Beindult hát Lengyelországban is a jól ismert tv-show-ra, A férfi, aki tetszik nekünk című, nem túl nagy szellemi erőfeszítést igénylő műsorra emlékeztető küzdelem, amelynek valódi tétje nem a feladatok megoldása, hanem hogy ki mennyire képes meggyőzni a közönséget arról, hogy ő a legdögösebb, a legjópofább. Az 1995.
Most utólag elárulja-e, melyek voltak azok a feltételek, amelyek mellett, ha két hónapnyi gondolkodás után is, de igent mondott a miniszterelnök fölkérésére, miszerint legyen ön a jegybank elnöke?
Nagyon fontosnak tartottam, hogy ne kelljen kettétörni a megkezdődött növekedést, és ennek érdekében az államháztartás hiányát három év alatt fokozatosan, de nagyon nagy lendülettel mérsékeljük. Az árfolyam-politikában nagyobb önállóságra törekedtem.
Jan Maria Rokita, Hanna Suchocka kormányfő egykori kabinetfőnöke szerint a lengyel politikai palettán jelenleg négy alapszín található: a posztkommunista vörös, a parasztpárti zöld, a Demokratikus Unió (UD) és a Liberális Demokrata Kongresszus (KLD) egyesüléséből létrejött Szabadság Unió (UW) kékje és a lengyel jobboldali pártok feketéje. Az 1993. szeptember 19-i választások óta a magyar tömegkommunikáció figyelmét szinte kizárólag az első kettőre összpontosította.
Január 30-án két fanatikus iszlám-kamikaze robbantott fel mintegy 130 kilónyi trotilt egy algíri belvárosi rendőrkapitányságon (42 halálos áldozat, 256 sebesült); február végén az algíri óváros szomszédságában fekvő Serkadji-börtönben fellázadt fundamentalista foglyok négy őr torkát vágták át, tizenkettőt megsebesítettek, további hetet pedig túszul ejtettek; március 10-én hajnalban – egy rendőr lakása közelében – szintén pokolgép robbant, s csak a csodával határos, hogy a rendőr családja ellen tervezett merényletnek nem volt halálos áldozata, „mindössze” 63 sebesültje.
A nagy akc
Ha ősszel netán ismét Lech Walesa lesz Lengyelország elnöke (ma erre nem sok az esélye, mert bár népszerűsége a legutóbbi napokban kissé nőtt, de tetszési indexe még mindig igen alacsony), a február eleji napoknak minden bizonnyal döntő szerepe lesz megválasztásában. Ha pedig mégsem, az sem von le semmit múlt heti érdemeiből. Szavai ugyanis úgy elsöpörték a Pawlak-kabinetet, hogy mire felocsúdhattunk, már híre-hamva sem volt.
Úgy fél órával a vonat indulása előtt 8-10 bőrkabátos, pisztollyal és személyi hívóval felszerelt huszonéves fiatalember száll fel a vagonokba. Mindig mások és mások. Magabiztosan lépnek be a kupékba, ha valamelyiket zárva találják, azt maguk nyitják ki a vonatkísérőktől kapott kulccsal, s oroszul, olykor erős ukrán akcentussal szólítják fel az utasokat valutakiviteli engedélyük felmutatására. A külföldiekkel, az egyetemistákkal vagy például a déli köztársaságokból jövőkkel nemigen foglalkoznak. Csak az oroszokkal és az ukránokkal.
– Magától tíz százalék!
Az eredetileg kórháznak szánt brüsszeli NATO-központ, ahová 1967-ben, Franciaországnak a szövetség katonai szervezetéből való kilépését követően költözött a NATO-vezetés, sokkal inkább idegenforgalmi látványosságnak hat, semmint egy nemzetközi politikai-katonai szervezet agytrösztjének.
Az államelnöknek címzett kritikát közvetlenül két ügy robbantotta ki: szeptember 23-án Walesa kísérletet tett a független Rádió- és Televízió Tanács (RTvT) általa delegált két tagjának – Marek Markiewicznek és Maciej Ilowieckinek – visszahívására, s ezzel felújította a lengyel médiaháborút; október 10-én pedig a lengyel hadsereg tábornokait felhasználva Piotr Kolodziejczyk nemzetvédelmi minisztert szólította fel lemondásra.
Lengyel médiaháború – 1994
Az már korábban ismert volt, hogy Lech Walesának nemigen tetszett a Rádió- és Televízió Tanácsnak az a fél évvel ko
Bomba – páncélkocsi 1:0
A Boszniában dúló háború iránti egyre nagyobb közöny közepette csak nagyon kevesek kapták fel a fejüket azon hír hallatán, hogy a boszniai szerbek ismét megtámadták az ENSZ-csapatokat (ezúttal franciákat), és hogy válaszképpen a NATO-gépek megsemmisítettek egy szerb páncélkocsit. Az arra hivatott nemzetközi tényezők megfelelő megtorlásként értékelték az akciót, a boszniai szerbek viszont először azt próbálták elsütni, amit már néhányszor, hogy „a NATO polgári célpontot támadott”.
Jan Maria Rokita, Hanna Suchocka kormányfő egykori kabinetfőnöke szerint a lengyel politikai palettán jelenleg négy alapszín található: a posztkommunista vörös, a parasztpárti zöld, a Demokratikus Unió (UD) és a Liberális-Demokrata Kongresszus (KLD) egyesüléséből létrejött Szabadság Unió (UW) kékje és a jobboldali pártok feketéje. Az 1993.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 27 hét
9 év 4 nap
9 év 4 hét
9 év 4 hét
9 év 5 hét
9 év 6 hét
9 év 6 hét
9 év 8 hét
9 év 8 hét
9 év 9 hét