Ausztriában az október 9-én megtartott parlamenti választások a nagy pártok visszaszorulását és az ellenzéki pártok előretörését hozták. A mértékadó osztrák sajtó, amely egy hete még a szlovákiai választások eredményeit és Meciar győzelmét kommentálva alig rejtegette nemtetszését a nacionalisták előretörése láttán, most sajátos belső önvizsgálaton esik át. A német sajtó ugyanakkor, amely kellően elparentálta az osztrák választások szomorú hozadékát, most belnémet ügyeivel van elfoglalva.
A német választók két szavazatot adhatnak le. Első szavazatukkal azt döntik el, hogy a 328 egyéni választókörzetből kiket juttatnak a Bundestagba. A mandátum azé a képviselőjelölté, aki a legtöbb szavazatot kapja. A második szavazat politikai súlya jóval nagyobb. Míg az első szavazattal a választók a Bundestag személyi összetételét befolyásolják, második, a tartományi listákra leadott voksaikkal a pártok arányát határozzák meg a Bundestagban. A közvetlenül megnyert mandátumokat ugyanis beszámítják abba a mandátumszámba, amely a pártokat a második szavazat alapján megilleti.
Igaz, ezúttal egy hajszálon múlott. A Kohl-vezette koalíció csak három ezrelékkel kapott több szavazatot, mint ellenzéke, ez hízott tízmandátumos kancellári többségre a 672 fős Bundestagban a német választási rendszer egyik trükkös sajátossága miatt (lásd keretes írásunkat). Ha a negyvenhat millió választóból kb. száznegyvenezer fordítva szavaz (esetleg tévedésből), nem biztos, hogy mód lett volna a keresztény-liberális koalíció folytatására.
Az államelnöknek címzett kritikát közvetlenül két ügy robbantotta ki: szeptember 23-án Walesa kísérletet tett a független Rádió- és Televízió Tanács (RTvT) általa delegált két tagjának – Marek Markiewicznek és Maciej Ilowieckinek – visszahívására, s ezzel felújította a lengyel médiaháborút; október 10-én pedig a lengyel hadsereg tábornokait felhasználva Piotr Kolodziejczyk nemzetvédelmi minisztert szólította fel lemondásra.
Lengyel médiaháború – 1994
Az már korábban ismert volt, hogy Lech Walesának nemigen tetszett a Rádió- és Televízió Tanácsnak az a fél évvel ko
A svéd szociáldemokraták az első világháború vége óta alig húsz évet töltöttek a hatalmon kívül. A már életében legendás szociáldemokrata vezér, az autoriter Per Albin Hansson második világháborús nemzeti koalíciós kormánya óta pedig csupán kilenc évre adta ki kezéből a kormányrudat. Tage Erlander kormánya 13 évig, Olof Palme kormánya – kis megszakítással – 11 évig, Ingvar Carlsson kormánya pedig – korábban – 5 évet volt hatalmon.
Az Európai Unióba igyekvő Magyarországnak ezen a késő őszön érdemes lesz északra figyelnie: november 13-án Svédországban, 28-án pedig Norvégiában tartanak arról népszavazást, hogy csatlakozzanak-e az EU-hoz. Érdemes északra figyelni a múlt havi választási dömping miatt is: Svédországban szeptember 18-án, Dániában pedig szeptember 21-én választottak új parlamentet, melynek nyomán mindkét országban szociáldemokrata kisebbségi kormány alakult.
Ezen az őszön mind a svédek, mind a dánok a hagyományra szavaztak – szavazásokban és hagyományokban is gazdag országok polgáraiként.
A görög belpolitikát már több évtizede három élő kövülete határozza meg: a 87 éves Konsztantinosz Karamanlisz, aki 1935 óta képviselő, többszörös miniszterelnök, jelenleg köztársasági elnök; a 76 éves Konsztantinosz Micotakisz, aki 1946-ban lett képviselő, majd miniszterelnök, most pedig utódja, Papandreu „közbenjárására” a vádlottak padjára került; végül Andreasz Papandreu, aki egyébként közülük a legfiatalabb, pedig már ő is 75 éves, a nyolcvanas években már nyolc évig volt kormányfő, s most megint miniszterelnök.
A szlovákiai választások eredményével senki sem igazán elégedett. A győztes, Vladimír Meciar ugyan megközelítette két évvel ezelőtti eredményét (akkor 37 százalékot, most kb. 35 százalékot ért el), ez azonban a többiek jobb eredménye miatt csak 60 képviselői helyet jelent (1992-ben 74-et a lehetséges 150-ból).
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét