SZ. J. [Szabolcsi János]

Nyomtatóbarát változat

Kilenc jelölt szerezte meg végül is az induláshoz szükséges ötszáz ajánlást (polgármesterek és különféle szintű képviselők ajánlhattak). Az elmúlt hetekben ketten léptek vissza: a baloldali radikális Jean-Francois Hory, akinek (amúgy is csekély) esélyeit a radikálisok vezető személyiségének, Bernard Tapie-nak nagyon rosszul álló vesztegetési pere végképp megsemmisítette, valamint a három (!!) környezetvédő jelölt közül Brice Lalonde. Egy másik környezetvédő, Antoine Waechter nem tudta megszerezni a szükséges ajánlásokat.

Az állva maradtak közül hárman küzdenek reális eséllyel a második fordulóba kerülésért: Chirac, Balladur és Jospin. Mégsem érdektelen a másik hattal megismerkedni.

A legrejtélyesebb figura az obskúrus Jacques Cheminade, aki meglepő módon vagy hétszáz ajánlást gyűjtött össze, viszont a közvélemény-kutatások nem jósolnak neki kimutatható szavazatmennyiséget. Programja modernizálással kapcsolatos frázisokból áll, még az sem világos (számára sem!), hogy jobb- avagy baloldalinak kell-e tekinteni.

Legfeljebb 1-2 százalékra számíthat a (végül is egyetlen) környezetvédő elnökjelöltnő, a rokonszenves Dominique Voynet. Minden kedvessége ellenére sem felejtik el a választók, hogy a francia zöldek évek óta főleg egymást marják. Cousteau kapitány pedig, aki (a hajléktalanokat támogató, öreg szerzetessel, Pierre abbéval együtt) az az ember, akire a leginkább hallgatnak a franciák, biztosította a választókat arról, hogy mindhárom esélyes jelölt tisztában van a környezetvédelem fontosságával, különben is úgy véli, a zöldek ne politizáljanak, hanem szakértsenek.

Ariette Laguiller, a kemény baloldal képviselője, aki immár negyedszer elnökjelölt, a szokásos három százalékára számíthat. Gyűlésein másutt gondosan került kifejezések hangzanak el: azonnali világforradalomról beszél, a kommunizmusról, mint a világ jövőjéről, kizsákmányolásról és osztályharcról. Ariette anakronisztikus, de őszinte és hiteles személyiség: az elit értelmiség egy része, amikor éppen nagyon elege van a képmutató politikai cirkuszból, rá szavaz.

Philippe de Villiers 6-7 százalékra számíthat. Ez a fiatal, jó megjelenésű, szenvedélyes ember, miután végigkalandozta a jobboldalt, mindenkiben csalódott, és úgy döntött, Isten őt választotta ki Franciaország megmentésére. Gyűlöli a politikai élet szereplőit, a pénz mindenhatóságát, az erkölcsi süllyedést, a kábítószereseket és a homoszexuálisokat. Az egyesült Európa elszánt ellensége. Vendée képviselője, és vállalja az ellenforradalmi Vendée történelmi örökségét. Le Pennél elegánsabb, szalonképesebb és modernebb.

Robert Hue Georges Marchais utódja a kommunista párt élén. Örökké mosolygó, lezser, pergő nyelvű, jól kitalált figura, aki visszahódította a hagyományos kommunista szavazótáborból az elődje hosszú politikai haldoklása alatt elpártolt szavazók egy részét. 8-9 százalékra számíthat. Sok függ attól, hányan alkalmazzák a „hasznos szavazat”  (vote utile) elvét, és kommunista meggyőződésük ellenére Jospinre szavaznak, hogy a baloldal képviseltethesse magát a második fordulóban. Hue különben sok újjal nem állt elő Marchais-hoz képest, népszerű javaslatait (35 órás munkahét azonnali bevezetése változatlan fizetéssel, a nagy jövedelmek adójának megnégyszerezése) olyan nagyon komolyan azért senki sem veszi.

Le Pennek 13 százalékot jósolnak! A rasszista, idegengyűlölő jobboldal táborához újabb csoportok csapódtak, mert tartanak attól, hogy a schengeni egyezmény életbelépésével még több lesz az illegális bevándorló. Meglehetősen bizonytalan, hogy Le Pen hívei hogyan fognak szavazni a második fordulóban, mivel mindkét mérsékelten jobboldali jelölt mereven elutasít velük mindenfajta együttműködést.

A két legfőbb rivális, Jacques Chirac és Edouard Balladur harmincéves barátságának vetett véget a mára bizony csúnyán elmérgesedett rivalizálás. Két évvel ezelőtt, amikor a jobboldal fölényesen győzött a választásokon, Chirac azért „ találta ki”  miniszterelnöknek a gazdasági szakember, volt pénzügyminiszter Balladurt önmaga helyett, mert attól tartott, hogy ezen a nehéz poszton lejáratódna. Balladur azonban meglepően sikeresen kezdett, hamar népszerű lett, a marionettfigura életre kelt, és három hónappal ezelőtt úgy nézett ki, Chiracnak semmi esélye. Aztán a párizsi polgármester egy fantasztikus kampánnyal megfordította az esélyeket.

Abban mindenki egyetért, hogy a két gaulle-ista (RPR) jelölt programjában semmilyen lényeges különbség nincsen. A jelszavak (és a jelenlegi gyakorlat): liberális gazdaságpolitika, erős frank, európai integráció, minimális infláció. Mindkét jelölt a munkanélküliség visszaszorításáról beszél a legtöbbet, ugyanakkor mindenki tudja, hogy a mintegy négymillió munkanélküli táborát érezhetően csökkenteni iszonyatos pénzbe kerülne. (Amellett az is köztudott, hogy a nyilvántartott munkanélküliek igen jelentős része dolgozik feketén.) Az nyilvánvaló, hogy Európa legalacsonyabb inflációját egyik jelölt sem fogja feláldozni néhány tízezer új munkahely teremtéséért, akármit is ígérjenek a kampány során.

Balladur a technokrata, Chirac a hivatásos politikus. Balladurt támogatja a kormány, Chirac mögött az RPR apparátusa áll. Balladur a független, szakértő polgár szerepében teszi gúnyos megjegyzéseit a politikai maffiákról, Chiracék szerint most Franciaországnak nem amatőrökre van szüksége. Balladur fő támogatói az ellentmondásos érzelmeket kiváltó belügyminiszter, Pasqua és a fiatal, ambiciózus pénzügyminiszter, Sarkozy. Chirac két fő fegyvertársa Juppé külügyminiszter és Séguin, a parlament elnöke.

Amikor úgy látszott három hónappal ezelőtt, hogy Balladur simán, lényegében kampány nélkül nyeri meg a választást, Chirac kilépett az utcára. Éjjel-nappal gyűléseket tart, fogadásokon vesz részt, kezet fog, beszélget. Rendkívül ügyes kampánystábja kitalálta, hogy az alma legyen a jelképe, és ebből óriási divat lett. Chirac meglepő módon a fiatalokat tudta megnyerni. Aki néhány évvel ezelőtt azt mondja, hogy a választás előtt két héttel Chirac tizenhétezer őrjöngő fiatalnak tart nagygyűlést Bercyben, alighanem bolondnak nézik.

Balladur miniszterelnök a nyugdíjasok körében a legnépszerűbb. Rezervált, méltóságteljes, a nagyburzsoá – ahogy az a nagykönyvben meg van írva. („Chiracra szavazok – ő legalább nem vesz fel kesztyűt, amikor újságot olvas” – mondta egy ismerősöm.) A nagyiparos és bankkörökkel a miniszterelnöknek van a legjobb kapcsolata. Ezt ellensúlyozandó, Chirac váratlanul felfedezte a szociális kérdéseket, lakótelepekre látogat el, és erősen baloldali szociálpolitikát ígér. A Leláncolt Kacsa ugyan kiderítette, hogy ehhez képest párizsi luxuslakásáért a szociális lakások hivatalának jelképes lakbért fizet, ám ez a leleplezés, ki tudja, miért, semmit sem ártott Chiracnak. A fiataloknak fontosabb, hogy a gyűlölt Pasqua az ellentáborban van. Két héttel az első forduló előtt Chirac az esélyesebb.

A jobboldali pártszövetség többi vezetője kénytelen-kelletlen távol maradt a vetélkedőtől. Giscard D’Estaing (UDF) exelnök például Clermont-Ferrand polgármesteri székére pályázik…

Chirac és Balladur nyugodtan párbajozgathatnak, mivel kevéssé valószínű, hogy a szocialista jelölt veszélyt jelenthet rájuk. Már az is valóságos csoda, hogy az évtizedek óta ádáz belharcot folytató, egyértelműen kormányzási kudarcot szenvedett és a választók által már alaposan megbüntetett szocialisták megfelelő jelöltet tudtak választani. Sokáig Jacques Delors-ban bíztak, ő azonban Brüsszelből hazatérve kora és egészségi állapota miatt nem vállalta a jelöltséget. Lionel Jospin, a szocialista jelölt jó választásnak bizonyult. Szolid, értelmes tanárember, biztosan nem korrupt, és nem járatódott le az elmúlt években. Határozottan baloldali kampányt visz, fizetésnövelést, munkaidő-csökkentést, a vállalkozói szféra megadóztatását ígéri, tudván azt, hogy a szocialisták szavazói elsősorban azzal voltak elégedetlenek, hogy a szocialista kormányok egyáltalán nem baloldali politikát folytattak. A szocialisták azonban az elmúlt évtizedben annyi hibát követtek el, olyan amatőrök és korruptak voltak, hogy Jospin minden jó szándéka és ügyessége kevés lesz ahhoz, hogy Mitterrand helyébe léphessen. Viszont az a tény, hogy az összes szocialista vezető felsorakozott Jospin mögött, nagyon is figyelemre méltó, ilyesmire hosszú ideje nem volt példa.

A francia szavazók egyharmada két héttel a választások előtt még mindig bizonytalan. Ez példátlan, és azt mutatja, mennyire nehéz eldönteni, mi is van a nagy szavak mögött. A bizonytalanságot ráadásul növeli, hogy a választások első fordulóját a húsvéti vakáció kellős közepén rendezik, márpedig a franciák számára a vakáció szent dolog. Persze a megfelelő igazolások beszerzése után megbízott útján is szavazhatnak, de akinek volt már dolga a francia bürokráciával, az tudja, hogy az emberek többsége el sem kezdi a bonyolult ügyintézést. A franciák azonban olyan nagyon nem izgatják magukat: gazdagok, fellendülőben vannak, és akárki költözik az Elysée-be, Párizs marad a világ közepe…

• Külföld