Kiss Ilona

Nyomtatóbarát változat

Moszkva mindig tartogat meglepetéseket az ideérkezőnek. Különösen az utóbbi három évben, amióta a hatalom maradékának s a keletkező újnak arra sincs ereje, hogy korlátokat szabjon. A „minden megengedett” állapotában tobzódó, az ideológiai tiltásoktól megszabadult orosz sajtó berkeiben e sorok írója mindössze egyetlen tiltást talált moszkvai tartózkodása második napján. A dúsgazdag és nagy hatalmú gazdasági lapkonszern (25% francia tulajdon), a Kommerszant egyetlen követelményt szab a munkatársak számára: a cikkek címében csak befejezett igealakot használhatnak. (Ha az olvasó még emlékszik orosz nyelvi tanulmányaiból, a folyamatos ige mellett ez az, amelyikből a befejezett jövő időt is képezik…) S a munkatársak betartják – ha nem, pénzük bánja. De ez itt már egyébként is egy másik nemzedék, ügyesek, praktikusak, nyelveket tudnak (impicsment, topnyúz: ilyenekkel vannak tele cikkeik). Mindenki azt mondja (némi szomorúsággal): övéké, a „racionalistáké” a jövő. Egyelőre - a nyelvtani „befejezett jövő”.

A Vörös tér fő turistalátványossága már jó ideje a sarló-kalapácsos, vörös zászlós tüntetők csapata, akik hol terepszínű egyenruhás szónok, hol kozák harmonikás kíséretében üvöltöznek. A díszlet és a transzparensek felirata alig változik: „Jelcin, a zsidóbérenc, fasiszta barom és maga a sátán.” „Nem hagyjuk, hogy a sátán vezesse a bált” – parafrazálja az egyik A Mester és Margaritát, de úgy látszik, a nézősereg ezt is megszokta. Megszokhatta azt is, hogy a vödörnyi szilvát és feketeszázas röplapokat áruló asszony hajbakap az „Orosz egység” horogkeresztes brosúráját és Barbie babát kínáló szomszédjával, a rendőr is csak akkor avatkozik közbe, amikor az incidens kiterjed a közelben kéregető hajléktalan etnikumra is.

Ám a fő jelszó: „Orosz föld ott van, ahol orosz katonák vannak”, megint nemcsak fasiszta és egyéb uszító „szuvenírek” fő tartalma, s nem is csak a pénteki Pravda címlapsztorija (a tádzsik–afgán határt őrző katonák képével), sőt, még csak nem is a kétkolumnás Haszbulatov-interjú üzenete a hírhedt Gyényben, amit végképp nemcsak szörnyülködni vágyó turisták vesznek, hanem kísértetiesen egybecseng a hivatalos politika mondandójával. Kár, hogy a „patrióta” sajtó előállítói nem olvassák a „központi” lapokat.

Oroszország elrablása?

Jelcin, alig két évvel a Szovjetunió felbomlása után, térdre kényszerítette a napokban a legmakacsabb köztársaságokat, Ukrajnát, Azerbajdzsánt, Moldáviát is. Ukrajna, mint múlt heti cikkünkben beszámoltunk róla, az adósság elengedése fejében eladja Oroszországnak a fekete-tengeri flotta ráeső részét, ami ugyan óriási felzúdulást váltott ki még kevésbé hazafias ukrán körökben is, ám ennél is nagyobb vihart kavart Kravcsuk elnök és a „fejetlen” Kucsma-kormány „ellenintézkedése”: többszörösére emelte az alapvető élelmiszerek és a benzin árát. A lakosság válasza sem maradt el: Oroszországtól élelmiszerkonvojok indulnak Ukrajna belseje felé, melyekre a „virtuális” orosz–ukrán határon minden bizonnyal ugyanaz a sors vár, ami az orosz „magánszállítók” benzintartályára: az áru egytizedét-egyötödét le kell adniuk a nagyon is valóságos határőröknek.

Az efféle „magánexport” egyébként rettentően irritálja még a legliberálisabb orosz kedélyeket is. A múlt héten leplezte le a (hivatalos) orosz sajtó, hogy különféle ellenőrizetlen ügyletek következtében az az Észtország lett Európa legnagyobb színesfémszállítója, ahol az égadta világon egy darab színesfémlelőhely nincs. „Mi ez, ha nem Oroszország kirablása?” – kommentálja barátunk, akit pedig végképp nem lehet „nagyorosz” érzelmekkel vádolni.

A „demoromantika” vége

„Oroszországban vége a »demoromantika« korszakának” – jelentette ki a napokban Jelcin szóvivője, főként arra utalva, hogy a fiatal orosz demokrata diplomácia romantikus hevületét a racionális megfontolás váltotta fel. Mondjuk így: a „demoracionalizmus”.

Ennek jegyében fogant a szeptember 7-én aláírt új típusú „rubelzóna”-egyezmény, melyet eddig hat ország (Belorusszia, Kazahsztán, Örményország, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Oroszország) írt alá – a nyári „nagyorosz pénzreform” számukra végzetes következményei miatt nem is tehettek mást.

Egyre közelebbinek látszik Azerbajdzsán csatlakozása is a már egyre kevésbé „laza” szövetségként működő FÁK-hoz: a „racionál-pártokrata” Alijev nyilván belátta, hogy könnyen elődjei, a „nacionál-pártokrata” Mutalivov és a „demoromantikus” Elcsibej sorsára jut – azaz repül a hatalomból, ha nem enged. Alakulóban van az efféle „belátás” Moldáviában is.

Jelcin a hét közepén bejelentette, hogy a 14. számú lövészhadosztályt mindaddig nem fogják kivonni Moldáviából, amíg az orosz többségű Dnyesztermenti Köztársaság különleges státusát nem garantálják, Kozirjev külügyminiszter pedig pénteken véget ért közép-ázsiai és afganisztáni körútját zárta ezzel a nyilatkozattal: „Oroszország nem adja fel harc nélkül Tádzsikisztánt.” A képet persze jócskán árnyalja az a tény, hogy Kozirjev eredményes tárgyalásokat folytatott Hekmatyarral és Rabbanival, ám csak velük (s a határ menti sávokat ellenőrző helyi hatalmakkal nem), s megegyezésre csak a fogolycsere s az afgán területek aknamentesítése ügyében jutottak. Kozirjev külügyminiszter Dusanbéban is sikeresnek minősített vizitet hajtott végre. Az orosz Közép-Ázsia-politikában eddig csak a határvédelem volt a fő érv, most egyre nagyobb hangsúlyt kap az, hogy Tádzsikisztán mint a FÁK közös biztonsági rendszerének része, joggal tart igényt a védelemre. Egyetlen feltétele ennek: a hivatalos tádzsik kormány tárgyaljon ellenzéke konstruktív részével. Több lap egybehangzó értékelése szerint az orosz kormányt egy dolog mozgatja: még mindig jobb egy kommunista hídfőállás, mint egy szélsőséges iszlám fundamentalista tűzfészek.

Mindezzel párhuzamosan Jelcin utasítására nagy ütemben folyik a határ őrzését ellátó orosz egységek feltöltése. Az orosz honvédelmi minisztérium tömeglapja, a Honfi (Szün Otyécsesztva) a hét végén lelkesült riportban számolt be, miként áradnak az önkéntes zsoldosok (a kozák atamánok cseljabinszki egyesülete egész osztagot ajánlott fel – újságolja büszkén a parancsnok). Van persze, akiket a verbuváló bizottságok által kilátásba helyezett horribilis zsold (300 ezer rubeles) vonz – teszi hozzá, ami ugyan valójában jóval kevesebb (akkor is több, mint a jelenlegi 45 ezres átlagfizetés, pl. ennyiért verbuválnak takarítót a moszkvai metróba), a többséget azonban a haza védelme iránti kötelességérzet hajtja.

Az önkéntesek toborzására vonatkozó hírt kérdésünkre az orosz parlament honvédelmi bizottságának vezetője nem erősíti meg, de, ahogy mondani szokás, nem is cáfolja, mindössze azt teszi hozzá, hogy ez az akció mintegy kísérleti stádium a profi hadsereggé való átalakulás folyamatában.

Úgy látszik, kíváncsi e kísérletre az amerikai elnök szovjet bomlásért felelős tanácsadója is: a Kommerszant híre szerint pontról pontra Kozirjev nyomát követve hajtotta végre afganisztáni és tádzsikisztáni útját Strobe Talbott amerikai diplomata. Csak Kirgizisztánba nem követte, pedig ott is fontos dolga volt Kozirjevnek: hárommillió rubeles adományt adott át a biskeki vezetőknek a Szláv Egyetemen néven emlegetett orosz kultúrcentrum létrehozására. Tette ezt az után, hogy a kirgiz vezetők épp visszautasították nemzetük nagy fia, Csingiz Ajtmatov 1 milliárd dolláros adományát. A versenyló halála nagynevű szerzője irodalmi munkássága jutalmául most Oroszország luxemburgi nagykövete, s mint ilyen, kijárta egykori hazájának egy Seabeco nevű alapítványnál a hatalmas adományt. Csakhogy az éber kirgiz vezetők rájöttek arra, hogy sok minden sántít az ajándék ló körül: minden jel arra utal, hogy a posztszovjet korszak legnagyobb pénzmosási akciója volt készülőben. Például az, hogy az alapítvány kirgiz leányvállalatának igazgatója nem más, mint Csingiz Ajtmatov fia. Testvérét, aki a kirgiz akadémia igazgatója, már készülnek leváltani.

Az orosz parlament a napokban – a tömegtájékoztatást, sajtót ellenőrző bizottságok után – létrehozta a „diplomáciai életet” ellenőrző bizottságot, amely azonban, a hírek szerint, egyelőre nem a föntiekhez hasonló „pénzügyi” tranzakciókat hivatott ellenőrizni, hanem a külügyi testület patriotizmusának mérséklését. Pedig – így a racionáldemokrata sajtó szemleírói – azt még a nacionálpatrióta ellenzéknek is el kellene ismernie, hogy Dél-Oszétiában, Abháziában, a Dnyesztermenti Köztársaságban éppenséggel a Kozirjev-féle orosz külügyi misszió tárgyalásainak következtében sikerült a polgárháború továbbterjedését megakadályozni. Ami így igaz.

De érdemes lenne elvégezni az e tárgyalások mögötti motivációk elemzését is – amiről a Jelcin-párti sajtó hallgat. Érdemes Jeszenszky Gézának is alaposan áttanulmányoznia a „volt szovjet” térképnek különösen azon részeit, ahol Kozirjev és főnöke az utóbbi hetekben járt (Szlovákiától Tádzsikisztánig), mielőtt a szeptember végére halasztott moszkvai útjára indul.

És hozzon meleg kabátot, sálat, az orosz ősz rettentő hideg. Úgy hírlik, a választásokat is tavaszra halasztják: ha addig kitartanak a külpolitikai sikerek.

• Külföld