Szóba elegyedünk a helyi áruház egy alkalmazottjával, mivel a Kőrös-vidéki Független Szakszervezet ötvenfőnyi tagságának törzsét az itteni személyzet alkotja. Felbukkan váratlanul Gyenes József, az áfész elnöke; ekkor a független szakszervezeti kollegina odébbsiklik, és a pult másik végénél álló vendéghez fordul előzékenyen. Csak amikor elvonul a viharfelhő, akkor folytatjuk. Alapfizetése 3500 Ft, ehhez jön annyi jutalék, hogy meglegyen a havi 6-7000 nettó. És ő még aránylag jól keres. Igen nehezen megy a független szakszervezetnek, ketten például visszamentek a régi szakszervezethez az öt férjhez menni készülő kollegina közül. A férjhez menendőket az üdülési beutalóval tartják sakkban: amíg nem lépnek vissza, addig nincs nászút. Az áfész vezetése nemcsak hogy nem ismeri el a Kőrös-vidéki Független Szakszervezetet, de még azt sem veszi figyelembe, hogy a jóléti juttatások (üdülés, segély) nem szakszervezeti, hanem dolgozói jogon járnak.
Az alacsony kereseteket Kiss Lászlóné főkönyvelő-helyettes a helyi adottságokkal magyarázza; az a pénz is valóban kevés, amit ő középvezetői állásáért kap, és az (egyelőre) osztályvezetői beosztásban lévő, harminchét éves K. fizetése az övénél is jóval alacsonyabb: 13 ezer havi bruttó. Erre jön a prémium, ami a ranglétrán fölfelé haladva mind nagyobb arányú a fizetéshez viszonyítva, a három magas vezető állású esetében már az évi fizetés 200%-a, ami a tavalyi év után 420-600 ezer forintot jelentett. Nem véletlenül veti papírra a független szakszervezet azt a követelését, hogy anyagilag is, erkölcsileg is ismerjék el a bolti dolgozók tekintélyét, hogy a vezetői prémiumot csak az inflációt meghaladó átlagbéremelés esetén lehessen kifizetni (az év elején 17%-os átlagbéremelés volt, a bolti dolgozók esetében húsz-egynéhány), és hogy vizsgálják felül az áfésznél a bér- és besorolási rendszert. A szakszervezet szerint továbbá meg kell kezdeni a vállalati bürokrácia lebontását (az áfész 620 munkavállalója közül 100 a központi irányításban dolgozik!); csak a bolti dolgozók szemében elismert, a sikeres bolti gazdálkodást segíteni képes személyeket kell meghagyni az irányító apparátusban.
Most, a bírósági bejegyzés után nem zárkózna el a szakszervezet elismerése elől – mondja Gyenes József elnök –, ha vezetői leülnének tárgyalni az áfésszel a működés feltételeiről. Ellenvetésünkre, miszerint a szakszervezet nem a bejegyzés által, hanem a megalapításra irányuló szándék kimondásakor kel életre, és K. már korábban hiába kérte a neki mint szakszervezeti vezetőnek járó munkaidő-kedvezményt, Gyenes annyit válaszol: ő nem tudhatja, mi ez a szakszervezet, nincsenek-e véletlenül nem áfészdolgozó tagjai. Neki erről igazolás kell. Vagyis, ha jól értjük, tudni óhajtja, kik merészelnek szakszervezkedni. Nem lehet valami szimpatikus számára az önvédelem e formája, ez már korábban, egy átszervezés alkalmával is megmutatkozott: januárban ilyen címen bocsátotta el Szabó Tibor üzemmérnököt, aki a karbantartó részlegnél próbált meg – sikertelenül – független szakszervezetet csinálni, és aki azóta a szolnoki SZDSZ-csoportot erősíti, mint állás nélküli szervező. (Ennyiben Gyenes akaratlanul is az ellenség malmára hajtotta a vizet.) Most másodjára állított ki elbocsátólevelet, az indoklásban megint nem esett szó szakszervezetről (persze, hogy nem: ha a szakszervezeti tevékenység szankcionálása sérti a törvényt).
Mindjárt az első helyen szerepel viszont a felmondás indoklásában a Körtvélyesitől június 1-jén megvont „munkábajárási kedvezmény”; a K. belépésekor, ’88 nyarán kötött megállapodás szerint ugyanis figyelembe vették, hogy az otthonából, Szentesről jövő busz 10 perccel a munkaidő kezdete után érkezik. Június 1-jén, egy héttel azután, hogy megalakította a független szakszervezetet, Gyenes bosszút állt: a helybéliekkel egyenrangú munkakezdőnek minősítette őt. Ebből levelezés, majd munkaügyi döntőbizottsági és bírósági pereskedés kerekedett, a győztes áfész „a munkáltató mérlegelési jogkörében” hozott döntésről szóló passzusra, az elmarasztalt K. pedig a munka törvénykönyvének 2. §-ára: a joggal való visszaélés tilalmára hivatkozott. A cél nyilvánvalóan az volt, hogy K. mondjon fel (gyakorlatilag azt kívánták tőle, hogy napi 14 és fél óra hosszat ne legyen otthon), de ő, fittyet hányva a június végi bírósági ítéletre, továbbra is negyed óra késéssel jár be.
De el kell ismernünk, a felmondólevélben a lényegről is olvashatunk: „Olyan munkáltató a társadalmi és politikai viszonyoktól függetlenül, aki elviselné azt, hogy a saját fizetett dolgozói a gyengítésén szétverésén fáradozzanak, nincs” – írja veretes magyarsággal Gyenes elnök. Első ízben az áfész márciusi közgyűlésén fáradozott K. a munkáltató „szétverésén”: bírálta az áfész működését, mondván: mindaz, ami az előtte szólók részéről elhangzott, öndicséret csupán, a tavalyi eredményeket az áfész elsősorban a hálózat dolgozóinak és az értéktelenedő pénz miatt megnőtt vásárlási kedvnek köszönheti; a vezetés nem dolgozta ki a privatizációval kapcsolatos elképzeléseit, ugyanakkor az igazgatóság jogkörébe kívánja vonni a kft.- és rt.-alapítást, lehetőséget teremtve a vagyonátmentésre. Az áfész – tette szóvá még – egyébként is álszövetkezet, a magánboltok jogtalan elvételének köszönheti létezését, majd a 70-es évek kényszeregyesítései és a kis falvak jogainak semmibevétele nyomán lett olyan, mint amilyen. Az áfészvezetés ténykedését ugyanis, magyarázza lapunknak K., nem a hatszáz-egynéhány dolgozó, hanem a 9200 főnyi, évi pár száz forint vásárlási kedvezményt élvező tagság igazolja a papír szerint. Hiszen neki van 2/3-os részvételi joga a küldöttgyűlésen és az igazgatóságon. A tagság persze nem látja át a szövetkezet ügyeit, és egzisztenciálisan sem függ az áfésztől. Avagy szövetkezeti tulajdonról – és egyáltalán: tulajdonról – beszélhetünk-e akkor, amikor a 140 milliós áfészvagyonból mindössze 2,5 millió a tagsági részjegy értéke, a többi „közös”? Újabban hozzáláttak ugyan a „nevesítéshez”, osztalékra jogosító, de nem eladható vagyonjegyeket adnak a tagoknak, ám ez nem sokat változtat a lényegen: azon, hogy a vezetés rendelkezik a szövetkezet felett. A küldöttek régi emberek (jövőre lesz új választás), ráadásul 90 tisztségviselőt 900 ezer forint (azaz fejenként 10 000 forint) prémiumban részesítettek márciusban – érthető hát, hogy bírálatát ellenszenvvel fogadták a küldöttgyűlés résztvevői.
Ám az SZDSZ-tag K. továbbment: személy szerint is bírálta a három felső vezetőt, mondván: közülük ketten nem rendelkeznek megfelelő képesítéssel; ehhez a Kunszenti Hírek című helyi MDF-lapban, ahol hozzászólásának tartalmát publikálta, hozzátette: „az elismerten jó szakember elnököt megbuktatták, és helyére egy szakmához egyáltalán nem értő politikai biztost ültettek”.
’85-ben – emlékeznek a régi kollegák – a marxista–leninista egyetemi, továbbá politikai főiskolai végzettségű Gyenes fölöslegessé vált mint függetlenített párttitkár egy környékbeli tsz-nél, és az akkori városi párttitkár, jó helyet keresve neki, bukkant rá a kunszentmártoni áfészre. Az elnök (és jelenleg főkönyvelő), Kardos Mihály történetesen tartalékos katonai szolgálatot teljesített az évben. Pártvonalon jól képzett embernek ismerték Kardost, de nem tartozott eléggé a társasághoz, hiányzott az ivászatokról és vadászatokról; Gazdag Sándor akkori Szolnok megyei MESZÖV-elnök (mostani MESZÖV-titkár) személyesen kereste fel a laktanyában, hogy rábeszélje az elnökváltásra.
K. ezzel az elnökkel húzott ujjat. Hát igen, március végét írtunk, az egykori demokratikus ellenzék éppen akkor vált konstruktív ellenzékké. De K., a második vonalbeli rendszerváltoztató most már folytatta harcát, mely provokatív volt azáltal, hogy a környezet annak tartja. Júniusban bizalmatlansági indítványt nyújtott be az elnök és az igazgatóság ellen. De, pechére, nem vonta le a ’85–86-os esetből a tanulságot: ha jót akarsz magadnak, maradj a munka helyén. Szabadságon töltötte a június 21. és július 2. közötti napokat. Június 20-án összeült az igazgatóság, és úgy határozott: előrehozzák 29-ére az augusztusra tervezett rendkívüli küldöttgyűlést. „Honnan tudjam, hogy mikor van szabadságon K.?” – védekezik Gyenes elnök. Mindenesetre a küldöttgyűlés elég jól elő volt készítve: Kardos főkönyvelő, akit egyébiránt, mint láttuk, K. szakmailag sokra tart, feltette az ügyrendi kérdést: foglalkozzanak-e a bizalmatlansági indítvánnyal. A legfőbb szövetkezeti fórum nemmel felelt, csak napirenden kívül tárgyalták ki az ügyet, állítólag K.-t keményen bírálva. Úgy mesélik: szakszervezeti ügyvivőtársa sem szólalt fel mellette.
„Tisztában lehettél a kockázattal – vitatkozunk K.-val –, amit az elnök személyes megtámadása jelent. Most védtelenül maradhat a szakszervezeted. Nem kellett volna-e inkább ennek megerősítésére koncentrálni, szerényebb eszközökkel?”
„Akkor olyan pitiáner ügyekbe ütközöm, mint ez a munkakezdés – feleli. – A dolgokat az alapoknál kell elkezdeni.”
Körtvélyesi közgazdász ügye most a munkaügyi döntőbizottság előtt fekszik. De, végül, hadd közöljünk egy örömhírt. Gyenes elnök cáfolta a hírt, amelyet maga keltett üzenetével: K. még sincs kitiltva a munka helyéről.
- Belföld [6]