Matolcsy György államtitkár örömmel üdvözölte a sajtó munkatársait múlt csütörtökön, ezúttal az épp megalakult Tulajdon és Privatizációs Bizottság vezetőjeként. Íme – mondotta, bemutatva jelen és távol lévő munkatársait (Csepi Lajos, a vagyonügynökség ügyvezető igazgatója, Bogdán Tibor igazságügy-minisztériumi államtitkár, Kopátsy Sándor és Diczházi Bertalan közgazdászok voltak jelen) – íme, első győzelmét aratta a reformgondolat „lappangó szabadságharca”, amelynek fellángolásait az ’53-as, ’56-os, ’66–68-as stb. évek fémjelzik. A privatizáció elveinek ismertetésére rátérve az államtitkár ismét leszögezte, amit korábban már a kormányfő is hangoztatott reprivatizációról, ingyenes birtokba adásról csak a föld esetében lehet szó. Ezen a ponton a társalgás sokáig egy helyben topogott: az újságírók firtatták, miért épp a föld a kivétel, a föld ily módon kártyavár legalsó darabjává válik, s ha kihúzzuk, összeomlik a privatizáció építménye. Az igények az egykori vagyonok iránt ugyanis ekképpen csak részben elégítődnek ki – érvelt az egyik újságíró –, és komoly nyomás nehezedik majd a kormányra a malmok és üzletek miatt. De a földügy politikai kérdés – határolták el ekkor magukat a sajtó tájékoztatói –, egyébként pedig – tették hozzá – a koalíció azért koalíció, mert benne megőrződnek az egymással ellentétes vélemények is.
Ám távolról sem biztos, hogy megingathatatlan a földtulajdon-rendezéssel kapcsolatos politikai döntés. Augusztus 16-án a kormány a gazdasági kabinet elé utalta (vissza) az immár hatodszor átdolgozott földtörvénytervezetet (e testület munkáját történetesen Matolcsy vezeti, s benne a korábbi államapparátusból átvett államtitkárok – köztük történetesen Bogdán – vesznek részt). A feladat – amint az végre, csaknem két héttel később, Balsai István igazságügy-miniszter keddi nyilatkozatából kiderült – nem kisebb, mint „hogy a földtörvénytervezetet összhangba kell hozni a hatályos alkotmánnyal”. Ha valóban így van, akkor a „szövegpontosítás” (amelynek szükségességéről az igazságügy-miniszter beszélt) nem mehet másképp, mint hogy gyökeresen megváltoztatják az eredeti kisgazda-koncepciót.
Ez a koncepció puhult némelyest a kormánypártok július 22-i megegyezése során: a koalíciós kompromisszum szerint ugyanis a földhözjuttatottaknak gondoskodniuk kell a föld megműveléséről; a mezőgazdaságban dolgozók földigénye (ha legfeljebb másfél hektár jöhet is szóba, az sem ingyen) megelőzi azoknak a maximum száz hektár földeknek a kiadását, amelyekre az egykori földtulajdonosok vagy örököseik formálhatnak jogot; külföldi állampolgár nem igényelhet vissza földet. Újabban pedig további megszorítást igyekezett becsempészni a rendezésbe a törvénytervezet-alkotó: a földjüktől megfosztottak és gyermekeik igényjogosultságáról beszél a hárompárti paktumban emlegetett örökösökkel szemben. Azonban eddig megrendíthetetlennek tűnt az a politikai elv, hogy a földjüktől megfosztottak igényei feltétlen elsőbbséget élveznek a szövetkezeti tulajdonnal szemben, nem véve tekintetbe a gazdaságok folyamatos működésének szempontjait.
Az emiatt felhozható alkotmányossági kifogást aligha lehet puszta „szövegpontosítással” elhárítani. Az alkotmány egyformán védi a köz- és a magántulajdont, és védi a szövetkezetek önállóságát. (Más lehetséges értelmezés szerint az támadható, hogy a termőföldet kivételezett vagyontárgynak kiáltják ki.) „De hát miért hivatkozunk alkotmányra, ha egyszer mi hozzuk a törvényt?” – méltatlankodik Oláh Sándor kisgazda-képviselő, aki egyébiránt úgy tartja: a kisgazdák semmiképpen sem, a földkérdés számukra elfogadhatatlan rendezése esetén sem mondanák fel a koalíciót: „Ekkor nem mi mondanánk fel. Mi valamennyi jogaiban megsértett embert képviseljük, függetlenül attól, hol áll a Kisgazdapárt!”
Valóban: az alkotmányossági aggályok minden bizonnyal érdemi ellenérzéseket takarnak. Hogy a pénz- és hitelhiányban szenvedő, a megkurtított agrártámogatások miatt megtépázott téeszeket végveszélybe sodorná a radikális földreform; hogy emiatt adóbevétel- és agrárexport-kiesés támadhat; hogy gondoskodni kellene a mezőgazdasági munkanélküliekről és a tsz-nyugdíjasokról –ezek az ellenzéki (a keddi szabad demokrata interpellációban is elhangzott) ellenérvek minden bizonnyal a kormányzatot is foglalkoztatják. Vélhetően (bár közvetlen információnk nincs) a gazdasági kormányzat erősen hajlik arra a kompromisszumra, hogy csak a föld megművelését vállaló egykori földtulajdonosok részesüljenek a reprivatizáció áldásaiból (ez a földterület 5-10%-ára kiterjedő rendezést jelent, a mostani koncepció szerinti 30-50%-kal szemben).
Mindemellett gondolnunk kell még egy momentumra is: kerüljön minél távolabbra a hárompárti földpaktum. A kormány most előrevette a privatizációs törvény parlamenti tárgyalását, s az abban kimondott általános elv (mely szerint ellenérték nélkül nincs privatizáció) talán a kemény agrár-reprivatizáció ellen dolgozik. „Ez a törvényjavaslat úgy próbál tulajdont rendezni – szólalt fel Oláh Sándor kisgazda-képviselő –, hogy szerintem alapvető morális kérdéseket nem rendez… Úgy érzem, itt… az összerabolt holmi tetejéről hirdetjük a magántulajdon szentségét.” Mert Torgyán múlt heti kirohanása, amikor a kommunisták szekértolójának nevezte a tervezett földtörvényt bíráló SZDSZ-t és Fideszt, rutinszerű szidalmazás más kisgazdák elemi erkölcsi felháborodásához képest: szerintük a régi ellenzéki harcostársak, akikkel vállvetve küzdöttek a kommunizmus ellen, most cserbenhagyják őket…
Ebben a zavaros helyzetben, hétfőn, a Parlament folyosóján beszélgettünk Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszterrel, a Kisgazdapárt elnökével.
– Miért halasztotta el a kormány a földtörvény előterjesztését?
Nagy Ferenc József: Nézetkülönbségek voltak (hogy a két legfontosabbat említsük) az egykori földtulajdonosok örököseinek meghatározása körül, valamint a szövetkezeti tulajdon kérdésében. Az FM és az Igazságügyi Minisztérium jogászai még egyszer áttekintik a szöveget, hogy előterjesztéskor minél kevesebb támadási felületet hagyjanak az ellenfélnek.
– A szövetkezeti tulajdon ügyében alkotmányossági kifogások is vannak.
N. F. J.: Igen, mert a Rákosi-, illetve Kádár-féle törvények szerint a föld a szövetkezetek jogos tulajdona. Hát, most el kell döntenie az új magyar társadalomnak, hogy akarjuk-e a változást, vagy pedig a Rákosi- és Kádár-féle jogszabályok szerint alkalmazkodjunk.
– Ezek szerint módosítani kellene az alkotmányt?
N. F. J.: Az Alkotmánybíróságnak valószínűleg meg kell néznie a kérdést. Nyilvánvalóan az lett volna a leghelyesebb, ha az új Országgyűlés – amikor összeült kormánypárt és ellenzék – egyszerűen kimondta volna, hogy az összes múltban elkövetett törvényeket hatálytalanítjuk. Akkor nem ütköznénk lépten-nyomon bele olyan törvényekbe, amelyeket a pártállam diktatúrája hozott. Most, az előkészítés során az alkotmányossági kifogásokat meg akarjuk előzni, nehogy az ellenzék kapaszkodjon bele.
– A halasztás elég nagy feszültségeket okozott a Kisgazdapárton belül; némely kisgazdavezetők tüntetést hirdettek meg szeptember 2-ára, aztán a vezetőség lefújta…
N. F. J.: Meg kell érteni az indulatokat, nagyon sokan szeretnének vetni már az ősszel, és minden egyes napnak a múlásával úgy látják, hogy a kisgazda-, illetve most már kormányprogram megvalósulása késik. Nagy a bizonytalanság a nagyüzemekben is (sokan meg kívánják tartani a nagyüzemi formát), úgyhogy a kérdés elodázása minden szempontból káros.
– Miért állították le a már szervezés alatt álló tüntetést?
N. F. J.: Így akartuk jóhiszeműségünket bizonyítani az ellenzék előtt, az ellenzéki sajtó előtt, amelyik most kimondottan céltáblájának vette a Kisgazdapártot, vezetőit, személyemet azzal a szándékkal, hogy a Kisgazdapártot kibuktatva a koalícióból, a kormányzati munkát is megkérdőjelezze. A vezetőség úgy döntött, hogy a jól szervezett, kormány melletti demonstrációt elhalasztjuk.
– Keresztül fog menni a földprogram?
N. F. J.: Egyszerű szótöbbség kell hozzá; ha nem megy keresztül, akkor a koalíciós ellentmondások kerülnek felszínre. Ha három párt képviselői ezt megszavazzák, akkor keresztül kell mennie. A koalíció azért koalíció, hogy összefogjon.
– Vannak ellenlábasai a kisgazda-földprogramnak a kormányon belül is?
N. F. J.: Nézze, én nem látok az emberek gondolatába. Egy biztos: hatnak a régi szokások, beidegződések, a kormánybeli apparátusokban megvannak a régi emberek, és ott ugye a régi gyakorlat hat.
– Mintha ezek a régi apparátusbeliek egyre nagyobb befolyásra tennének szert a kormányon belül…
N. F. J.: Igen. Pontosan így van, ezt látja a vidék is, úgy érzi, hogy nem történt semmi változás, csak a miniszterek személye cserélődött le. Ezért is van a türelmetlenség.
– Egyes helyeken a Kisgazdapárton belül a vezetőség lemondását követelik…
N. F. J.: Arról nem tudok, hogy követelik-e. Rémhírek vannak, rosszul értelmezett táviratok keringenek az országban, úgyhogy amikor ezeket tisztázzuk, kiderül: itt nem komoly vezetőségváltási szándékról, hanem meggondolatlan félretájékoztatásról van szó.
– Ha felborul a július 22-i hárompárti megállapodás, akkor felbomlik a koalíció is?
N. F. J.: Nézze, ez a politikai eseményektől függ; hogy a pártvezetés hogy foglal állást, az a jövő zenéje. Egyelőre nem tudom megmondani, mit tud a párt megvalósítani célkitűzéseiből. Azért nem nyilatkozunk előre, nehogy félremagyarázzák a szavunkat, vagy netán pressziót hányjanak a szemünkre, úgyis azzal vádolják a Kisgazdapártot, hogy a maga 12%-ával rákényszeríti akaratát a többségre. Ez teljes abszurditás: hogy kényszeríti a kisebbség akaratát a többségre? De hát, szólásszabadság van, mindent mindennel lehet illetni, a Kisgazdapártnak nem lehet nyilatkozni, de a kormánynak se, az egész sajtó, a rádió, a médiumok a régi szellemben mennek most is, a régi szerkesztőgárdák vannak meg. Ennek átalakítása is – mint mindennek – hosszabb időt vesz igénybe. De hát, bízzunk! Bízzunk abban, hogy lesz a kormánynak is, a Kisgazdapártnak is lapja, és akkor egyenlő eséllyel tudjuk fölvenni a szócsatákat és a szópárbajokat.
– Köszönöm a beszélgetést.
- Beszélő [6]