Kiss Ilona

Kiss Ilona: Orpheusz Jakutföldön

2016. március 15.

A „nem létező” nyolcvanas évek a szovjet underground művészetben

Mindannyian a Mengyelejev-táblázatból bújtunk ki.”
Szergej Anufrijev

„Nyolcvanas évek? Ugyan… A végtelenül hosszú hetvenes évek, az volt csak, és utána, 1987–1988 táján, rögtön kezdődtek a kilencvenes évek” – állítja a költő Lev Rubinstejn (1947)1 az orosz underground nagy korszakáról A perdöntő nyolcvanas évek a szovjet nem hivatalos művészetben (Moszkva: NLO, 2014, 683 p.) című visszaemlékezés-kötetben, amelyet Georgij Kizevalter (1955) fotográfus és performer állított össze a kor közel negyven kiváló képviselőjének írásaiból és interjúiból. A társaság jórésze Rubinstejnhez hasonlóan „nyúlós takonynak” találja ezt az évtizedet: „Amikor a keményre fagyott tér-idő mocsár hirtelen felenged – írja Vlagyimir Szorokin (1955) –, és a nyálkás-ragacsos masszát csak húzzuk magunk után, mint a gumit, míg el nem szakad.”

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

„Mindannyian a Mengyelejev-táblázatból bújtunk ki.”
Szergej Anufrijev

Kiss Ilona: Nincs civil a pályán

A felelős (nélküli) honvédelmi minisztérium négy éve


„Szexuális nyaggatás” – így fordította a 90-es évek elején egy leleményes fordító a sexual harassment kifejezést egy gyorsmagyarított gyorstalpalóhoz, szemléletes példát nyújtva egyebek mellett arra is, milyen irdatlanul nehéz dolog megtalálni a helyes kifejezést olyasmire, ami nálunk nem létezett, nem tudtunk róla, vagy nem úgy tudtunk róla. De hát, ha „zaklatás”, akkor legyen „zaklatás”: elvégre kormányhatározat is előírja „az új típusú kihívásokra való megfelelés képességét".

Kiss Ilona: „Nem író író, hanem olvasó író vagyok”

Anatolij Prisztavkin íróval, az oroszországi Kegyelmi Bizottság elnökével Kiss Ilona beszélget


A félelem völgye című regényéből ismertem meg én is a maga nevét a nyolcvanas évek legvégén, amikor a könyv megjelenhetett. Egyike volt azoknak az kóborló utcagyerekeknek, hivatalos szovjet elnevezéssel a „felügyelet nélküli kiskorúaknak”, akikről a könyv szól. Azoknak, akiket összeszedtek a moszkvai utcákról, majd a legkeményebb intézetis gyerekekkel együtt bevagoníroztak, és irány a Kaukázus, a Csecsenföld, hogy ezt az akkorra már kiürített, a „bűnös kollaboráns” népségtől megtisztított vidéket velük, magukkal telepítsék be.

Kiss Ilona: „…Azzal vádolnak, diktátor vagyok, nem direktor”

Jurij Ljubimovval Kiss Ilona beszélget


Orosz és izraeli állampolgársága mellé két éve egy magyart is szerzett. Egyébként tud magyarul?

Persze, az állampolgári eskü szövegét: „En, Jurij Ljubimov…” De hát nincs is rá szükségem: feleségem, Kátya, azaz Katalin, kitűnő fordító. 1974-ben, legelső budapesti vendégszereplésem idején, mivel állandóan „bajok” voltak velem, állandóan lázongtam amiatt, hogy lehallgatnak, besúgnak, kiadnak, Kátyát adták mellém tolmácsnak mint „kipróbált elvtársnőt”, mert akkor a Magyar–Szovjet Baráti Társaságnál dolgozott. Azóta is együtt élünk.


Kiss Ilona: A „fekete kert” gyászéve


„A nemzetiségi kérdés nálunk meg van oldva” – jelentette ki magabiztosan Mihail Gorbacsov 1987 végén, alig három hónappal azelőtt, hogy a „szövetségbe forrt szabad köztársaságok Nagy Oroszország kovácsolta frigye” visszavonhatatlanul bomlásnak indult. A láncreakció 1988.

Kiss Ilona: Gorbacsov, a hetedik


A Beszélő 17. száma 1986-ban, „Csernobil havában készült”: a szokásos szerkesztőségi vezércikk helyén egy Reményi Szilárd álnevű külső munkatárs írása olvasható, aki (miután Maróthy László miniszterelnök-helyettes cinkos és cinikus „nyelvbotlását” idézi: „a csernobili »műszaki katasztrófa« tanulságai az egész emberiség »kincsét« képezik”) világosan kimondja: „Csernobil egyszerre politikai és emberi katasztrófa.” És – hozzátehetjük – a tájékoztatás katasztrófája, itthon és a Szovjetunióban egyaránt. Április 26-án robban a csernobili atomerőmű 4.

Kiss Ilona: Az utolsó csapás


„Na, hogy álltok? Megvan már a 16. szovjet szövetséges köztársaság?” – ezekkel a szavakkal fogadta 1980. október 5-én Usztyinov honvédelmi miniszter Majorov tábornokot, akit az immár hónapok óta tartó súlyos szovjet katonai kudarcsorozat után, 1980. augusztus 9-én neveztek ki az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság új katonai főtanácsadójává. Nem véletlenül esett a választás épp őrá: meglehetősen nagy „intervenciós gyakorlattal” rendelkezett, ő irányította az 1968-as csehszlovák megszállást (erről szóló visszaemlékezéseiből részletek olvashatók a Beszélő 1998.

Kiss Ilona: „Oroszország a szenvedélyem…”

Viktor Jerofejevvel beszélget Kiss Ilona


Botrányhős és irodalmi fenegyerek, aki pofonokat oszt, de kap is bőven. Azzal, hogy részt vesz a hetvenes évek első irodalmi szamizdatjának, a Metropolnak létrehozásában, nemcsak a funkcionáriusgyerek aranyéletét adja fel, de beláthatatlan időre kizárja magát a hivatalos szovjet irodalmi életből is. Az orosz szépség (magyarul: Az orosz széplány, Európa, 1996) című antiszovjet és antipornográf regénye ugyan világsikert arat, de Moszkvában egy sora sem jelenik meg.

Kiss Ilona: Mindent szabad?!

Orosz–csecsen háború


A háború sokak szerint eddig is egyszerűen az orosz „föderális csapatok” terrorakcióinak sorozata volt, amely logikusan vezetett a bugyonnovszki tragédiához.

Kiss Ilona: „Zoológiai antikommunista vagyok”

Jurij Kublanovszkijjal beszélget Kiss Ilona


Ha azt mondják, Kublanovszkij, két nevet tesznek mindjárt hozzá: Szolzsenyicin és Brodszkij. A két, egymástól fényévnyire lévő orosz író az ön két legközelebbi barátja. Ioszif Brodszkij jelentette meg első kötetét Amerikában és egyengette útját Európában, Alekszandr Szolzsenyicin itt, Oroszországban emlegeti magát szellemi társaként. Honnan mégis ez a különös találkozás?

Szolzsenyicin, hogy úgy mondjam, születésemtől jelen van az életemben. Kezdődött azzal, hogy 1947.