Bíró Béla

Nyomtatóbarát változat

A „Caritas”-jelenség az utóbbi időben mind élénkebben foglalkoztatja a román ellenzéki sajtót is. Nem véletlenül, hiszen teljesen nyilvánvaló: ha a betett összegeket a „játékos” három hónapon belül 10 százaléknyi közvetítési díj levonása után 7,2-szeresen akarja visszakapni, a játékban részt vevők számának három hónaponként 7,2-szereződnie kell. Tehát a befizetők számának körülbelül másfél év alatt 7 millió fölé kell emelkednie, az azt követő három hónapban pedig már az ország összlakosságának több mint kétszeresét is meg kell haladnia!

„Jótékonyság” vagy államcsíny?

Az is nyilvánvaló, hogy az összeomlás pillanatában 7,2-szer annyian veszítik el a pénzüket, mint az előző három hónap nyerteseinek száma. A jótékonyság átka – mondhatná az ember, de a „becsapottak” tábora a „játék” élettartamával párhuzamosan növekszik. Minél tovább tart a „csoda”, annál többen veszítik el megtakarított pénzecskéjüket.

A politikailag semlegesnek látszó, pusztán „gazdasági vállalkozásként” feltüntetett „játék”-nak tehát rendkívül súlyos társadalmi-politikai következményei lehetnek. A dolog veszélyességét az is fokozza, hogy Funar és kompániája a játék időtartamát meghosszabbítandó a Zsil-völgyre is igyekszik kiterjeszteni a vállalkozást. Közismert, hogy az itteni bányászok a munkásosztály szerepére vonatkozó szocialista demagógia továbbélésének következtében, ha becsapottnak érzik magukat, nem ismernek sem Istent, sem törvényt…

A Romania libera című ellenzéki beállítottságú napilap hónapok óta cikkezik a Caritasról, a cikkek hangneme az utóbbi időben azonban drámaivá vált. A lap július 23-i számában M. Dumitru már cikke címében is arra figyelmeztet, hogy fél éven belül a napi befizetések összegének el kell érnie a 102 trillió lejt. Valeriu Mungu a lap augusztus 3-i számában továbbmegy: A Caritas-üzlet egy romániai államcsíny kezdetét jelentheti – hangzik a cikk címe.

A szerző számítások alapján bizonyítja, hogy az, aki 1993 februárjában 1 millió lejjel lép be a „játékba”, és a 7,2-szeresére megnövekedett összegeket háromhavonként visszafizeti (ahogyan a játék szervezői sokakról állítják), két éven belül ez az egyetlen ember is 52 000 milliárd lejt nyert, tehát többet, mint a Romániában forgalomban lévő teljes pénzmennyiség. Ami már önmagában is e „játék” képtelenségéről árulkodik.

A szerző szerint azonban már a ma befizetett milliók sem származhatnak lakossági befizetésekből (a parasztok állataikat, a munkások legértékesebb vagyontárgyaikat bocsátották áruba a nyolcszoros nyereség reményében), de még vállalati pénzekből sem (termelés helyett számos vállalat is itt kamatoztatja forgótőkéjét!).

Akkor honnan? – kérdezheti az olvasó. A szerző válasza: az állami költségvetésből. Közismert tény, hogy a parlament által jóváhagyott költségvetésben elbújtattak 300 milliárd lejt. Ellenőrizhetetlenek a Román Hírszerző Szolgálat gazdasági vállalkozásai is.

Ráadásul ezek a források is végesek. Az összeomlás tehát legfeljebb elodázható, de el nem kerülhető. A következmények: a becsapott, végletesen elkeseredett tömeg feldúlja Kolozsvárt és Petrozsényt, a hatalom kihirdeti a szükségállapotot, feloszlatja a parlamentet. A bűnbak pedig az ellenzék és az értelmiség lesz, melynek jeles személyiségei bukásba sodorták az általuk gerjesztett „kételkedéssel, nemzeti nihilizmussal, liberális rontási ösztönnel” ezt az egyébként „csodálatosan működő” játékot. A főbb vádpontok is megjósolhatóak: „a nemzetgazdaság aláaknázása, lázadásra való bujtogatás, az államrend megdöntésének kísérlete.”

„Riadó! – zárja a cikkét a szerző. – Ha nem vigyázunk, ugyanolyan sötét terrorra ébredhetünk, mint amilyen az 50-es évekbeli volt.”

Választási trükk?

Azt, hogy tényszerűen mi, illetve kik állanak e „vállalkozás” hátterében, ma persze még elég nehéz lenne megmondani. Azt is, milyen fordulatot vesznek a dolgok. Annyi bizonyos, hogy a Caritas-csoda egyértelműen utal a „boldog Dáciát” visszaálmodó nacionalista elitre. (A Funar-párt Dacia Felix néven „csodásán működő pénzintézetet” is létrehozott.) Bár nehezen képzelhető el, hogy Funar és a mögötte állók ne tudnák, hogy a tűzzel játszanak. Inkább vélhető, hogy a Securitate Román Hírszerző Szolgálatba átvezényelt szakembereinek segítségével minden eshetőségre jól átgondolt stratégiával rendelkeznek, ahogyan Marosvásárhelyen és a bukaresti bányászdúlás napjaiban is mindvégig ők tartották kézben az eseményeket, mintegy bizonyságot gyártva arra, hogy Románia csupán autoritárius eszközökkel irányítható.

Úgy tűnik azonban, hogy a kérdés megítélése a hatalom köreiben sem egységes. Nemrégen a román tévé 1-es csatornáján vasárnap este fő műsoridőben az Országos Rendőr-főkapitányság közleményben tudatta, hogy eleddig az összes „jótékonysági játék” csődbe ment, s a csőd következtében több százezer ember veszítette el megtakarított pénzét. Márpedig a kormány és Iliescu elnök közvetlen irányítása alatt álló RTV-ben semmi sem hangzik el csak úgy véletlenül.

És mit tesz eközben a román kormány, mit tesz az igazságszolgáltatás? Ezt szintén a Romania liberából tudhatjuk meg. Virgil Lazar a lap július 23-i számában minden kétséget kizáró érvekkel bizonyítja: e „szerencsejátékok” engedélyezése a hatályos román törvények szerint is illegális. Az ügyészség azonban hallgat, a kormány tudomást sem hajlandó venni az egészről, ahogyan azt Marosvásárhely esetében is tette…

Elképzelhető persze egy másik forgatókönyv is: a kifizetések számának rögzítésével (ami a nyereményekre való várakozási idő fokozatos megnövekedését eredményezné) a „játék” élettartama nagy mértékben növelhető, jó esetben a következő helyhatósági választások időpontjáig is (1995) meghosszabbítható. Ez esetben a pénzükre váró választók, akik a Funar-hatalom bukásában a „játék” megszüntetésének veszélyét is látnák, minden egyéb megfontolást félredobva a Funar-garnitúrára szavaznának. Futnának a pénzük után. Amire Funarnak annál is inkább szüksége van, mert uralmának elmúlt két esztendejében a sorozatban hozott törvénytelen, a város román polgárainak érdekeit is sértő intézkedései meglehetősen megtépázták a tekintélyét. Épp a Caritas az, ami e tekintélyt az utóbbi időben némileg rehabilitálta.

A vállalkozás körüli zűrzavar (A Romania libera könyvelési szabálytalanságokról és visszaélésekről is cikkezett) lehetetlenné teszi, hogy a fenti lehetőségek közül kiválaszthassuk a valószínűt. Egy bizonyos, a vég nem hárítható el, Funar úr nagy, népboldogító kísérlete szükségszerű katasztrófába torkollik.

Ezt a katasztrófát a sajtó sűrűsödő figyelmeztetései közelebb hozhatják. Ioan Stoica, a vállalkozás tulajdonosa, az Evenimentul Zilei c. napilapnak adott interjújában ki is mondja: a sajtó felelőtlen játékba kezdett, de az esetleges bukásért magukra a lapokra hárul majd a felelősség, melyek az emberek Caritasba vetett bizalmát aláássák.

Ezt a bizalmat azonban egyelőre senki és semmi nem képes aláásni. A kolozsvári prefektúra lapjaként indult Mesagerul Transilvan naponta közli a nyertesek és a nyeremények „hosszú” lajstromát. A „milliomosgyár” bódulatában úgy párolog el a józan ész, mint napkelte után a júliusi harmat…

A Caritas újabban szombat–vasárnap is működik, hogy gyorsított ütemben nyelhesse el a kisember megtakarított pénzecskéjét. A „boldog Dacia” nagyobb dicsőségére.

(Sepsiszentgyörgy)

• Külföld