K. I. [Kiss Ilona]

Vissza a főcikkhez →

A hétfő esti szovjet tévéhíradó nézői nem a megszokott sötét öltönyben láthatták elnök-főtitkárukat: Gorbacsov ezúttal laza kötött pulóverben fogadta a riporter kérdéseit a szintén pulóvert viselő Helmut Kohl oldalán. A jelek szerint Gorbacsovnak nemcsak öltözködési szokásait kell enyhíteni ahhoz, hogy bebocsáttatást nyerjen az Európai Házba, pontosabban, hogy katonai engedményekért cserébe, hozzájusson a hőn áhított kölcsönhöz. Nyugati források szerint hozzávetőlegesen 15-35 milliárd dollárra számítanak, amely azonban olyannyira elenyésző összeg, hogy aligha elegendő egy valamirevaló gazdasági program finanszírozására (összehasonlításul: Moszkva csak Kuba támogatására évi 5 milliárdot fordít, bár ennek megszüntetésére épp most tettek ígéretet). A szovjet katonai vezetés azonban távolról sem üdvözli egyöntetű lelkesedéssel a kivonulási és fegyverzetcsökkentési terveket: hétfő esti sajtótájékoztatójukon – melyen nyoma sem volt a fesztelen légkörnek: katonai zubbonyaikat a hőség ellenére sem lazították meg – egyebek közt azt tették közzé, hogy a kelet-európai csapatkivonások már most katasztrofális helyzet elé állították az országot: 173 ezer hajléktalan katonacsalád lakásáról kell sürgősen gondoskodniuk… Hétfőn tették közzé a pártkongresszus hivatalos mérlegét is: a sajtókonferencia szóvivője szerint a kongresszus három legforróbb pillanata a Politikai Bizottság beszámolójának vitája, a főtitkárválasztás és a KB-tagok létszámának növelése volt: ezekben az ügyekben végül is ugyanúgy a Gorbacsov-vonal kerekedett felül, mint például abban, hogy a kongresszusi küldöttek mandátuma a következő időszakra már ne legyen érvényes, s pártválasztások már ne a demokratikus centralizmus elvei szerint történjenek.

Mindezek a „nyakkendőlazító” intézkedések minden bizonnyal jó pontnak fognak számítani a potenciális hitelezők szemében, az azonban már a legkevésbé sem, hogy az ország több pontjáról érkeznek nyugtalanító hírek. A donyecki szénmedencében tovább erősödik a sztrájkhullám: jelenleg a vidék 135 bányájában vannak munkabeszüntetések, Csernogradban például egyeden bányász sem vette fel a munkát, s a szimpátiatüntetésekre az egész város kivonult, de sztrájkolnak a kuznyecki medencében, az Urálban, Vorkutában is. Ez a sztrájkhullám mindenekelőtt azért okoz sok gondot most már az „újdonsült” apparátus számára, mivel a mögötte álló független munkásszervezet képviselői egyre határozottabban hangoztatják politikai követeléseiket: mondjon le a kormány, dolgozzanak ki új szövetségi szerződést, államosítsák a párt- és a komszomolvagyont, vonuljon ki a párt a belügyből, a KGB-ből, a hadseregből…

Kirgíziában hetek óta tart a rendkívüli állapot, a fegyveres incidensek egyre gyakrabban követelnek halálos áldozatokat, de Litvániában is csak látszólagos a béke a blokád – gyakorlatilag csak részlegesen megvalósuló – feloldása óta. Mindkét fél megkezdte ugyan a tárgyalások előkészítését, ám Moszkva álláspontját mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az előkészítő dokumentumokban Litvániát változatlanul Litván Szovjet Szocialista Köztársaságnak nevezik. Eközben egyre-másra érkeznek a hírek litván radikális vezetők elbocsátásáról, észtországi demonstratív csapatáthelyezésekről stb., melyek arra utalnak, hogy egyáltalán nem volt alaptalan mindazoknak az aggodalma, akik úgy vélték, kellő politikai garanciák nélkül nem fogadhatják el a függetlenségi moratóriumot. A gorbacsovi politika ugyanis a jelek szerint – a baltikumi népekkel szemben legalábbis – aligha követ lazább stílust, mint korábban.

• Külföld