Skip to main content

Szakadás a kormánypártban

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Szlovákia


A két évvel ezelőtti „végzetes tévedés” áldozata maga az ex-külügyminiszter volt. Milan Knazko ugyanis, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) alapító tagjaként rengeteget tett azért, hogy Vladimír Meciar visszatérhessen a politikai porondra, mit sem sejtve arról, hogy „kígyót melenget a keblén”: Meciar az első adandó alkalommal megszabadult tőle, mint fő-fő ellenlábasától.

A szakadék szélén

A HZDS volt alelnöke a kormányból való kényszerű távozása után a mozgalom közgyűlésén ugyan tett még egy szimbolikus kísérletet Meciar legyőzésére (ő is jelöltette magát az elnöki posztra), a vereség után azonban látványosan kilépett mozgalmából. Búcsúbeszédében kijelentette: „a HZDS konfrontatív politikájának következtében ma Szlovákiában egyetlen párt sem kíván velünk szövetségre lépni. Egyszerre tettük ellenségünkké a szakszervezeteket és a vállalkozókat – ami igazi politikai bűvészmutatvány. Szemben áll velünk az egész szlovák értelmiség: tanítók, orvosok, művészek. A HZDS a szakadék szélén áll.”

Knazko nem csupán magát Vladimír Meciart bírálta kíméletlenül („Meciar számára a hazugság alapvető munkamódszert jelent a nyilvánosság előtt és a párton belül egyaránt…”), hanem legközelebbi munkatársait is, köztük hírhedt személyi titkárnőjét, Anna Nagyovát, aki mint Meciar „előretolt helyőrsége” legfőképp zsarolásra alkalmas adatok gyűjtésével és raktározásával foglalkozik. „Olyan információkkal rendelkezik, hogy 24 órán belül képes bárkit megsemmisíteni” – henceg Meciar, az ellenlábas pedig felháborodottan kérdezi a közgyűlést: „a mozgalom mely szervei döntöttek úgy, hogy Nagyová ilyen információk birtokába kerülhessen?”…

A HZDS volt fenegyereke tehát kilépett mozgalmából, s a közgyűlést követő sajtótájékoztatón bejelentette: liberális-demokrata pártot alapít, mely tagja kíván lenni a Liberális Internacionálénak. Előbb persze parlamenti frakciót hoz létre, mely az előzetes információk szerint a HZDS vele szimpatizáló tagjaiból, az önálló Szlovákia megalakulása után identitását vesztett Szlovák Nemzeti Párt bizonyos reformpárti szárnyából és néhány közelebbről meg nem határozott független honatyából állna.

Korai lenne még véleményt mondani Knazko liberalizmusáról, a fő gyakorlati kérdés egyébként is az, miben hajlandók majd együttműködni a jelenlegi ellenzéki politikai erőkkel. Annyi bizonyos, hogy ma Szlovákiában a Magyar Polgári Párton kívül nincs önmagát liberális erőként deklaráló politikai csoportosulás, tehát Knazko előtt üres, betölthető tér van.

Lépjünk a fékre!

Az állítólagos liberalizmus próbaköve az új párt gazdaságpolitikája lesz, ami egyúttal a mai Szlovákia kulcskérdése. Meciar kormánya ugyanis egyre nyilvánvalóbban adminisztratív irányítású korlátozott piacgazdaság, harmadikutas államigazgatási és gazdaságpolitikai koncepció megvalósításán fáradozik. Hatalomra kerülésük után teljes mértékben leállították a privatizációs folyamatot, konzerválták a nehézipar állami dotációs rendszerét. Az önállóvá vált Szlovákiában adminisztratív eszközökkel megszüntették a szlovák korona belső konvertibilitását, miután a külkereskedelemben a gazdaságosság helyett ismét a devizaigénylés gyakorlata érvényesült. Második lépésként kormányellenőrzés alá vonták a központi bankrendszert, minek következtében például a devalvációról nem pénzügyi, hanem politikai szempontok döntenek.

A mai szlovák kormány a legkeményebb „szocialista” gazdasághoz kíván visszalépni, mégpedig olyan eszközökkel, melyekhez a kabinet csupán egy központi irányítású társadalomban folyamodhat. Ebből az illúzióból fakadhatott az elmúlt hetek központi gazdasági jelszava: Lépjünk a fékre! Állítsuk meg a gazdaság további zuhanását!

Knazko kiválásával és frakcióalapítási kísérletével azonban tovább csökkenhet a HZDS eddig is kisebbségi kormányának támogatottsága. A kérdés most az, milyen módon kívánja megszerezni Meciar a mindenkori parlamenti többséghez hiányzó 10-15 szavazatot. Sok jel mutat arra, hogy ezt nem kooperatív alapon, hanem nyomásgyakorlás útján kívánja elérni. Valószínű, hogy megpróbálja majd múltjukkal, kapcsolataikkal vagy jelenlegi pozícióik elvesztésével megzsarolni a parlamenti képviselők egy részét, esetleg konkrét politikai üzletekkel megszerezni szavazataikat egy-egy konkrét parlamenti szavazáshoz.

Erre lehet következtetni Vojtech Bacho főügyész egy elejtett nyilatkozatából is, akit a HZDS-hez hű Cuper főügyésszé jelölésével akarnak kiütni a helyéről. Bacho egy parlamenti vita során, ahol őt vehemensen támadta a kormányzó HZDS, kijelentette: amíg ő Szlovákia főügyésze, nem engedi meg, hogy az ötvenes évekhez hasonló politikai perek sorozata induljon meg.

Pedig Vladimír Meciar a folytonos zsarolás miatt egyszer már megégette magát: két évvel ezelőtt épp a miatt váltották le, mivel környezete megelégelte, hogy számára ez a politika egyedüli eszköze. Elképzelhető azonban, hogy a kormányfőnek még ilyen módszerekkel sem sikerül megszerezni a stabil parlamenti többséget. Meciar ezzel is számol: „amennyiben nem kapom meg a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget, patthelyzet alakul ki, hiszen képviselőim nélkül semmilyen más parlamenti többség nem jöhet létre”.

Ez azt jelenti, hogy ha mozgalma nem lesz képes kormányozni, politikai ellenfeleit fogja destruktív politikával vádolni, és ebből a pozícióból kényszeríti ki az idő előtti választásokat. Elképzelhető persze a politikai zsarolás más változata is, ennek lényegét Meciar már vázolta is Kovác államfő előtt: ha az ellenzék megbuktatja a miniszterelnököt, akkor ő a legerősebb mozgalom elnökeként nem fogadja el Kovác felkérését a kormányalakításra, miáltal ismét politikai patthelyzet jön létre. Ugyanezt hallhattuk Knazko menesztése előtt is. Ugyanazt a tehetetlenséget sugalló irracionális érvet, amely mellett ma minden higgadtnak induló mérlegelési szándék előbb-utóbb zátonyra fut.

(Pozsony)




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon