Tálas Péter

Nyomtatóbarát változat

Az a 13 párt már eleve elvérzett, amely az említett határidőig az 52 választási körzetből csak 26-nál kevesebben volt képes területi listát állítani: ezzel ugyanis egyrészt elvesztették jogukat arra, hogy országos listát állítsanak, másrészt aligha valószínű, hogy így képesek lesznek elérni az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Ha e pártokhoz hozzászámítjuk még a kisebbségi választási bizottságokat (németek, ukránok, beloruszok), melyek képviselőinek – kivéve talán a németeket – igazán csak a nagyobb pártok listáiról van esélye a törvényhozásba való bekerülésre, az országos listát állítani képes s így a szeptemberi versenyben még eséllyel induló pártok és koalíciók száma máris 15-re csökken. (Ezek száma 1991 októberében 27 volt.)

Koalícióképtelenség

A választási törvény tehát már eleve komoly mértékben korlátozza a parlamentbe kerülő politikai csoportosulások lehetséges számát. Nem csoda hát, hogy a kisebb pártok – így például a Népi Megegyezés (PL) nevű parasztpárt, Jan Olszewski Mozgalom a Köztársaságért (RdR) nevű tömörülése, Jan Parys Harmadik Köztársaság Mozgalma vagy a három törpepártot tömörítő Lengyel Konvenció – már közvetlenül a szejm feloszlatása után igen aktív partnerkeresésbe kezdtek. Tegyük hozzá: többnyire sikertelenül. Hiszen például a Gabriel Janowski vezette PL, jóllehet koalíciós szándékával megkereste a RdR-t, a Keresztény-Nemzeti Egyesülést (ZChN), de még a konkurens Lengyel Néppártot (PSL) is, végül mégis kénytelen önállóan indulni, ezzel bizony jelentősen csökkentve esélyeit.

Politikailag azonban valószínűleg ennél jóval fontosabb következményei lesznek annak, hogy személyi ellentétek miatt az utolsó pillanatban meghiúsult a már biztosnak látszó ún. jobbközép választási koalíció, így a Jaroslaw Kaczynski vezette Centrum Megegyezés (PC) – amely listáira felvette Jan Parys mozgalmának néhány prominens képviselőjét is – nélkülözni kénytelen Jan Olszewski volt miniszterelnök mozgalmát, amely néhány kisebb párttal szövetkezve Koalíció a Köztársaságért (KdR) néven vesz részt a megméretésen.

Június végén zátonyra futottak a Demokratikus Unió (UD) és a Jan K. Bielecki vezette Liberális-Demokrata Kongresszus (KLD) választási szövetségről folyó tárgyalásai is, így e két párt ugyancsak önállóan indul szeptemberben. Az ún. reformkoalíció (UD–KLD–Lengyel Konvenció) létrejöttét elsősorban az Unió területi aktivistáinak tiltakozása, az UD és a KLD gazdasági programja közötti különbségek, valamint az torpedózta meg, hogy Bieleckiék számára elfogadhatatlan volt a választási listákon való osztozkodás Tadeusz Mazowiecki által ajánlott aránya. Bár az, hogy a KLD jól döntött-e, vagyis jelöltjei bekerülnek-e a parlamentbe, csak szeptember 19-én dől el véglegesen, tény azonban, hogy az erre vonatkozó közvélemény-kutatási eredmények nem túl biztatóak.

Sikeresnek bizonyultak viszont a Keresztény-Nemzeti Egyesülés (ZChN) partnerkereső tárgyalásai, amely a „reformkoalíció” meghiúsulása után magára maradt Lengyel Konvencióval (az UD-ből kivált Aleksander Hall Konzervatív Pártjával, a Józef Slisz Keresztény-Népi Tömörülésével és Pawel Laczkowski Kereszténydemokraták Pártjával), létrehozta a „Ojczyzna” Katolikus Választási Bizottságot (KKW „O”). A szövetség esélyeit azonban jelentősen csökkenti az a tény, hogy a parlamentbe való bejutáshoz – eltérően a hivatalosan önállóan induló pártoktól – 8 százalékot kell elérnie.

„Szavazatrablás”

A választási törvény mellett a klasszikus értelemben vett politikai pártok választási esélyeit komoly mértékben befolyásolhatja a Lech Walesa kezdeményezésére megalakított, népfrontjellegű Reformot Támogatók Pártonkívüli Blokkja (BBWR) is, amely nemcsak nevében emlékeztet erősen a két világháború között Józef Pilsudski marsall támogatására létrehozott BBWR-re (a Kormányt Támogató Pártonkívüliek Blokkjára), de céljaiban is. Kritikusai szerint ugyanis Walesa elnök elsősorban saját, amúgy sem csekély hatalmát reméli megerősíteni a tömörülés esetleges választási sikerével. A bírálók aggodalmát különösképpen az váltotta ki, hogy az eddig a pártok felett álló Walesa a BBWR-en keresztül közvetlenül is szerepet vállal a választási küzdelemben. Emellett élesen bírálják azt is, hogy az elnök elképzelése szerint a leendő BBWR-es honatyák neki tartoznának személyes felelőséggel, miként képviselik a blokk 21 pontban összegzett politikai céljait; vagyis a BBWR-rel – állítják – Walesa „saját pártot” alapított.

Az elnök természetesen visszautasítja a vádakat, s határozottan állítja: a „négy lábon álló”, vagyis a munkavállalókat, vállalkozókat, parasztokat és az önkormányzatok képviselőit tömörítő, pártok felett álló BBWR – egy jobb képviseleti rendszer reményében – csak a (Walesa szerint továbbra is) szétaprózódott és tehetetlen lengyel pártstruktúrát kívánja megtörni. S hozzáteszi: a tömörülés egyébként is elsősorban a pártokból kiábrándult tömegeket akarja mozgósítani.

Az elnöki logika azonban nem következetes. Bár tény, hogy a lengyel politikai paletta meglehetősen színes és széttöredezett, a BBWR szeptemberi választásokon való indulása aligha változtat majd e szélsőséges pluralizmuson. Sőt, ellenkezőleg. Az előrejelzések szerint ugyanis egyfelől a Walesa nevével fémjelzett csoportosulás korántsem számíthat történelmi elődjéhez hasonló (27,6 százalékos) választási sikerre, nem lesz tehát kormányképes erő; másrészt a ráeső voksok túlnyomó többségét – legalábbis a közvélemény-kutatási adatok szerint – valószínűleg elsősorban a nagyobb pártok szavazótáborából „rabolja” majd, ami viszont csak tovább erősíti a lengyel politikai paletta széttagoltságát.

Rejtőzködő pártok

Az igazság persze az, hogy a szélsőséges parlamenti pluralizmus esetleges újratermelődésével nem kizárólag a BBWR-t kell majd vádolnia a lengyel politikusoknak. Legalább ekkora szerepe lehet ugyanis annak, hogy az Országos Választási Bizottság a szeptemberi megméretésen induló bizottságok közül – ki tudja, miért – mindössze hármat tekint tényleges választási koalíciónak, így a már említett KKW „O” mellett csak a posztkommunista Demokratikus Baloldali Szövetségre (SLD), illetve a Nyugdíjasok és Járadékosok Lengyel Pártja, a Nemzeti Párt, valamint a Mikolajczyki Lengyel Néppárt által megalakított „Ojczyzna – Lengyel Lista” (O-LP) nevű tömörülésre vonatkozik a 8 százalékos parlamenti küszöb.

Pedig hát az indulók között szinte alig találni olyan pártot, amely a siker reményében jelöltlistáit ne osztotta volna meg más pártokkal. A már korábban említett PC és KdR mellett a Waldemar Pawlak vezette Lengyel Néppárt listáin helyet biztosított a Lengyel Szocialista Párt, a Lengyel Zöld Párt, a Demokrata Párt, és a rendőrszakszervezet tagjainak; a Leszek Moczulski vezette Független Lengyelország Konföderáció (KPN), a „Szolidaritás 80” és a „KONTRA” nevű szakszervezetek, valamint „Zöldek” képviselőinek; Ryszard Bugaj Munka Uniója (UP) a szocialista és a demokrata párt reprezentánsainak; az Andrzej Lepper nevével fémjelzett „Önvédelem” („Samoobrona”) nevű radikális parasztszervezet pedig a Lengyel Sörbarátok Pártja jó néhány tagjának.

Szeptember 19-ét követően tehát senkit sem érhet meglepetés, ha a parlament esetleg továbbra is széttagolt marad, s a szejmben olyan pártok képviselőivel, netán egész frakciókkal is találkozik, amelyek hivatalosan nem is indultak a választásokon.

Wrzesnia nem New Hampshire, de…

Egy hónappal a választások előtt még korai volna jóslásokba bocsátkozni az eredményeket illetően. Még akkor is, ha a Wrzesniában rendezett próbaválasztás a posztkommunisták és általában a baloldal óriási előretörését sugallja.

A wrzesniai eredmények elemzésekor ugyanis nem szabad megfeledkeznünk néhány igen fontos tényről. Egyrészt a próbaválasztásokon nem minden párt indult, másrészt a választópolgárok közül mindössze 4014 élt szavazati jogával (legtöbben valószínűleg a posztkommunisták közismerten fegyelmezett választói táborából). Végül pedig az sem kerülheti el figyelmünket, hogy Wrzesnia nem New Hampshire, csak egy 30 ezer lakosú Poznan melletti kisváros.

Annyiban viszont kétségtelenül orientálóak a próbaválasztás eredményei, hiszen ezt az igen nagy számban s rendszeresen megjelenő közvélemény-eredmények is megerősítik, hogy az elkövetkezendő parlamentben valószínűleg relatíve kisebb súlya lesz a liberálisoknak (KLD, UD), a korábbiakhoz képest visszaszorul az amúgy is széttagolt jobboldal (PC, KdR, KKW „O”), s a különböző színezetű baloldali (SLD, UP), illetve baloldali gazdasági programot hirdető pártok (PSL, KPN) kerülnek előtérbe.

• Külföld