Noha Mircea Eliade „vasgárdista” és „románista” cikkeit fellelhetni majdnem minden mai internetes Gárda-site-on és kiadványban, az alábbi összeállítás fordításai a Dacia könyvkiadónál megjelent „Vasgárdista” és „románista” szövegek című kötet alapján készültek.
Tony Judt fönti írása meglepően nagy port vert fel a román értelmiség körében, a román média minden irányzata hosszan taglalta az esszét. A leghevesebb kirohanások azonban – külső megfigyelő számára meglepő módon – nem az ún. „nacionalista”, „Nyugat-ellenes” lapokban jelentek meg (amiként a státustörvény vagy a regionalizmus vitája során sem), hanem az ún. „demokratikus”, „Nyugat-barát” orgánumokban. A vita elsősorban e táboron-táborokon belül folyt le.
Mielőtt az érveket-ellenérveket ismertetnénk, rövid, némileg leegyszerűsített magyarázatot adunk megértésükhöz.
Az idei romániai választások tétje immár nem az ellenzék-hatalom párharca, hanem a reformisták és az izolacionista erők belső harcának kimenetele lesz: választhatunk az „emberarcú” reformszekusok és a vasgárdista-kommunista szekusok között. Ki hitte volna akár egy éve még, hogy a végén az Iliescu–Magureanu-párosnak drukkolunk majd – Corneliu Vadim Tudor ellenében?
Már a hatvanas évek végén lehetett hallani ezt a kifejezést: „a Barbu-maffia.” Ez a maffia alapította később a Nagy-Románia Pártot, illetve hetilapját, a Romania Marét, stílusa, ideológiája, mentalitása már akkor, több mint húsz évvel ezelőtt kialakult – nagyrészt két vezéregyénisége, Eugen Barbu író (haláláig a párt alelnöke) és C. V. Tudor, a párt elnöke révén. A román demokratikus ellenzék (sajtó, pártok) éveken át felületesen kezelte a Romania Mare-jelenséget. Elítélték, megvetették, de nem tekintették komoly veszélynek. Csupán bábokat láttak bennük.
Iliescu „párbeszédei”
Decemberben a parlament csekély többséggel leszavazta a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt: az ellenzék ezt erkölcsi győzelem gyanánt könyvelhette el. Ezek után Iliescu dialógusra invitálta a parlamenti pártokat. Úgy tűnt, hogy új kormány, új kormánykoalíció van kilátásban. Az ellenzéki politikusoknak nem lehettek illúzióik, ám mivel annyiszor vádolták már őket obstrukcióval, destruktív, merev ellenzékiséggel, nem jelenthették ki előre, hogy semmit sem várnak az Iliescuval folytatandó beszélgetésektől.
„Az SRI mindig is az alkotmányban rögzített elvekhez igazodott” – adja meg az alaphangot mindjárt az első mondat, megfeledkezve látszólag arról, hogy a Román Hírszerző Szolgálat már az alkotmány megszavazása előtti másfél évben is létezett. Előre tudták volna, hogy mi lesz az alkotmányban? Sőt, eszerint nemcsak azt tudták, hogy mi lesz és mi nem lesz benne, hanem azt is, hogy hogyan kell értelmezni a cikkelyeket.
Igen, elképzelhető, hogy valóban tudták. Nincs igaza ugyanis azoknak, akik az SRI-t csupán a Secu utódjának tekintik: eszköznek a pártállam kezében.
A romániai „felső százezer” szolidaritása nem ideológiai vagy nemzeti kritériumokon nyugszik, hanem a maffiózó típusú együttműködésen, klikkük érdekeinek ravasz és cinikus felismerésén, s adott esetben a kölcsönös zsarolási lehetőségeken.
Mintha az 1990 során kreált igen kedvezőtlen külkép lassan halványulni kezdene. Vásárhely-szindróma, bányászlátogatás rég nem volt már. Az ember- és kisebbségjogok terén ugyan tapasztalható „némi lemaradás” – de az utóbbi két esztendőben a világot nem annyira a demokrácia, mint inkább a stabilitás izgatja. Márpedig Romániában van stabilitás. Ez a stabilitás egy végső kétségbeesés megnyilvánulása, alapja az apátia – mindez azonban geo- és külpolitikai szempontból mellékes tényező.
A tavasz külpolitikai eseményei Iliescu washingtoni látogatásában összpontosultak.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 35 hét
8 év 9 hét
8 év 12 hét
8 év 12 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 16 hét
8 év 17 hét
8 év 17 hét