A választási gyűléseken is tapasztalható a köz- és rendbiztonság siralmas helyzete miatti, egyre növekvő elégedetlenség. A képviselői szerepkörre lelkiismeretesen készülő jelöltek igyekeznek reális képet alkotni az állapotokról és a lehetőségekről, ezért felkeresik az érdekelteket, a tanácsok és a rendőrség illetékeseit.
A tanácsokban e téren is teljes a bizonytalanság, tehetetlenség. Gyakorlatilag semmiféle intézkedésüknek sem tudnak érvényt szerezni, ügyfeleik nagy része fütyül bármiféle tiltásra, szabálysértési eljárásra, bírságra, sőt egyre terjed valamiféle torz „polgári engedetlenségi” hullám: már eleve semmibe veszik a közösség érdekében előírt előzetes intézkedések, engedélykérések kötelmeit. Hiszen mindenki tudja, hogy az illegális tevékenységek leállítására semmiféle módja sincs a hatóságnak, az eredeti állapot helyreállítását elrendelő határozatokat pedig jó esetben elnéző mosoly kíséri. Ez a természetessé vált ellenszegülés az egyik legsúlyosabb az önkormányzatokra váró katasztrofális örökség tételei között.
De hol is van a rendőrség, közrendünk hivatott védelmezője? Sajátságos különbség mutatkozik a helyi kapitányságok vezetői és a magasabb szintű közrendészek megnyilvánulásai között. A legtöbb kapitányságon szívesen szóba állnak a jelöltekkel, bármelyik párt részéről jelentkeznek is bemutatkozásra. A beszélgetések során gyakran kiderül, a lakossággal közel azonos módon látják a nehézségeket, és a megoldás módjaiban is nagyfokú józanságot, tapasztalatokra épülő realitást tanúsítanak. Amint azonban valamiféle nyilvános megnyilatkozásra szeretnénk rábírni ezeket a – többségükben szakmájukat szerető és jól ismerő – szakembereket, hirtelen előkerül valami főrendőr vagy még annál is nagyobb főúr tiltó rendelkezése. Így jártunk nem egy ankét rendezése során. Többek között Demszky Gábor tervezett tanácskozása is központi tiltás miatt hiúsult meg – noha a meghívottak előzetesen készséges partnernek mutatkoztak.
Ennél sokkal nagyobb baj az, hogy a rendőrség magatartása miatt esetenként a bűnözők és szabálysértők megfékezésére irányuló törekvések is meghiúsultak.
Általános visszatetszést, tiltakozásokat vált ki például a nagy szállodák körül kialakult perzsavásár, amit nagyrészt a tisztességes taxisok közé fészkelődön kétes elemek szerveznek és tartanak fenn. A feketézést, valutázást, leány- és kábítószerkereskedelmet úgy próbálta – legalább fékezni – egyik-másik szálloda igazgatója, hogy „megállni tilos” táblákkal igyekezett távol tartani a nemkívánatos autós hiénákat a bejárat közeléből. A vagányok természetesen fütyültek a tiltásra; a rendőrség segítségét pedig hiába várta volna bárki. A napokban kapták meg ugyanis a kerületi kapitányságok a parancsot, mely megtiltja, hogy szabálysértő taxisokkal szemben rendőri intézkedést foganatosítsanak.
Ki érti ezt?
Különösen elgondolkodtató az az „igen magas helyről” érkezett ajánlat, hogy a szállodások a rendőrségen belül alakult káeftéket vegyék igénybe, külön díjazás mellett, épületük környékének védelmére. Jobb megoldás nem lévén, a szállodája hírnévére, nyugalmára kényes igazgató a zsebébe (illetve a kasszába) nyúlt, és lett is mindjárt rend, de azért úgy tűnik, hogy az illetékesek lelkiismerete mégsem teljesen nyugodt a kötelező közszolgálatnak a krimikből ismert „fizetett védelemmé” alakításával kapcsolatban. Legalábbis erre utal a nem sokkal később kiadott rendelkezés, amely szerint a káeftések az ilyen szolgálatot egyenruhában már nem láthatják el.
Nehéz elképzelni, milyen célokat szolgálnak a Belügyminisztérium és a rendőrség vezetőinek ezek az intézkedései. A következmények azonban nyilvánvalóak: a lakossággal szoros kapcsolatban álló, tisztességes rendőrök körében is terjed annak az elvnek az elfogadása, hogy szilárd közrend csak akkor alakulhat ki, ha a helyi rendőrség valóban a lakosságé lesz; a helyi kapitány kinevezésében a jelenlégi kivezénylés gyakorlata helyett az önkormányzatnak döntő szerepe lesz, munkája irányításában részt vesz a képviselő-testület. A lakosság ismerje és tisztelje saját rendőreit, akiktől joggal várja nyugalmának, biztonságának védelmét.
- Közrend [6]