rendőrséggel) való harc során igyekszik megkímélni a civileket és a külföldieket. Másrészt a már említett, elsősorban a városokban tevékenykedő s ma már egyre inkább önállósuló Iszlám Fegyveres Csoportba (GIA), amely „itt és most” kívánja megteremteni az algériai iszlám államot. A GIA e jelszó jegyében nemcsak azok ellen hirdetett „szent háborút”, akik bármilyen formában együttműködnek a hatalommal, de azokat is halállal fenyegette meg, akik eltérnek a Korán általuk értelmezett tanításaitól.

Az Algériában elkövetett legtöbb merénylet és gyilkosság mögött a GIA áll, amely nemegyszer „büszkén” vállalja is a felelősséget: vezetői fennen hirdetik, hogy az ő számlájukat terheli az elmúlt három évben Algériában meggyilkolt csaknem 80 külföldi élete, az Air France Algír–Marseille között közlekedő Airbus A–300-asának az elmúlt év karácsonyán történő elrablása (és 4 utasának meggyilkolása) és az algériai értelmiség (újságírók, énekesek) képviselőinek meggyilkolása. „Aki tollal harcol ellenünk, az éles kés által vész el” – ismételgetik immár két éve a szervezet vezetői, s így jellemzik harcosaikat: „Emberek, akik szeretik a halált.”

Erőszak a korán nevében

A GIA elsősorban a jövőjüket kilátástalannak látó, munka és lakás nélküli fiatal férfiakból verbuválja tagjait. A több száz kis fegyveres szervezet nem rendelkezik hierarchizált struktúrával, a többnyire önállóan harcoló s csak a nagyobb akcióknál együttműködő csoportokat egy-egy „a Koránt jól ismerő és számos gyilkosságot elkövető” ún. emír vezeti. A GIA-csoportok, amelyeknek legelszántabb és legkegyetlenebb tagjai, az ún. afgánok (a korábban Afganisztánban szolgáló algériai önkéntesek), az elmúlt három évben 600 iskolát gyújtottak fel, de célpontjaik közt voltak egyetemi épületek, gyárak, hidak, vasutak is. (A szakemberek csak az 1994-es polgárháborús veszteségeket közel 1 milliárd dollárra becsülik.) A kegyetlenségek áldozatai közt nagyon sok a nő (az elmúlt két év során több mint 200 nő vesztette életét); a nőket családjaiktól elrabolva hurcolják a hegyekbe, erőszakolják meg vagy kényszerítik „időleges” házasságra. Már-már rituális módon (a jobb fültől balra haladva a gerincig) vágják el a torkát annak a nőnek vagy lánynak, aki nem fátyolozza el az arcát, nem visel csadort, fodrászhoz vagy kozmetikushoz jár, vagy csak egyszerűen dolgozik, illetve tanul. „A családom szeme láttára erőszakoltak meg. Olykor azt mondom magamnak: szerencsém volt, hogy élve megúsztam. Mert hát hány nőt erőszakoltak meg, utána pedig levágták a fejét” – nyilatkozta nemrégiben az El Watan című lapnak a fanatikus fundamentalisták egyik algériai áldozata. Teszik mindezt a Korán nevében, esetleg a FIS-vezető Abassi Madanira hivatkozva, aki szerint a muszlim nők életükben csak háromszor hagyhatják el otthonukat: „amikor megszületnek, amikor férjhez mennek és amikor temetik őket.”

Kudarcra ítélt békekísérletek

Az algériai harcok felszámolására már többször történt kísérlet. Legutóbb például január közepén Rómában gyűltek össze a legjelentősebb algériai politikai csoportosulások vezetői – az országot 1992-ig egyedül kormányzó és most is hatalomközeli Nemzeti Felszabadítást Front (FLN), a berber kisebbség körében népszerű Szocialista Erők Frontjának (FFS) és az Iszlám Üdvösség Frontjának (FIS) a vezetői, de ott volt az emigrációban élő egykori elnök, Ben Bella is – annak érdekében, hogy végre véget vessenek az öldöklésnek. A találkozón alá is írtak egy megállapodást arról, hogy a FIS, ha a kormányzat szabadon engedi vezetőit, felszólítja híveit a polgári személyek, a külföldiek és a gazdasági célpontok elleni támadások beszüntetésére, sőt, amennyiben a kormányzat elítéli az „iszlámellenes tábornokokat”, és betilt minden „ateista pártot”, akkor akár teljesen is hajlandó beszüntetni a harcot. Csak hát az egyezmény „könnyűnek találtatott”, mindenekelőtt azért, mert azt éppen a két legjelentősebb politikai erő nem ismerte el: a kormányzat és a GIA.

Az utóbbi válasza véresen szemléletes volt: a január 30-i robbantás és az azt követő merényletek. De az államelnök sem volt hajlandó fogadni az ellenzék vezetőit, s valószínűleg elsősorban azért nem, mert a hivatalos Algír tavaly november óta a hadsereg „héjáinak” befolyása alatt áll, akik – maguk mögött érezve az „iszlám Észak-Afrika” lehetőségétől rettegő Európa támogatását – mindenáron (akár nyílt polgárháború árán is) le akarnak számolni a fanatikus fundamentalistákkal.

Bár a fő politikai ellentétek a katonai kormányzat és a fanatikus fundamentalisták között húzódnak, az algériai polgárháborúnak valójában nincsenek frontjai, vagy ha vannak is, kibogozhatatlanok: minden családnak megvan a maga rendőre és a maga fundamentalistája. A konfliktus már-már azzal fenyeget, hogy a mai fundementalista fiúk terrorizálják majd azokat az apákat, akik a franciaellenes nemzeti ideológián nevelkedtek ugyan, de az iszlámot az Istennel való személyes kapcsolatként fogták-fogják fel. A kilátások borzalmasak: „Egy nap azt mondta nekünk, hogy ha azt a parancsot kapná, hogy Isten nevében öljön meg bennünket, egy pillanatig sem habozna” – mondja egy anya, akinek fia az integristák közé állt. Majd csendesen sírva hozzáteszi: „Félek a saját fiamtól.”

• Külföld