A Szlovákiai Munkásszövetség létrehozója és vezére, Ján Lupták – egyébként tőről metszett, igazi szocialista munkásarisztokrata – 1992-ben elsősorban propagandacélokból került a Peter Weiss vezette Demokratikus Baloldal Pártja listájára, s onnan a parlamentbe. A szocialista munkaverseny egykori országszerte ismert alakja, a forradalmi szovjet Zlobin-módszer csehszlovákiai úttörője ezt követően két éven keresztül folytatta szélmalomharcát az éppen hatalmon lévő kormányokkal. Felszólalásai állandóan derültséget keltettek, Meciarék egyetlen alkalmat sem mulasztottak el, hogy nevetségessé tegyék. Lupták mindig a kétkezi munkások nevében szólalt fel, kitartóan bírálta a privatizációt, az ország külpolitikai orientációját, valamint a kormányok szociális érzéketlenségét.
Tavaly tavasszal aztán megelégelte a pofozógép szerepét, és valószínűleg a frissen leváltott Meciar ösztönzésére (ami feltehetőleg anyagi támogatást is jelentett) létrehozta a már említett Munkásszövetséget. Az új szervezet a privatizációs folyamat megállítását és az eddigi eredmények teljes körű felülvizsgálatát tűzte zászlajára. Ján Lupták határozati javaslatot terjesztett a parlament elé arról, hogy a köztársasági elnök írjon ki referendumot az 1990 óta lezajlott privatizációban felhasznált pénzek eredetének utólagos revíziójáról. A javaslatot támogatták az éppen ellenzékbe került Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlovák Nemzeti Párt képviselői, a kormánypárti Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom pedig, a közelgő választásokra való tekintettel, nem mert ellene szavazni. Így az addig teljesen ismeretlen Lupták pillanatok alatt a figyelem középpontjába került, és meglovagolva a legképzetlenebb munkásrétegek tartós elégedetlenségét, 7–9 százalékos népszerűségre tett szert, s bekerült a parlamentbe.
Nemzeti árnyékpártok
Meciar a választások előtt egy zseniális ötlettől indíttatva minden eddig létező szlovák párt mellé, létrehozta – vagy létrehozatta – annak Meciar-stílusú, nemzeti populista másolatát. Így jelentek meg a nemzeti zöldek, nemzeti szocdemek, nemzeti kereszténydemokraták, nemzeti földművesek stb., s valószínűleg ezek közé tartozott a Demokratikus Baloldal (a volt kommunista utódpárt) választóinak megtévesztésére szolgáló Szlovákiai Munkásszövetség is. A kísérlet azonban túlságosan jól sikerült: Luptákék önálló életet kezdtek élni (ellentétben a többi árnyékpárttal). A választásokon a Munkásszövetség a lehető legegyszerűbb és legdemagógabb reformellenes programmal indult, többek közt államosításokat helyezett kilátásba, „ésszerűsíteni” óhajtotta a liberalizált külkereskedelmet, munkát és kenyeret ígért minden munkásnak (lásd interjúnkat). Amikor parlamentbe jutásuk után kiderült, hogy nélkülük sem Meciar, sem pedig az addigi kormánykoalíció nem tud többséget szerezni, előterjesztették követeléseiket. A koalíciós huzavona során végül Meciar felőrölte a munkások korábban sziklaszilárdnak hitt ellenállását, és rávette őket a kormánykoalícióba való belépésre. Ján Lupták ugyanis többször kijelentette, hogy nem hajlandó részt venni egyetlen új kormányban sem: „hozzák helyre a hibákat azok, akik 1989 után elrontották”. Miután azonban kiderült, hogy a Munkásszövetség nélkül senki sem tudja elérni a többséget, Ján Lupták beadta a derekát. Cserébe megkapta a parlament alelnöki székét.
Kiváltságok
A Szlovákiai Munkásszövetség mint szélsőbaloldali politikai csoportosulás, marxista ideológia nélkül ugyan, de egyértelműen „osztályszempontok” szerint alakítja politikáját. Meciar emlékezetes éjszakai hatalmi tobzódásakor azonnal megszavazták az államosítási törvényeket, valamint a vagyonjegyes privatizáció leállítását. Nem kevésbé figyelemre méltók a Munkásszövetség személyi javaslatai sem. A Munkásszövetség javasolta a kormányalelnöki posztra azt a Jozef Kalmant, aki a nyolcvanas évek második felében végezte el a kiváltságos káderek számára fenntartott politikai pártfőiskolát, s ma is büszke ott szerzett végzettségére. A munkások színeiben került a kormányba az a Ján Mráz, aki a Husák-érában egyszer már volt miniszter, s ők javasolták a Legfelsőbb Ellenőrző Hivatal élére azt a jelöltet, aki nem is titkolta StB-ügynöki (StB – a szlovák titkosrendőrség) múltját. Az 1989-es rendszerváltás szerintük rossz irányba vitte a társadalmat, az azóta kialakult rendszer megalázza a munkásokat. Ján Lupták befolyására jellemző, hogy elérte koalíciós partnere egyik képviselőjének lemondását, mivel az úgymond megsértette a munkásokat és a parasztokat. A volt kőműves ma a parlament második embere: tartósan ott szerepel a legnépszerűbb és a legszavahihetőbb politikusok listáján, pozíciója megingathatatlannak tűnik.
- Külföld [6]