Skip to main content

Kőműveskanállal a parlamentbe

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Szlovákia

„Én ezt az átalakulást nem tartom helyesnek”



„…A Szlovákiai Munkásszövetség azért jött létre, hogy védelmezze ennek a társadalmi rétegnek az érdekeit, ez azonban nem azt jelenti, hogy el akarnánk különülni a többiektől. Mi csak azt akarjuk, hogy létünk igazságosabb alapokon nyugodjon, és együttműködünk mindenkivel, aki ilyen jellegű jólétet akar.

Ez azt jelenti, hogy nem kívánják az előző társadalmi rendszer felújítását?

Nem, semmiképpen sem.




A Szlovákiai Munkásszövetség létrehozója és vezére, Ján Lupták – egyébként tőről metszett, igazi szocialista munkásarisztokrata – 1992-ben elsősorban propagandacélokból került a Peter Weiss vezette Demokratikus Baloldal Pártja listájára, s onnan a parlamentbe. A szocialista munkaverseny egykori országszerte ismert alakja, a forradalmi szovjet Zlobin-módszer csehszlovákiai úttörője ezt követően két éven keresztül folytatta szélmalomharcát az éppen hatalmon lévő kormányokkal. Felszólalásai állandóan derültséget keltettek, Meciarék egyetlen alkalmat sem mulasztottak el, hogy nevetségessé tegyék. Lupták mindig a kétkezi munkások nevében szólalt fel, kitartóan bírálta a privatizációt, az ország külpolitikai orientációját, valamint a kormányok szociális érzéketlenségét.

Tavaly tavasszal aztán megelégelte a pofozógép szerepét, és valószínűleg a frissen leváltott Meciar ösztönzésére (ami feltehetőleg anyagi támogatást is jelentett) létrehozta a már említett Munkásszövetséget. Az új szervezet a privatizációs folyamat megállítását és az eddigi eredmények teljes körű felülvizsgálatát tűzte zászlajára. Ján Lupták határozati javaslatot terjesztett a parlament elé arról, hogy a köztársasági elnök írjon ki referendumot az 1990 óta lezajlott privatizációban felhasznált pénzek eredetének utólagos revíziójáról. A javaslatot támogatták az éppen ellenzékbe került Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlovák Nemzeti Párt képviselői, a kormánypárti Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom pedig, a közelgő választásokra való tekintettel, nem mert ellene szavazni. Így az addig teljesen ismeretlen Lupták pillanatok alatt a figyelem középpontjába került, és meglovagolva a legképzetlenebb munkásrétegek tartós elégedetlenségét, 7–9 százalékos népszerűségre tett szert, s bekerült a parlamentbe.

Nemzeti árnyékpártok


Meciar a választások előtt egy zseniális ötlettől indíttatva minden eddig létező szlovák párt mellé, létrehozta – vagy létrehozatta – annak Meciar-stílusú, nemzeti populista másolatát. Így jelentek meg a nemzeti zöldek, nemzeti szocdemek, nemzeti kereszténydemokraták, nemzeti földművesek stb., s valószínűleg ezek közé tartozott a Demokratikus Baloldal (a volt kommunista utódpárt) választóinak megtévesztésére szolgáló Szlovákiai Munkásszövetség is. A kísérlet azonban túlságosan jól sikerült: Luptákék önálló életet kezdtek élni (ellentétben a többi árnyékpárttal). A választásokon a Munkásszövetség a lehető legegyszerűbb és legdemagógabb reformellenes programmal indult, többek közt államosításokat helyezett kilátásba, „ésszerűsíteni” óhajtotta a liberalizált külkereskedelmet, munkát és kenyeret ígért minden munkásnak (lásd interjúnkat). Amikor parlamentbe jutásuk után kiderült, hogy nélkülük sem Meciar, sem pedig az addigi kormánykoalíció nem tud többséget szerezni, előterjesztették követeléseiket. A koalíciós huzavona során végül Meciar felőrölte a munkások korábban sziklaszilárdnak hitt ellenállását, és rávette őket a kormánykoalícióba való belépésre. Ján Lupták ugyanis többször kijelentette, hogy nem hajlandó részt venni egyetlen új kormányban sem: „hozzák helyre a hibákat azok, akik 1989 után elrontották”. Miután azonban kiderült, hogy a Munkásszövetség nélkül senki sem tudja elérni a többséget, Ján Lupták beadta a derekát. Cserébe megkapta a parlament alelnöki székét.

Kiváltságok

A Szlovákiai Munkásszövetség mint szélsőbaloldali politikai csoportosulás, marxista ideológia nélkül ugyan, de egyértelműen „osztályszempontok” szerint alakítja politikáját. Meciar emlékezetes éjszakai hatalmi tobzódásakor azonnal megszavazták az államosítási törvényeket, valamint a vagyonjegyes privatizáció leállítását. Nem kevésbé figyelemre méltók a Munkásszövetség személyi javaslatai sem. A Munkásszövetség javasolta a kormányalelnöki posztra azt a Jozef Kalmant, aki a nyolcvanas évek második felében végezte el a kiváltságos káderek számára fenntartott politikai pártfőiskolát, s ma is büszke ott szerzett végzettségére. A munkások színeiben került a kormányba az a Ján Mráz, aki a Husák-érában egyszer már volt miniszter, s ők javasolták a Legfelsőbb Ellenőrző Hivatal élére azt a jelöltet, aki nem is titkolta StB-ügynöki (StB – a szlovák titkosrendőrség) múltját. Az 1989-es rendszerváltás szerintük rossz irányba vitte a társadalmat, az azóta kialakult rendszer megalázza a munkásokat. Ján Lupták befolyására jellemző, hogy elérte koalíciós partnere egyik képviselőjének lemondását, mivel az úgymond megsértette a munkásokat és a parasztokat. A volt kőműves ma a parlament második embere: tartósan ott szerepel a legnépszerűbb és a legszavahihetőbb politikusok listáján, pozíciója megingathatatlannak tűnik.











Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon