Skip to main content

„Én ezt az átalakulást nem tartom helyesnek”

Vissza a főcikkhez →



„…A Szlovákiai Munkásszövetség azért jött létre, hogy védelmezze ennek a társadalmi rétegnek az érdekeit, ez azonban nem azt jelenti, hogy el akarnánk különülni a többiektől. Mi csak azt akarjuk, hogy létünk igazságosabb alapokon nyugodjon, és együttműködünk mindenkivel, aki ilyen jellegű jólétet akar.

Ez azt jelenti, hogy nem kívánják az előző társadalmi rendszer felújítását?

Nem, semmiképpen sem. De nézze csak meg azokat az ígéreteket, melyek itt 1989 novembere után elhangzottak, hogy átalakítjuk a gazdaságot, megváltoztatjuk a vállalatok tulajdonviszonyait, ésszerűen fogunk gazdálkodni, lesz pénz az iskolákra, az egészségügyre, sőt költhetünk magunkra is. A valóság teljesen más.

Mi a kiút?

Az ellenőrző rendszert kell megerősíteni minden szinten, az ellenőrzés tulajdonképpen egyáltalán nem létezik. Természetesen minden szinten meg kell szilárdítani a fegyelmet is. Harmadrészt pedig meg kell büntetni minden törvénysértést.

Mindenki piacgazdaságot akar, sőt egyesek azt állítják, hogy már itt is van, de a valóság teljesen más. Nyugaton és a fejlett gazdaságokban száz, kétszáz évig tartott, míg elértek a mai állapotokhoz, nálunk teljesen más volt a fejlődés, és egyesek mégis most mindent gyorsan el akarnak végezni. Én azonban azt az átalakulási folyamatot, ahol a tej a korábbi két korona helyett most tizenkét koronába kerül, és a legnagyobb fizetésekkel a bankárok, a parlamenti képviselők és a gazdasági vezetők rendelkeznek, nos ezt én nem tartom helyesnek. És nemcsak azért, mert több tízezren élnek szociális támogatásból és a nyomorküszöb alatt, hanem azért, mivel nincs pénz az orvosok, a tanítók és a tudósok fizetésére. És akkor még nem is szóltam a képzett munkásokról, a földművesekről.

Amennyiben javulást kívánunk elérni, olyan törvényeket kell hoznunk a privatizációról, az iskolarendszerről, amelyeken nincsenek kiskapuk, hogy elillanjon rajta a pénz és az emberek bizalma.

Közismert, hogy ön fenntartással kezdi Szlovákia NATO-tagságát, valamint a Nemzetközi Valutaalap ajánlásait. Miből ered ez a kritika?

A NATO nem csupán katonai és politikai szövetség, van gazdasági oldala is. Ha mi a Varsói Szerződés szétverése után belépnénk az Észak-atlanti Szövetségbe, ez egyebek mellett azt is jelentené, hogy megnőnének fegyverrendszerünk átalakításával kapcsolatos kiadásaink. Mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. A Nemzetközi Valutaalap ajánlásait abból a szemszögből kell megvizsgálni, milyen előnye származik belőle Szlovákia gazdaságának. Azért vegyünk fel devizakölcsönt, hogy azon külföldi fogyasztási cikkeket hozzunk be? Nos, ezt még az én öregapám is luxusnak tartotta volna a maga józan paraszti eszével.”

(Hospodárske noviny, 1994. december 29.)



















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon