Tálas Péter

Nyomtatóbarát változat

Beindult hát Lengyelországban is a jól ismert tv-show-ra, A férfi, aki tetszik nekünk című, nem túl nagy szellemi erőfeszítést igénylő műsorra emlékeztető küzdelem, amelynek valódi tétje nem a feladatok megoldása, hanem hogy ki mennyire képes meggyőzni a közönséget arról, hogy ő a legdögösebb, a legjópofább. Az 1995. évi legnagyobb lengyelországi választási show-ról már most látni, hogy bővelkedik majd meglepetésekben, melyeket azonban – luftballonos szórakoztató műsorról lévén szó – nem mindig szabad majd komolyan vennünk…

Megosztott bal- és jobboldal


Az elnökjelöltek toplistáját hosszú ideig az az Aleksander Kwasniewski vezette, akit éppen e hét végén választott hivatalos jelöltjének a posztkommunista Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája (SdRP), s akit csak a legutóbbi hetekben szorított ki az élről a legnépszerűbb lengyel politikus, Jacek Kuron, a Szabadság Unió (UW) jelöltje. S bár Kuron jelöltté való megválasztását követően többször is kijelentette: szívesen indulna pártok feletti elnökjelöltként, erre aligha kerül sor, hiszen a Szolidaritás baloldalát reprezentáló Munka Unió (UP) tagszervezetei – nem kis meglepetést okozva – keresztülhúzták az UP vezetésének terveit, s önálló jelöltet állítottak a jelenlegi lengyel ombudsman, Tadeusz Zielinski személyében, akinek meglehetősen nehéz lesz visszautasítania e felkérést.

Mivel Aleksander Kwasniewski jelölésével eldőlt az is, hogy a jelenlegi kormánykoalíció – a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) és a Lengyel Néppárt (PSL) – nem állít közös jelöltet (erre a szerepre korábban az egyházpolitikai kérdésekben a Kwasniewskinél  „rugalmasabb” Józef Oleksy volt esélyes), így hamarosan a parasztpárt is megnevezi saját elnökjelöltjét. Februárig erre a posztra Waldemar Pawlak kormányfő volt a legesélyesebb, jelölése azonban mára – mivel kormánya bukását követően népszerűsége saját pártján belül is csökkent – kétségessé vált. Egyre többet hallani viszont a volt miniszterelnök mellett potenciális elnökjelöltként Józef Zychről, a szejm volt elnökéről, illetve Adam Struzikról, a szenátus elnökéről.

A lengyel baloldali szavazók voksaiért várhatóan négy jelölt is verseng (Kwasniewski, Kuron, Zielinski s a PSL ma még ismeretlen jelöltje), ami jelentősen növelheti a jobboldal, illetve a jelenlegi elnök esélyeit. Kérdés persze, hogy a lengyel jobboldal képes lesz-e összefogni s egységesen támogatni Adam Strzemboszt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, aki ma hivatalosan öt jobboldali politikai formáció – a Centrum Megegyezés (PC), a Konzervatív Koalíció (KK), a Konzervatív Párt (PK), a Keresztény-Népi Tömörülés (SLCh) és a Népi Megegyezés (PL) – jelöltjeként pályázik az elnöki címre. Ha azonban Strzembosz komoly eséllyel akar indulni, meg kellene szereznie a Keresztény-Nemzeti Egyesülés (ZChN) és a Szolidaritás szakszervezet (NSZZ „S”) támogatását is (de legalábbis az egyikét), s ez ma nem tűnik egyszerűnek. Mind a ZChN, mind pedig a szakszervezet megosztott: a keresztény-nemzetiek egy része Strzembosz helyett inkább Lech Walesát vagy Wojciech Laczkowski alkotmánybírót támogatná; de a Szolidaritásban is nagy még a jelenlegi elnök híveinek tábora, mások viszont esetleg Marian Krzaklewski szakszervezeti elnököt indítanák a küzdelemben. S akkor még nem is beszéltünk Jan Olszewski egykori kormányfőről, aki szintén hajlandó ringbe szállni az elnökségért, ha felkérik; sem pedig az olyan kevésbé ismert figurákról, mint a Demokrata Párt (SD) színeiben indulni kívánó Jan Janowski vagy a Republikánusok Pártja (P „R”) színeit képviselő Zbigniew Religa.

Végül nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy bár Lech Walesa már az elmúlt évben megkezdte elnökválasztási kampányát, még hivatalosan nem jelentette be indulását. Márpedig ha valamiféle politikai meggondolásból Walesa úgy döntene, hogy mégsem száll újra ringbe, akkor a jelöltek névsorába felkerülhet akár Andrzej Olechowski volt külügyminiszter neve is, akinek esélyeit számos korábbi jelöltnél jobbnak tartják.

A szekér mögé kötött ló esete

Ma még tehát igen sok a bizonytalanság a jelöltek körül, mi több, nyitott kérdés az is, hogy mikor kerül sor az elnökválasztásra. Csak annyi biztos, hogy a három hónapos kampány miatt nem korábban, mint augusztus végén, s nem később, mint november végén, hivatalosan ugyanis december elején jár le Lech Walesa ötéves megbízatása. A verseny első igazán komoly selejtezőjét egyébként a jelöltséghez szükséges 100 ezer ajánló aláírás megszerzése jelenti majd, amely várhatóan alaposan megrostálja a társaságot: 1990-ben az akkori 14 jelölt közül mindössze hatnak sikerült összegyűjtenie a szükséges mennyiséget.

A lengyel elnöki posztért folyó versenyt mindössze egyetlen apróság árnyékolja be: mivel az elnökválasztásig már nem készül el az új lengyel alkotmány, amelynek szabályoznia kellene az eddig is komoly vita tárgyát képező elnöki jogkört, félő, hogy a választók ezúttal is „a szekér mögé kötik majd a lovat”. Márpedig így közlekedni, s erre igen jó példa volt az elmúlt csaknem fél évtized, meglehetősen bonyolult dolog.

• Külföld