Vissza a főcikkhez →

„…Szlovákiában csak akkor lesz társadalmi béke, ha a mi igényeinknek megfelelően lesz megoldva a helyzetünk, azaz a magyar kérdés. A megoldás pedig mindenkinek a javát fogja szolgálni. (…)

Az elmúlt öt év során a legnagyobb energiapazarlást az jelentette számunkra, hogy sokszor háromfrontos harcot kellett folytatnunk.

Az egyik belföldön nyílt… a szlovák politika – mind a kormány, mind a szlovák pártok – arra törekedett, hogy szembefordítsa velünk a szlovákiai magyarság egy töredékét – felkínálva nekik a röpke érvényesülést. (…)

A másik front Magyarországon nyílt meg… Személyesen engem akartak meggyőzni arról, hogy ne alapítsunk önálló szervezetet. (…) A helyzet hozta úgy, hogy ezek a politikai erők Magyarországon az elmúlt négy évben nem voltak kormányon. A magyarországi múlt évi parlamenti választások azonban csaknem végletes fordulatot hoztak ezen a második fronton. Megkaptuk az üzenetet, hogy az új kormányzati erők a szlovákiai magyarság politikai képének átformálására készülnek – az új politikusokat már kiszemelték. (…)

A harmadik frontot az a nyugati vélemény jelentette… amelyet a velünk szemben negatívan elfogult magyarországi politikai körök és főleg az 1990–92-ben bennünket elsöpörni óhajtó szlovák, illetve csehszlovák kormányzati erők közös összefogása alakított ki. (…)

A valódi újdonságot közép-európai viszonylatban az jelentette tervezetünkben, hogy az eddig kisebbségnek, vagy nemzetiségnek nevezett szlovákiai magyarság ezentúl közösségként deklarálja magát, és partneri viszonyba kíván kerülni a szlováksággal. (…) Ez a társnemzeti kapcsolatként értelmezhető elképzelés azonban túllépte Szlovákia szűk kereteit, mert nemcsak a szlovák többségi hegemóniával került szembe, hanem a hagyományos magyar felfogással Magyarországon, illetve azzal a hivatalnoki felfogással, hogy nem lehet más szerkezetben megfogalmazni magunkat, és más kifejezéseket használni önmagunk megjelölésére, mint az nemzetközileg szokásos. Ezeket a fenntartásokat mi nem vesszük rossz nevén, hiszen senki sem tehet arról, hogy nem képes átugorni egy olyan magasságot, amely számára túlméretezett. (…) A helyzeteket magunknak kell teremteni, ha másként nem megy, úgy, hogy belökjük az ajtót, és betesszük a lábunkat.”

• Külföld