Skip to main content

Duna-völgyi árnyak

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Csehszlovákia belső életére nemcsak a múlt heti áremelések vetnek árnyékot, hanem a legkülönfélébb szociális és etnikai problémák is. Ilyen körülmények között még nagyobb erővel törhetnek felszínre a csehek és szlovákok közti, régóta halmozódó feszültségek.

A szlovák nemzet önállósulási törekvéseinek mind erősebb hulláma nemcsak a külföldet lepte meg, hanem magukat a cseheket is. Az önállósulást leghatározottabban a Szlovák Nemzeti Párt tűzte zászlajára, s az „önálló Szlovákiát” jelszóval sok szavazatot (12-16%-ot) szerzett magának.

Václav Havel megértően reagált az önállósulási törekvésekre, s a szakemberek már a választások előtt elkezdték az erről szóló eszmecseréket. Mára sikerült tisztázni az önállósulási törekvések legfontosabb elemeit, melyek között három nézet kristályosodott ki. Az egyik, hogy Szlovákia maradjon Csehországgal egységes államban, s a létező szövetségi kapcsolatot kell tökéletesíteni. A másik, hogy a szlovákok egyelőre maradjanak a szövetségben, de kb. 10 év múlva önálló államként lépjenek be az egységes Európába. A harmadik, hogy Szlovákia legyen önálló állam, s szakadjon el Csehországtól. A közvélemény leginkább azt a nézetet támogatja, hogy maradjon meg a cseh és a szlovák köztársaság föderációja, de mindkettő önálló államként vegyen benne részt, s a föderáció feltételeit dolgozzák ki újra.

A probléma megoldásánál figyelembe kell venni a szlovákság azon igényét, hogy végre megélhesse saját államiságát, annak minden politikai, gazdasági és államigazgatási feltételével és kiegészítőjével. A szlovákok önállóan, önszántukból, egyenrangú partnerként, teljes, szuverén államként kívánnak részt venni a föderációban. Erre irányulnak a szlovák politikusok erőfeszítései is. Ennek eredménye, hogy a szlovák köztársaság is önálló, saját köztársasági költségvetési rendszerben fog gazdálkodni, amely nem lesz alárendelve a szövetségi költségvetésnek. Ennek nyomán a Szlovák Nemzeti Párt egyik képviselője felvetette a szövetségi parlamentben, hogy ha két költségvetési rendszer lesz, akkor két pénzkibocsátó központi jegybanknak is kell lennie. Így tehát az egyik probléma hozza magával a másikat mind a cseh, mind a szlovák köztársaságban, s így válik egyre bonyolultabbá a szövetségi politikusok feladata. Lehet, hogy ennek ellenére megtalálják azt a föderatív vagy konföderatív együttélési formát, amelyre itt, a Duna völgyében remélhetőleg mind többen vágynak? Ez nem kizárt, ha meggondoljuk, hogy éppen e föderáció zseniális köztársasági elnöke, Václav Havel az, aki leggyakrabban gondolkodik összeurópai méretekben és problémákban, sőt, olykor világméretű problémák megoldására is tartogat ötleteket.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon