Skip to main content

Búcsú Lenintől

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

K. I. [Kiss Ilona]: Belépés csak kötött pulóverben


A hétfő esti szovjet tévéhíradó nézői nem a megszokott sötét öltönyben láthatták elnök-főtitkárukat: Gorbacsov ezúttal laza kötött pulóverben fogadta a riporter kérdéseit a szintén pulóvert viselő Helmut Kohl oldalán. A jelek szerint Gorbacsovnak nemcsak öltözködési szokásait kell enyhíteni ahhoz, hogy bebocsáttatást nyerjen az Európai Házba, pontosabban, hogy katonai engedményekért cserébe, hozzájusson a hőn áhított kölcsönhöz.


A most záruló XXVIII. kongresszus arra utal, hogy a gorbacsovi politikai fordulat egyik elsőként kikristályosodott eleme, a „glasznoszty” maga is korrekcióra szorul. A nyilvánosság elve eredetileg ugyanis egyszerre szolgált Gorbacsov és elvbarátai kezében taktikai fegyverként és az új kurzus talán legfontosabb legitimációs technikájaként. A „glasznoszty” révén Gorbacsov nemcsak arra volt képes, hogy megszabaduljon ilyen-olyan módon kompromittálódott politikai riválisaitól, de azt is elérte, hogy politikai irányvonalát a párttagság jelentős része számára elfogadhatóvá tegye. A presztálini bolsevik tradíciót olyan hagyományként vállalta fel s hirdette meg követendő vonalként, amelynek kritikai éle akár még megoldást is adhatott volna a Szovjetuniót gyötrő súlyos problémákra. Az így értelmezett glasznosztypolitika azonban végül is csak arra volt képes, hogy felszínre hozza a szovjet múlt tragédiáit, és napirenden tartsa a jelen megoldatlan konfliktusait, s előbb-utóbb az SZKP-n belül is nyilvánvalóvá vált, hogy az ún. lenini tradíciókhoz való visszatérés a Szovjetunió számára sem kínál alternatívát. Ezt a felismerést azonban távolról sem osztja minden politikai erő.

Ezzel kapcsolatban igen tanulságos az SZKP-n belül megszerveződő Demokratikus Platform sorsa. Miután a platform a pártkongresszuson többségben levő apparátusbeli küldöttek körében nem talált támogatásra – már csak apparátusellenes fellépése miatt sem –, a kudarc egyetlen „feldolgozási módja” csak a kettészakadás lehetett: a platform egy része bejelentette pártból való kilépését, míg a másik fele továbbra is bízik az SZKP megreformálhatóságában.

Nyitott kérdés azonban, hogy a kiváltak képesek lesznek-e maguk köré befolyásos pártot szervezni. Néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy a különböző szociáldemokrata csoportok összefogásával létrejöhet az a tényleges politikai erő, amely már nemcsak helyi szinten lesz képes rivalizálni az SZKP-val. Ma azonban ez már közel sem ilyen nyilvánvaló, mint ahogy az SZKP-ból most kiváltak helyzete és esélyei sem lesznek kedvezőbbek, sőt…

Annak ellenére, hogy fél év alatt csaknem 150 ezren hagyták el a kommunista pártot, és feltehetően ez a folyamat a kongresszus után még tovább szélesedik, a még mindig 19 milliós SZKP-nak továbbra sincs komoly politikai riválisa, legalábbis össz-szövetségi méretekben. A birodalom belső perifériáján azonban, még ha regionális korlátok között is, de már léteznek az eseményeket befolyásolni képes alternatív politikai irányok. A Szovjetunióban zajló pártképződési folyamatokra azonban erőteljesen rányomja bélyegét az a körülmény, hogy az egyes adatok szerint ma már mintegy ezer pártszerű képződmény jelentős része mindenekelőtt etnikai, s csak másodsorban par excellence politikai elvek mentén szerveződik. Ennek meglehetősen nyilvánvaló okait itt aligha szükséges részletezni. Annál több figyelmet érdemel az a tény, hogy ott is, ahol az etnikai különbségekre nem települnek rá pártok, a politizáló csoportok továbbra sem képesek regionalizmusukon túllépni. Az SZKP-n kívül szerveződő alternatív politikai erők megosztottak, sem program, sem többé-kevésbé karizmatikus politikai személyiség körül nem képesek egységesen megszerveződni, vagy valamiféle átmeneti akcióegységet kialakítani, így az SZKP továbbra is uralni képes a legfontosabb hatalmi pozíciókat. Ezen még a demokratikus erők néhány hónappal korábbi moszkvai és leningrádi választási sikerei sem változtatnak lényegesen.

Az SZKP XXVIII. kongresszusán a küldöttek többsége a mintegy 200 ezres pártapparátusból került ki, csöppet sem meglepő tehát, hogy a nómenklatúrához tartozás különérdeke mennyire erős, és milyen gátlástalanul képes az általános érdekre hivatkozva egyéni ambíciókat és privilégiumokat védelmezni. Napvilágra került egy másik rég sejtett összefüggés is. Nevezetesen az, hogy a katonai elit, amely ugyan kétségtelenül érdekelt volt a peresztrojka elindításában, a gazdaság mind siralmasabb teljesítménye, illetve ennek katonapolitikai következményei miatt már jó ideje nem érdekelt e kurzus további radikalizálásában. Annak ellenére sem, hogy továbbra sem szűntek meg azok az okok, amelyek miatt a vezérkar támogatta vagy legalábbis elfogadta a gazdaság átalakítási programját. A védelempolitika finanszírozási problémáit még tovább bonyolítja az a tény, hogy egyes források szerint a Szovjetunióban manapság folyó stratégiai jelentőségű katonai kutatási programoknak mindössze egynegyede versenyezhet az Egyesült Államok haditechnikai programjaival.

Az utóbbi hónapokban többször is felröppent a hír egy esetleges katonai hatalomátvételről. Noha teljesen nem lehet kizárni a külpolitikai nyitással és a hadsereget is érintő nyilvánossággal elégedetlen katonák fellépését, a puccs már csak azért sem valószínű, mert a hadsereg aligha érdekelt abban, hogy magára vegye a felelősséget az országot terhelő krízis miatt.

Továbbra is nyitott az a kérdés is, melyik politikai és katonai csoport mennyire érdekelt abban, hogy egyszer s mindenkorra búcsút vegyen Lenintől.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon