Mintha ugyanott lennénk, ahol március, sőt december legelején. Nézzük az „eredményeket”:
Jelcint nem váltották le, de az elnök megerősítésére hivatott népszavazást is megtartják. („Ne mondják, hogy a képviselői hatalom nem akarja hallani a nép hangját” – kommentálta Haszbulatov.) Az elnöki jogköröket erősen megnyirbálták, megerősödött viszont a kormány hatalma, s a kormány a belügyminiszter „pálfordulásával” egyértelműen Jelcin mellett áll. („Ön most nemzetbiztonsági miniszter vagy szárnysegéd?” – kérdezte Haszbulatov epésen a kormány „erős emberét”.) A népképviselői kongresszust nem oszlatták fel, de új parlamenti és elnökválasztást sem írtak ki. Új alkotmánytervezetet sem terjesztettek elő, sőt alkotmányozó nemzetgyűlést sem akarnak. A hétfő este befejeződött kongresszuson a legzajosabb visszhangot egy képviselőtárs gézzel betekert feje váltotta ki: mint kiderült, a sebesült a Jelcin-párti tüntetés áldozata (egy táskával fejbe vágta egy tüntető), ami kellő indok volt arra, hogy a kongresszus a győztes elnököt lázadásra való felbujtásért alaposan megrendszabályozza. Kijutott a hű sajtótitkárnak is: ő a „népképviselői kongresszus, mint bosszúálló kommunista inkvizíció” című röplapért kapott nyilvános fenyítést.
Zárónyilatkozatukban újra kijelentették, hogy Jelcinnek „az alkotmány megőrzésére irányuló eszközei és módszerei nem felelnek meg az alkotmánynak”, s egyúttal még tovább szűkítették a jogkörét. Leginkább azzal, hogy megszüntették az elnök helyi meghatalmazottainak intézményét. És ezt tekintik legfőbb győzelmüknek. A Jelcin-komisszárok törvényen kívül helyezésével ugyanis a harc végleg áttevődött a helyhatóságok szintjére, s ott aztán lehet marakodni a koncon, a megmaradt helyhatósági vagyonon. S Jelcin a maga ásta verembe esett: azzal, hogy csupán nyers hatalmi (komisszári) eszközökkel akarta biztosítani helyi befolyását, most egyetlen mozdulattal kihúzták alóla ezt a szőnyeget.
Van olyan vélemény, hogy ez a márciusi kongresszus is csak egy megrendezett színjáték volt: egyrészt a külföldnek szólt, különösképp a vancooveri találkozóra gyülekezőknek, másrészt a hazai nézőknek, akik előtt a hatalmon civakodók olyannyira össze akarják kuszálni a szálakat, hogy a nagy felfordulásban ne vegyék észre, mikor lopják ki alóla az utolsó széket is.
Ha ez így van, akkor Jelcinnek legtöbbet a forgatókönyvtől minduntalan elkódorgó szereplőkkel kell huzakodnia. Például Ruckoj alelnökkel. Aki a kongresszuson legutóbb, az egyensúlyt helyreállítandó, beszédében azt fejtegette, hogy ő nem Jelcinre, mint személyre esküdött fel, hanem az orosz eszmére. Jelcinnek is ez az egy jelszava maradt: Rasz-szij-ja, Rasz-szij-ja – skandálta utána a tömeg hátborzongató morajjal vasárnap éjszaka. Ez lenne tehát a „legkisebb közös többszörös”, ami mentén még szót tudnak érteni egymással?
Mindenesetre talán ez az egyetlen jelszó, amit még a karják autonóm körzetből érkezett dühös képviselőnő is el tudna fogadni – persze Jelcin nélkül: „Váltsuk le az elnököt! Csak így szabadulhatunk meg az elnök sleppjétől! Menjenek csak Amerikába! Izraelbe! Vagy ha máshova nem, hát a Kanári-szigetekre!”
- Külföld [6]