Skip to main content

Vége az előadásnak?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Orosz hatalmi válság


Mintha ugyanott lennénk, ahol március, sőt december legelején. Nézzük az „eredményeket”:

Jelcint nem váltották le, de az elnök megerősítésére hivatott népszavazást is megtartják. („Ne mondják, hogy a képviselői hatalom nem akarja hallani a nép hangját” – kommentálta Haszbulatov.) Az elnöki jogköröket erősen megnyirbálták, megerősödött viszont a kormány hatalma, s a kormány a belügyminiszter „pálfordulásával” egyértelműen Jelcin mellett áll. („Ön most nemzetbiztonsági miniszter vagy szárnysegéd?” – kérdezte Haszbulatov epésen a kormány „erős emberét”.) A népképviselői kongresszust nem oszlatták fel, de új parlamenti és elnökválasztást sem írtak ki. Új alkotmánytervezetet sem terjesztettek elő, sőt alkotmányozó nemzetgyűlést sem akarnak. A hétfő este befejeződött kongresszuson a legzajosabb visszhangot egy képviselőtárs gézzel betekert feje váltotta ki: mint kiderült, a sebesült a Jelcin-párti tüntetés áldozata (egy táskával fejbe vágta egy tüntető), ami kellő indok volt arra, hogy a kongresszus a győztes elnököt lázadásra való felbujtásért alaposan megrendszabályozza. Kijutott a hű sajtótitkárnak is: ő a „népképviselői kongresszus, mint bosszúálló kommunista inkvizíció” című röplapért kapott nyilvános fenyítést.

Zárónyilatkozatukban újra kijelentették, hogy Jelcinnek „az alkotmány megőrzésére irányuló eszközei és módszerei nem felelnek meg az alkotmánynak”, s egyúttal még tovább szűkítették a jogkörét. Leginkább azzal, hogy megszüntették az elnök helyi meghatalmazottainak intézményét. És ezt tekintik legfőbb győzelmüknek. A Jelcin-komisszárok törvényen kívül helyezésével ugyanis a harc végleg áttevődött a helyhatóságok szintjére, s ott aztán lehet marakodni a koncon, a megmaradt helyhatósági vagyonon. S Jelcin a maga ásta verembe esett: azzal, hogy csupán nyers hatalmi (komisszári) eszközökkel akarta biztosítani helyi befolyását, most egyetlen mozdulattal kihúzták alóla ezt a szőnyeget.

Van olyan vélemény, hogy ez a márciusi kongresszus is csak egy megrendezett színjáték volt: egyrészt a külföldnek szólt, különösképp a vancooveri találkozóra gyülekezőknek, másrészt a hazai nézőknek, akik előtt a hatalmon civakodók olyannyira össze akarják kuszálni a szálakat, hogy a nagy felfordulásban ne vegyék észre, mikor lopják ki alóla az utolsó széket is.

Ha ez így van, akkor Jelcinnek legtöbbet a forgatókönyvtől minduntalan elkódorgó szereplőkkel kell huzakodnia. Például Ruckoj alelnökkel. Aki a kongresszuson legutóbb, az egyensúlyt helyreállítandó, beszédében azt fejtegette, hogy ő nem Jelcinre, mint személyre esküdött fel, hanem az orosz eszmére. Jelcinnek is ez az egy jelszava maradt: Rasz-szij-ja, Rasz-szij-ja – skandálta utána a tömeg hátborzongató morajjal vasárnap éjszaka. Ez lenne tehát a „legkisebb közös többszörös”, ami mentén még szót tudnak érteni egymással?

Mindenesetre talán ez az egyetlen jelszó, amit még a karják autonóm körzetből érkezett dühös képviselőnő is el tudna fogadni – persze Jelcin nélkül: „Váltsuk le az elnököt! Csak így szabadulhatunk meg az elnök sleppjétől! Menjenek csak Amerikába! Izraelbe! Vagy ha máshova nem, hát a Kanári-szigetekre!”












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon