Skip to main content

Külföld

Solt Ottilia: „Semmiféle segítségben nem bízunk többé!”


Hányan élnek ma Szarajevóban?

Most 350 ezren lehetünk. Több mint 400 ezres volt az állandó lakosság, még 100 ezren jártak be naponta. Az állandó lakosságból legalább 200 ezren elmenekültek a háború első évében, viszont beköltöztek vagy 100 ezren, akiket a csetnikek elűztek az otthonukból. Ma is legalább 80 ezer szerb nemzetiségű lakos él Szarajevóban, 20 ezer horvát, a többi muzulmán. Egyébként Szarajevón belül a nemzetiségek egyáltalán nem gyűlölik egymást. Összetűzésre soha nem került sor, bár voltak nehéz periódusok, félelmek és ellenérzések, főleg a ’92-es időszakban.


B. B. [Bíró Béla]: A „Tőkés-ügy”


A Tinerama című bukaresti hetilap 1994 júniusa elején nyilvánosságra hozza Tőkés László állítólagos fiatalkori nyilatkozatának fakszimiléjét, melyben az ifjú lelkész kötelezi magát a titkosszolgálat informálására.

Tőkés László többször is cáfolja a dokumentum hitelességét, határozottan állítja, hogy az „hamisítvány és a volt Securitate diverziója”. Később a Tinerama egyéb dokumentumokat is közöl, melyekben Tőkés több magyar személyiségről szolgáltat úgymond „adatokat”.

1994.




Szőcs Géza: Ütött-e Tőkés órája?

 
Ami most az RMDSZ-ben történik, megközelíthető leíró módon is.

„Én ezt az átalakulást nem tartom helyesnek”



„…A Szlovákiai Munkásszövetség azért jött létre, hogy védelmezze ennek a társadalmi rétegnek az érdekeit, ez azonban nem azt jelenti, hogy el akarnánk különülni a többiektől. Mi csak azt akarjuk, hogy létünk igazságosabb alapokon nyugodjon, és együttműködünk mindenkivel, aki ilyen jellegű jólétet akar.

Ez azt jelenti, hogy nem kívánják az előző társadalmi rendszer felújítását?

Nem, semmiképpen sem.



Gyurovszky S. László: Kőműveskanállal a parlamentbe

Szlovákia


A Szlovákiai Munkásszövetség létrehozója és vezére, Ján Lupták – egyébként tőről metszett, igazi szocialista munkásarisztokrata – 1992-ben elsősorban propagandacélokból került a Peter Weiss vezette Demokratikus Baloldal Pártja listájára, s onnan a parlamentbe. A szocialista munkaverseny egykori országszerte ismert alakja, a forradalmi szovjet Zlobin-módszer csehszlovákiai úttörője ezt követően két éven keresztül folytatta szélmalomharcát az éppen hatalmon lévő kormányokkal.

Molnár Gusztáv: Devolúció

Geo ex machina

 
Annyit fejlődtünk már és annyiszor, hogy igazán jól jönne valamennyiünknek egy alapos visszafejlődés. Legalábbis Nagy-Britanniában így gondolja ezt a skótok 82 százaléka és a pillanatnyilag a toryknál összehasonlíthatatlanul népszerűbb Labour. Ugyan Major szerint az egész nem más, mint dőreség, ifjonti őrület („folly”, „teenage madness”), a dolog halálosan komoly.

Krasztev Péter: Kormányváró

Bulgária


Pedig az esetet nem az teszi különlegessé, hogy néhány triviális párhuzam vonható a hazai és a bolgár választási eredmények között, de még csak nem is az, hogy ott is az ízléstelen antikommunista propaganda „hozta” fel a régi csapatot.

Bódis Gábor: Horvát–szerb háború?


Franjo Tudjman horvát elnök bejelentése, hogy Horvátország nem egyezik bele az ENSZ békefenntartó erők további jelenlétére az országban, a legenyhébben szólva is – kockázatos lépés.

Békés Erzsébet: Ribillió a Westminsterben

Anglia


November végén – legalábbis technikai értelemben – kisebbségbe került John Major brit miniszterelnök konzervatív pártja. Az amúgy is csupán tíz-egynéhány mandátumos többségtől a kormánypártnak úgy sikerült megszabadulnia, hogy a frakció kizárt tagjai sorából nyolc képviselőt, akikhez azután – tiltakozásképpen – egy kilencedik is csatlakozott. A Major-kormányt azonban egyelőre nem fenyegeti a bukás veszélye, mivel egyrészt számíthat az Ulsteri Unionisták kilenc tagjának támogatására, másrészt a kizárt képviselők sem vállalják minden egyes újabb szavazásnál a konfrontációt.

Deák Péter: Kaukázusi vihar

„Egy a jelszónk: tartós béke!”


Úgy rémlik, 1942 őszén hallottam először Groznijról, a „kegyetlen, rettegett, félelmetes” jelentésű nevet joggal viselő kaukázusi nagyvárosról: akkor, amikor a sztálingrádi események árnyékában a német csapatok észak-kaukázusi támadásának kifulladásáról szólt a haditudósítás. Sztálingrád mindkét fél számára presztízskérdés volt: a háború sorsát mind katonailag, mind „tudatilag” befolyásoló fordulat; a várt végső győzelem szimbóluma; Sztálin, illetve a legendás tábornok, Paulus elitseregének párharca.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon