Bányai Péter, Saszet Ágnes

Nyomtatóbarát változat

„Az SRI mindig is az alkotmányban rögzített elvekhez igazodott” – adja meg az alaphangot mindjárt az első mondat, megfeledkezve látszólag arról, hogy a Román Hírszerző Szolgálat már az alkotmány megszavazása előtti másfél évben is létezett. Előre tudták volna, hogy mi lesz az alkotmányban? Sőt, eszerint nemcsak azt tudták, hogy mi lesz és mi nem lesz benne, hanem azt is, hogy hogyan kell értelmezni a cikkelyeket.

Igen, elképzelhető, hogy valóban tudták. Nincs igaza ugyanis azoknak, akik az SRI-t csupán a Secu utódjának tekintik: eszköznek a pártállam kezében. Ma az SRI közelebb van a döntés centrumához, mint a titkosszolgálatok bármikor bármilyen országban. Nem ők a párt eszközei, hanem fordítva: a párt (vagy pártok) eszközök az ő kezükben. Nem a Nemzeti Megmentés Frontja (FSN) létesítette az SRI-t, hogy megtartsa hatalmát, hanem fordítva: éppen hogy ez a csoport (Iliescu, Magureanu… stb.) teremti meg a FSN-t, a Románok Nemzeti Egységpártját (PUNR), a Nagy Románia Pártot (PRM), később a Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontját (FDSN) stb. Miután három hónapig az árnyékból vezette az országot, 1990. március végén hivatalosan is megszületik a testület SRI néven. Bár hatalmuk sokkal nagyobb, mint amikor még Securitate néven működtek, eszközeik sokkal kevésbé brutálisak – de annál rafináltabbak és hatékonyabbak. A Secu parancsokat hajtott végre – egy klán, egy rendszer fenntartása céljából – az SRI ideológiát és politikát csinál.

Házi Secu-ideológia

A Ceausescu-érában lassan kialakult egy különleges, a pártéval nem ellentétes, de nem is teljesen azonos Secu-ideológia. Ennek egyik lényeges eleme a nacionalizmus. Persze, az RKP is nacionalista irányba indult 1964 után (vagy hamarabb), de Secu-körökben (és lapokban) ez a nacionalizmus nem felületes frázispufogtatást jelentett. Idegengyűlöletük egyrészt erősebb, másrészt kifinomultabb volt, mint a pártapparátusé: a pártapparatcsikoknál komolyabban vették a nacionalizmust.

De kevésbé vették komolyan Ceausescut. Felkészültek a jövőre: a poszt-Ceausescu-korszakra. A 70-es, 80-as években azzal igazolták (talán önmaguk előtt is?) tevékenységüket, hogy az országot „idegen veszély” (szovjet, magyar, nyugati) fenyegeti, és akármilyen primitív módon is, de Ceauscscu ez ellen védekezik – a nemzet függetlenségét őrzi. Lassan kialakították sajátos nyelvezetüket, mentalitásukat és ideológiájukat, melyet a mai pártok sajátjukként használnak. De magánbeszélgetésben, kihallgatáskor a szeku-tisztek – értelmiségiekkel – már tíz évvel ezelőtt is így beszéltek. Ezen ideológia alapelemei: a marxizmus–leninizmus gúnyos megvetése, a központosított nemzetállam kultusza; a nemzeti érzés, a nemzeti mentalitás, a „romanism” kultusza, az állam és az ortodoxia (mint államvallás) egységének kultusza (’89 előtt burkoltan jelentkezett, hisz a hivatalos ideológia ateista volt) – mindennek „sója” pedig az idegengyűlölet és a félelem fenntartása. (1989 előtt létezett már az otrodox egyház Telegraful Roman című lapja, amelynek nyelvezete és xenofób, történelemhamisító propagandája a Romania Mare és az Europa előfutára.)

Ez a Secu–SRI–Iliescu-ideológia értelmiségi forrásból táplálkozott: elsősorban a Barbu–Vadim–Saptamina-csoport, Raul Sorban, Paul Everac, St. Fascu és mások szellemiségéből. A Secu számbeli, intellektuális, technológiai fölénye mellett hatalmának fontos tényezője a klientúrarendszer, a maffia kialakulása, amely minden ideológiai változást, forradalmat, ellenforradalmat, választási győzelmet vagy vereséget vígan, rezzenéstelenül túlél. Tulajdonképpen egyetlen – szerencsére utópikus – lehetőség lett volna e maffia legyőzésére: ha ’89 decemberében a népharag tömeglincseléssé fajul, és a szekusok, pártaktivisták tízezreit mészárolják le, részben családjukkal együtt. Nem lett volna épp demokratikus, humanista eljárás, de mert nem így történt, Románia 20-30 évet vesztett, és kétséges, hogy ez valaha is behozható-e.

A kulcsszó: geopolitika

De nézzük a Magureanu-jelentés néhány részletét! „Bizonyos erők, amelyeknek érdekében áll a nemzetbiztonság mechanizmusának megbénítása, új politikai rendőrségnek állítják be az SRI-t, s így keltenek gyanakvó hangulatot ellene. Azzal vádolják, hogy felbontja a leveleket, lehallgatja a telefonokat és különböző pártok székházát, politikusaiknak lakását. Az SRI bizonyítani tudja, hogy az efféle kihágásokat kik követték el; a bűnösöknek semmi közük az SRI-hez – az erre vonatkozó bizonyítékokat hajlandók a közvélemény elé tárni.” (De nem teszik!)

A szélsőséges lapok (főleg az Europa és Romania Mare) propagandája szerint a Secu megszűnése és az SRI megszületése között Románia a „kémek paradicsomává” vált. Az SRI jelentése ugyanezt nem olyan primitív módon állítja be, mint a fent említett lapok (és pártok), hanem csiszolt, tudományos elmélkedéssel, melynek kulcsszava a „geopolitika”. A 70-es, 80-as években a hangsúly azon volt, hogy Románia a szocialista tábor egyetlen független országa, s ezért különleges szerepe lehet a Nyugat és a szovjet tábor közti egyensúly, dialógus fenntartásában, illetve a Szovjetunió és Kína; Izrael és az arab világ kapcsolatában. A valóságban a Nyugat túlértékelte Románia függetlenségét, bátorította fontosságtudatának kialakulását, bár mint semleges valóban betölthette a közvetítő szerepét Izrael és az arab világ között. Ma ezt a „geopolitikai” szerepet (fontoskodást) főleg azzal magyarázzák, hogy a stabil Románia a Nyugat és a polgárháborúban álló volt Jugoszláva (illetve a volt Szovjetunió) között helyezkedik el.

A „geopolitikai szerep” mítoszához szorosan kapcsolódik a „kémek paradicsoma” legenda, mely kétszeresen is jó szolgálatot tesz. Egyrészt a „geopolitikai súly” vonzza a kémeket, elhárításukhoz erős titkosszolgálatra van szükség. Másrészt a centralizmus, a saját nagyipar, az izolálódás hívei a „kémözönnel” igazolják, hogy nincs is olyan nagy szükség a külfölddel való együttműködésre, a külföldi segítségre stb., hisz hazánk oly gazdag természeti kincsekben, iparunk, technológiánk olyan fejlett, hogy a nyugati kémek mindent megtesznek e „titkok” megszerzéséért.

Etnikai kémelhárítás

Minden országnak megvannak a maga politikai, gazdasági, katonai titkai. De mi az, hogy társadalmi, etnikai, demográfiai államtitok? Márpedig valami kell legyen, ha kémkednek utána: „információgyűjtés minden tevékenységi területről: politikai, gazdasági, katonai, társadalmi, etnikai, demográfiai területről” – hangzik az egyik feladatkör megjelölése. Ezek szerint minden kutató, szociológus, antropológus, etnográfus stb. tevékenysége kémkedés? Ha a tavalyi népszámlálás etnikai adatai hitelesek, vajon miért fél az SRI az etnikai, demográfiai információk gyűjtésétől? Vagy netalán ők tudják a legjobban, hogy a népszámlálás valós adatai nem azonosak a hivatalosan közöltekkel? A gazdasági kémkedést mindenütt külön kezelik, csakhogy nem abban az értelemben, ahogy nálunk: „Külföldön élő román állampolgárok mint cégek képviselői hazatértek, és olyan technikai dokumentációk birtokába jutottak könnyűszerrel, amelyek állami vagy hivatali titkoknak minősülnek.” E sorok mögött nem a régi beidegződések húzódnak meg (vö. ügynökmánia), hanem új érdekek. A hatalom berkeiben is megoszlanak ugyanis a vélemények a privatizációt, a külföldi hiteleket, a közös román–külföldi cégeket illetően. Nyíltan persze senki nem ellenzi a külföldi cégekkel való együttműködést, de ezt lehet szavakban támogatni és ténylegesen meggátolni. Elsősorban azzal, hogy megakadályozzuk a külföldi céget abban, hogy mielőtt befektet egy román cégnél, adatai legyenek annak értékéről, technológiai szintjéről stb. Csakhogy ez Romániában „titoknak” minősül. A gazdasági titok az SRI-jelentésben egyértelmű politikai opciót jelent: meggátolni vagy legalábbis fékezni a külföldi cégek befektetéseit, főleg a vegyes vállalatok alakulását.

Egyes külföldi partnereknek ráadásul „az a szándékuk, hogy csupán az ország bizonyos zónáiban fektessenek be”. Ezt a kitételt csak azzal a közismert, a nemzeti-kommunista sajtó (és pártok) által keltett hisztériával lehet magyarázni, hogy az idegenek (főleg magyarok) felvásárolják az országot. Erdély például az ország nyugati része, a szállítási költségek kisebbek, első pillantásra mi sem természetesebb, mint hogy a nyugati cégek oda akarnak befektetni. Az SRI azonban átlát a szitán, a befektetők gazdaságilag akarják Erdélyt uralni, és ez csupán az első lépés lesz – nos, tudjuk, mihez.

Bár a Securitate és feltételezhetően az SRI is szoros kapcsolatban állt, illetve áll az arab terroristamozgalmakkal, a jelentés ismételten figyelmeztet a külföldi terroristák romániai tevékenységének veszélyére; két esetben azt is kimondja, hogy arab terroristákról van szó.

„Paramilitáris edzőtáborokat azonosítottunk Erdélyben, amelyekben nagyszámú fiatal román állampolgár tartózkodott. A romániai újságolvasó tudja, hogy „az RMDSZ terroristaakciójáról” van szó: ezekről az ún. paramilitáris felkészítést végző táborokról régóta ír a Romania Mare és társasága. Konkrétan a cserkészmozgalmat hozták fel példának.

A nagy leleplezések

Az SRI elhatárolja magát a Securitatétól. Sőt, leleplezi bűneit. Dossziét készítettek Alexandru Draghici (Ceausescu régi barátja – később, utolsó éveiben riválisa) bűneiről. Szép. Ezeket 1968-ban már Ceausescu is megtette – a pártkongresszuson. „160 volt Secu-tisztet azonosítottak, akik 1948–1964 között törvénytelenséget követtek el.” Nevek azonban most sem kerülnek nyilvánosságra, csak általában van szó törvénytelenségekről, holott épp ezen időszakban (és később is) a Secu emberek ezreit tartóztatta le, kínozta meg, gyilkolta le.

Az 1948–1964 közötti periódus megítélése más szempontból is kérdéses. Ebben a korszakban Románia még a szocialista tábor hű tagja volt. 1964-ben Dej eltávolodik a Szovjetuniótól, és az ún. nemzeti kommunizmus útjára lép. Ekkor távolítják el a Securitatétól az utolsó „idegen” elemeket (magyarokat, zsidókat). Ekkor kezd csökkenni a volt illegális kommunisták szerepe (akik feltehetően internacionalisták és szovjetbarátok) a pártban is, és megjelennek „az újtörökök”, a fiatal, skrupulus és hit nélküli aktivisták.

Az „1946–64 között elkövetett törvénytelen cselekedeteket, visszaéléseket” említő szöveg nem mondja ki, csupán sugallja, hogy a Securitate csak a szovjethű periódusban „rosszalkodott”. Már Ceausescu hatalomra jutása előtt egy évvel, a nemzeti kommunizmus szolgálatába szegődve, jó fiú lett.

Az SRI a Securitate által üldözött személyek erkölcsi és anyagi elégtételeként 75 000(!) kérvényt intézett el – állítja a jelentés, csakhogy ezek közül a közvélemény, a sajtó egyetlen konkrét esetről sem hallott. Közismert művészek annyit sem tudtak elérni, hogy elkobzott verseiket, kézirataikat visszaszerezzék!

Itt ügyesen lép Magureanu mester. Több exszocialista országban úgy döntöttek, hogy túl sok feszültséget okozna a dossziék nyilvánossá tétele. Magureanu viszont a volt NDK példájára hivatkozva azt indítványozza, hogy mindenkinek joga legyen tanulmányozni a saját dossziéját. Aztán az indítvány így folytatódik: „amennyiben természetesen van ilyen dossziéja az illetőnek” (ezt persze ők tudják – illetve döntik el), és „amennyiben ez nem sérti más személyek jogait és szabadságát”. Hát persze, hogy sérti – a kihallgatókét és feljelentőkét! „És amennyiben nem sérti a nemzetbiztonság érdekeit” – amit természetesen ugyancsak ők döntenek el.

Hírszerző veszélyek

Magureanuék szerint 1990-ben több destabilizációs kísérlet is volt: az utca nyomását felhasználva próbáltak egyesek politikai döntéseket kikényszeríteni stb. Hogy mi történt Vásárhelyen ’90 márciusában, Bukarestben ’90 júniusában, arról nem esik szó… – jelentéktelen incidensek voltak. Jelezték viszont a Zsil völgyi helyzetet (amely a szeptemberi újabb bányászlátogatással, majd a Petre Roman-kormány megbuktatásával végződött).

Tehát „jelezték”. Nem ők szervezték. Sőt! Nincs túl jó véleményem Petre Romanékról, de feltételezem, ha jelezték volna nekik a veszélyt, hogy az elégedetlen bányászok Bukarest felé készülnek, megtették volna az ellenlépéseiket. Aki követte az eseményeket 1991 szeptemberében, egyben biztos lehet: Petre Roman és társai rögtönöztek, ügyetlenül és felkészületlenül. Tehát senki sem figyelmeztette őket – főleg nem Iliescu barátja, Magureanu.

„Az SRI dokumentumokkal leplezte le 75 személy tevékenységét, akik erőszakos cselekményekre buzdítottak, a rendet és a csendet háborították, továbbá 48 személy tevékenységét, akik saját autójukkal vettek részt az eseményekben.” Milyen eseményekben? Kik? Mit csináltak? „Ezeknek többsége 1990 júniusában, augusztusában és decemberében is részt vett a zavargásokban.” Kik? Mit csináltak? Júniusban volt, tudjuk, a bányászlátogatás. Júliusban újabb kemény ellenzéki tüntetésre került sor. Ezt a hónapot nem említik. Augusztus: eseménytelen hónap. Decemberben tán a forradalom első évfordulójára emlékező tüntetést tekintik zavargásnak?

Furcsa, hogy nem említik 1990 novemberét sem, pedig ez volt az 1990-es év legnagyobb tömegmegmozdulása (az 1987-es brassói zendülésre való megemlékezés a Polgári Szövetség szervezésében), s a választások után egyedül ez veszélyeztethette volna a hatalmat – ha december 21-én megismétlődik –, akár újabb forradalom is kitörhetett volna. A forradalom első évfordulójára azonban (és ez talán valóban az SRI érdeme) a november 15-i tömegnek egytizede sem gyűlt össze.

Titkok és szekták

„Az SRI megállapította (nem felfedezte, kinyomozta, mint más titkosszolgálatok), hogy ún. kultikus nemzetközi szervezetek más, nem csupán vallásos célból tevékenykednek.” (…) „Azonosítottuk ilyen szervezetek küldötteit, akik nyilvános összejöveteleken a közrend felbolygatására uszítottak.” A nevek azonban megint elmaradnak. Az újabb idézetekből azonban kiderül, hogy mit is ért az SRI veszélyes szekták alatt: „Külföldről irányítanak nacionalista akciókat azon célból, hogy az etnikailag és konfesszionálisan érzékeny (!) zónákban feszültségeket keltsenek (Bánát, Erdély és Moldova északkeleti része).”

„Bizonyos vallásos közössegekbe szélsőséges felfogású elemek szűrődtek be, ott disszonanciát keltenek a román szellemiség tradicionálisan ortodox–keresztény jellegének és hatásának csökkentése céljából. Vallásos törekvéseket támogatnak külföldi irányítással és befolyásolással többféle módon, főleg pénzügyi-anyagi segítséggel. Jelenleg Romániában több külföldről pénzelt akció folyik, amelyeknek célja a lakosság olyan vallásos hitekhez való vonzása, amelyek idegenek a nemzeti szellemtől, és ezáltal végeredményben fontos társdalmi rétegek kiválását eredményezik a hagyományos társadalomból.”

A szektaellenes kirohanás nemcsak a Ceausescu-féle homogenizálás szellemét idézi fel, hanem izolacionista politikáját is. A szóban forgó „szekták” sokszor adventista, metodista és baptista prédikátorok, akik a „Nyugat leheletét” hozzák magukkal: „Egyes vallásos szekták olyan disszidens, intoleráns csoportokat hoztak létre, amelyek fanatizmusa vagy szélsőségessége már konfliktusban áll az ország törvényeivel.” (Milyen törvényeivel?) Az a tény, hogy egyetlen ún. szektát, vallási irányzatot sem neveznek nevén, miközben az ortodoxiát féltik, azt jelzi: minden veszélyes, ami nem ortodox.

Középtávú veszélyek

Az SRI-jelentés hosszan ecseteli a vasgárdista veszélyt. Múltbeli tevékenységüket is károsnak tekinti, de egyetlen célzást sem tesz azokra a pártokra, újságokra, amelyek a vasgárdista ideológia (xenofóbia, antiszemitizmus, Nyugat-ellenesség, nyílt elvi demokráciagyűlölet) összes elemét felhasználják, gyakran kommunista-egalitarista jelszavakkal keverve, de nem nevezik magukat vasgárdistáknak. A Marian Munteanu-féle „Miscarea pt. Romania” és a Radu Sorescu által vezetett „Noua Dreapta” többé-kevésbé vállalják a folytonosságot a Vasgárdával. De ezek a pártok, mozgalmak – legalábbis egyelőre – vérszegények, és nincs tömegbázisuk. A „Miscares pt. Romania” kb. 10 000 szavazatot szerzett, ez a szavazatok kb. 0,4 százalékát jelenti. A Romania Mare, PSM, PUNR együtt kb. 13-14 százalékot. Honnan is ered tehát a szélsőséges veszély? A nyílt vasgárdistáktól (0,4 százalék), vagy a vasgárdista szót kerülő fasiszta-kommunistáktól (13-14 százalék), netán az Iliescu-féle FDSN-től (53 százalék)?

Pár héttel az SRI-jelentés nyilvánosságra kerülése után Iliescu elnök nyílt levélben kéri fel a főügyészt, lépjen fel a szélsőséges, vasgárda jellegű pártok, lapok ellen. Természetesen nevén nevezi a Munteanu- és Sorescu-féle pártokat (Miscare pt. Romania, Dreapta Nationala), de még csak célzást sem tesz Vadim Tudorra és társaira. Hogy az SRI csupán Iliescu elnöknek lenne alárendelve – alaptalan vád. Puszta véletlen csupán, hogy régi barátok, ’89 decemberében (vagy már régebben?) szorosan együttműködtek, puszta véletlen, hogy a szélsőségességről, a fasizmusról ugyanaz a felfogásuk.

A jelentés azt állítja, hogy „legalábbis középtávon fennmarad a nemzetbiztonság elleni konkrét fenyegetettség”: „a sovén irredenta megnyilvánulások fejlődése és az autonomista jellegű cselekedetek” miatt. Hogy mi is az a sovén irredentizmus, világos.

De melyek az „autonomista jellegű cselekedetek”? Ez a kifejezés az egyetemi autonómiától Erdély autonómiájáig sok mindent felölel: mindazt, aminek veszélyétől az SRI kénytelen megvédeni a nemzet biztonságát.

Természetesen demokratikus módszerekkel és a törvény betartásával. Hogy mi is a demokratikus módszer, és mi a törvény szelleme, azt természetesen az SRI állapítja meg. Elegáns, diszkrét, szubtilis formában, hiszen a jelentés lényegi üzenete: „l’état c’est nous.”

(Kolozsvár)

• Külföld