Bányai Péter

Nyomtatóbarát változat

Iliescu elnököt nemrég ismét azzal vádolták, hogy KGB-ügynök volt: eredetileg ezt a vádat 1990-ben azok a Ceausescu-hű pártaktivisták és szekusok dobták be a köztudatba, akik az 1989-es forradalom mítoszát próbálták sárba taposni, mondván, hogy nem forradalom, hanem szovjet érdekeket szolgáló puccs volt. Próbálkozásuk olyannyira sikeres volt, hogy a későbbiekben az ellenzék is felemlegette az amúgy bizonyíthatatlan vádat.

A Ziua nevű, botrányízű, keményen ellenzéki lap másfél hónapja azzal igyekezett bizonyítani a vádat, hogy előásta Iliescu régi KGB-kapcsolatainak, egy volt szovjetunióbeli egyetemi kollégájának és egy volt asszisztensének nyilatkozatait, az Iliescu által megszerzett dokumentumok szerint azonban a nevezett személyek nem is léteztek az egyetemen! A Ziua ennek ellenére zavartalanul folytatja a kampányt. Eddig még akár egy bulvárlap banális botrányának is tekinthetnénk az ügyet.

A fordulat azonban, amely ha nem is a vádakat, az ügy súlyát mindenképpen bizonyítja, nem sokáig váratott magára: június 21-én Tana Ardeleanu újságírónőt és kollégáját, akik személyesen foglalkoznak a KGB-üggyel a Ziuanál, két személy figyeli, autóból filmezi eléggé feltűnően, miközben egy teraszon söröznek. A lelepleződéstől megijedve a megfigyelők pánikszerűen beindítják az autót, de a járókelők segítségével az újságírók leállítják őket, kilyukasztják az autógumikat. Az utasok megpróbálnak elrohanni, a rendőrség azonban, a járókelők közreműködésével (!) feltartóztatja mindkettőjüket.

Másnap délelőtt megjelenik a rendőrségen az SRI megfigyelési csoportjának vezetője, igazolja, hogy a két személy SRI-nyomozótiszt: így szabadulnak ki a fogságból. Az SRI nyilatkozata szerint a két nyomozó olyan küldetésben volt, amelynek semmi köze a Ziua újságírónőjéhez, de ügyetlenül viselkedtek, és ezért felfüggesztették őket.

Ezek a tények. Elképzelhetetlen, hogy SRI-ügynökök ilyen pancser módra viselkedjenek, felhívják magukra a figyelmet. Személyi igazolványukat bemutatva állíthatták volna, hogy hobbiból filmezgetnek. De végső esetben a rendőrök orra alá is odadughatták volna SRI-igazolványukat – legalább a letartóztatást, és a nagyobb botrányt elkerülendő. Az is meglepő, hogy főnökeik csupán 24 óra késéssel jelentkeztek kiszabadítani a fogságból alkalmazottaikat.

A háttér máig tisztázatlan, annyi azonban bizonyos: „fontos” embereknek nyomós érdeke fűződött ahhoz, hogy e botrányt megrendezzék. S nem is annyira Iliescu kompromittálása volt a cél, inkább az SRI vagy igazgatója lejáratása. Az értelmi „szerzők” pedig az SRI egy másik szárnyához vagy egy rivális titkosszolgálathoz tartoznak, és feltételezhetően „együttműködtek” a Ziua újságíróival.

Felmerült az a feltételezés is, hogy V. Magureanu (az SRI vezetője) és Vasile Ionel (Iliescu tanácsadója) közti régi rivalizálással magyarázható az ügy. Ionel meg akarja buktatni Magureanut, utódául helyettesét, Marcu Victor tábornokot szemelte ki. A botránynak így is politikai háttere van. Magureanu egyes hírek, híresztelések szerint reformerebb, sőt az ellenzékkel is kacérkodik az utóbbi időben, míg Ionel „Moszkva embere” lenne, Marcu tábornok, a lehetséges utód pedig állítólag már a 70-es évektől a KGB ügynöke. Eddig úgy tudtuk Magureanuról, hogy Iliescu legközelibb, legmegbízhatóbb embere még jóval ’89 előttről. De az a feltételezés is régóta felmerült, hogy a titokzatos, és minden jel szerint tehetségesebb Magureanu az igazi gazda az „Iliescu-birodalomban”.

Az évek során az SRI és igazgatója ellen sok ennél súlyosabb vád is felmerült a sajtóban anélkül, hogy a hivatalos körök reagáltak volna. Most viszont gyanús sürgősséggel rendelték a parlament titkosszolgálatot ellenőrző bizottsága elé Magureanut, aki szokatlan dühkitöréssel reagált rá.

A Ziua főszerkesztője, Sorin Rosca Stanescu is érdekes figura. 1989 után az Iliescu-rendszer, a nacionalista, magyarellenes uszítás egyik legkeményebb ellenfele. Egy ideig ellenfelei tűrtek, utána a Romania Mare közölte dossziéját, amely szerint jó tíz éve a Securitate munkatársa volt. Kínos helyzet állt elő. Stanescu nem tagadta a vádat, de állítása szerint csupán külföldi terroristákat leleplező akciókban vett részt. Annyi bizonyos, hogy „megfelelő összeköttetésekkel”, valamint kellő információs (vagy dezinformációs?) forrásokkal rendelkezik. Ez is bizonyítja, hogy nem újságírói kacsáról van szó, hanem politikai küzdelemről.

Erre utal Vacaru, az SRI-t ellenőrző parlamenti bizottság elnökének, a PDSR egyik vezetőjének nyilatkozata is, amely szerint: „A titkosszolgálatok konkurenciájának megakadályozására már régóta szükséges lett volna az egységes koordinálás és ellenőrzés bevezetése.” Ugyanis a kilenc titkosszolgálat közül csupán az SRI-t ellenőrzi (úgy-ahogy) a parlament.

Naponta bukkannak elő ponyvába illő újabb elemek. A parlamenti bizottság előtt levetítették az említett, SRI-sek által készített filmfelvételt. A terasz közelében látható egy másik titkosszolgálat tagja, Lipan őrnagy, a 0215-ös Alakulat egyik tisztje, akit Magureanu kirúgatott az SRI-ből. Véletlenül épp arra sétált?

Cristoiu, a legnépszerűbb és legagyafúrtabb politikai kommentátor ezúttal bejelentette – ezek az események (Iliescu KGB-botránya, az, hogy egy nappal a cannes-i Iliescu–Horn-találkozó előtt a PDSR egyik szenátora eddig példátlanul ordenáré stílusban mocskolta – épp a Dimineata nevű, kis példányszámú, közismerten Iliescu személyes szócsövének tekintett lapban Horn Gyulát) természetesen összefüggnek, de az összefüggéseket, a belső logikát ő már képtelen felfogni, és ezért egy időre lemond vezércikkeiben a politikai elemzésről.

A Hornt mocskoló cikk nem csupán Iliescu egyetértésével, hanem kimondottan az ő kívánságára jelent meg. A cél nyilvánvaló: megsérteni, kihozni sodrából a magyar miniszterelnököt, megnehezíteni az esetleges (európai támogatottságú) kompromisszum felajánlását, amelyet Iliescu nem akar elfogadni – de ezt nehezen teheti meg külföldi „image”-e további romlása nélkül.

A másik ok: számára és általában pártja számára meglepetés volt az új magyar kormány külpolitikája. Azt képzelték, hogy a patetikus-, nacionalista MDF-külpolitikáról és diskurzusról való lemondás egyenlő a kisebbségvédelemről való teljes lemondással. Megsértődtek. Nem ezt várták. Ahelyett, hogy Hornék aláírták volna az alapszerződést minden kisebbségi jogot garantáló paragrafus nélkül, mint Iliescuék képzelték, olyan feltételekhez ragaszkodnak, amelyek Európában támogatottságnak örvendenek. Egy MDF-kormánnyal se jött volna létre alapszerződés – de ebben az esetben a nyugati közvélemény, politikai világ szemében a felelősség megosztódott volna a két kormány között.

Ráadásul a szokásos belső nyomás: az immár kormánytényezővé vált Nagy-Románia Párt (PRM) ellenez bármiféle „kompromisszumot” az úgynevezett „nemzeti érdekek” kérdésében. De amennyiben a hatalom esetleg mégis engedményeket tenne ebben az irányban, a párt befolyása, egysége akkor sem lenne veszélyben. Legfeljebb ellenzékbe vonulna. A C. V. Tudor vezette párt programjának, retorikájának a magyarellenesség csupán egy része: ők úgy általában Nyugat-ellenesek, oroszellenesek, xenofóbok, és a diktatúra vagy legalábbis az autoriter rendszer elkötelezett hívei. Ha a közvéleményben csökkenne is a félelem a magyar mumustól, ez nem jelentené a PRM népszerűségének csökkenését.

Jellemző magabiztosságukra (és a mögöttük meghúzódó erőkre) a Romania Mare utolsó júniusi számában közölt nyílt levél Iliescu elnök ellen, amelyet állítólag 300 katonatiszt írt alá. A levél se többel, se kevesebbel nem vádolja Iliescut, mint azzal, hogy a NATO-ba való belépés ürügyén szétzúzta az egész hadsereget. A hadügyminisztérium védekező-magyarázkodó válaszában cáfolja ugyan a konkrét vádakat, de nem teszi fel a kérdést, hogy e levél vajon nem buzdítás-e egy katonai puccsra, és vajon mennyire autentikusak az aláírások.

Az biztos, hogy aláíró nem létezik: akik ténylegesen katonai diktatúrát kívánnak puccs által bevezetni, nem szokták előzetesen bejelenteni a szándékukat. De az ötlet sokaknak tetszik a hadseregben: mi más magyarázhatná, hogy a hadügyminisztérium első reagálása ebben a békés hangnemben kelt.

Iliescu reagálása is túlságosan enyhe volt a fenyegetés súlyához képest. Szóvivője szerint „várja” (!), hogy az ügyészség foglalkozzon az üggyel, amely ugyanolyan súlyos, mint a Ziua nevű újság kampánya, amely azzal vádolta Iliescu elnököt, hogy KGB-ügynök.

Pár nappal később Gh. Tinca hadügyminiszter már keményebben lépett fel: „A katonai titkosszolgálat kiderítette, hogy egyetlen aktív katonatiszt sincs a 300-ak közt. A 300-ak levele alaptalan, hamis vádak mellett valós adatokat is tartalmaz. Ezek viszont titkos jellegűek, C. V. Tudor szenátori minőségében, ismeretében volt ezeknek az adatoknak.” Más szóval C. V. Tudor az értelmi szerző, és ez, egyebek mellett államtitkok nyilvánossá tételeként is minősíthető. C. V. Tudor replikája: „Tinca elfeledkezett arról, hogy a mi segítségünknek köszönhetően lett miniszter.” (C. V. Tudor durva kampányt folytatott a volt hadügyminiszter, N. Spiroiu ellen – míg le nem váltották.)

A valóságban puccsról nincs szó (egyelőre!), de a hadsereg és feltételezhetően a titkosszolgálat egyes körei határozott üzenetet küldtek Iliescunak – eddig, és ne tovább – mármint az európai integrálódás, reformok útján.

(Kolozsvár)

• Külföld