Érzelmes utazások 2.
Én bizony már a hatvanas években is megjártam a romantikával.
Pedig hogy átéltem, valósággal átborzongtam azt az egykori újsághírt az oroszlánról és a szép idomárnőről! A hír arról szólt, hogy Leila, a nagycirkusz nőstény oroszlánja megtámadta és félholtra marcangolta a szelídítőnőjét.
„Magára vessen” – jelentette ki szívtelenül ifjúkori jó barátom, H.
Ő igazán bennfentes volt, hisz akkoriban épp a cirkuszi zenekarban fújta a szaxofont.
„Ez a nő teljesen kretén az állatokhoz. Csak jól feküdt pártvonalon, és ő kapta meg a fellépést az oroszlánokkal” – világosított fel H.
Nesze nektek, direktorok, Barnum, Medrano, Beketow! Nektek is, rajongók, Picasso, Fellini…
A mi cirkuszunkban a párt cirkuszpolitikai irányelveit hajtották végre. Habár – kis vészkijárat – a fiatal nőstény, Leila, ezt még nem tudta.
Eszembe nem jutott volna ez a régi ügy, ha minap nem futok össze Gera Palival. Ifjú barátom, mint elmondta, ápoló az állatkertben. A ragadozóknál! Persze, jöjjek csak be! Miért ne nézhetném meg őket protekciósan, közelről, a folyosóról?
Mentem is, mindjárt másnap. Ragyogó, verőfényes kora őszi napot fogtam ki. A napsugár, ki ne tudná, éppúgy hozzátartozik az állatkerti sétához, mint a sósperec, a ketrecbe szemtelenkedő veréb, az illetlen majmot kuncogó szerelmespár s a kerítés túloldalán elcsattogó gyorsvonat…
Minden megvolt tehát! Az ápolók szobája előtt, tágas kalitkában, két piros fejű szövőpinty ugrabugrált.
Csak éppen… Gera Pali azzal fogadott, hogy őt, aki az állatkerti munkástanács egyik ügyvivője (a másik Sárfalvi Judit tanár, zoopedagógus), éppen feljelentette a főigazgató, dr. Szijj József. A Barlang moziban megtartott munkásgyűlésen felvetették ugyanis a vezetőség és az állatkertben működő Globo Kft. kapcsolatának kérdését. Felvetették azt is, miért kellett az irodákba tízezrekért új bútorokat venni, miközben nekik, az ápolóknak jóformán leülniük sincs hova.
Mi tagadás, nem ezért jöttem. Ősrégi, igen fontos kérdésekre vártam volna választ.
„Te, figyelj csak, Palikám! Ha, mondjuk, összeeresztenénk egy oroszlánt meg egy tigrist, akkor szerinted melyik győzne?”
„Két évvel ezelőttig alapszabály volt, hogy az állatkert felső vezetői csak megbízható párttagok lehettek. Az egyik korábbi igazgató a most folyó gödöllői ügyben is szerepel. Mint a Grósz–Holdas-érdekcsoport… A munkástanácsunknak az a célja, hogy maguk a dolgozók válasszák meg az igazgatókat, vagy pedig reális, nyilvános pályázatokon döntsenek. Eddig a Fővárosi Tanács sport- és művelődési főosztálya döntött” – tájékoztatott a fiatal ápoló.
Az ajtón át behallatszott a piros fejű pintyek füttyögése. Ettől új erőre kaptam. „Figyelj csak ide, Palikám! Ha, mondjuk, egy vadmacska kandúr az erdőben elkap egy nőstény házimacskát, akkor ebből milyen macska születik? Vad lesz vagy szelíd?”
„A nyáron híre ment, hogy nagy leépítések lesznek az állatkertben. Nagy volt a felzúdulás. Ha ez nincs, akkor talán nem is tudtuk volna létrehozni a munkástanácsot. Mert hiába, félnek az emberek. Egyszer már volt egy kísérlet, hogy független szakszervezetet csináljanak, de öten vagy hatan ha eljöttek az alakulóülésre. A munkástanács már jobban sikerült, most huszonhárman vagyunk. Az igazgató úr, amikor megalakultunk, úgy tett, mintha nem értené. Van már itt szakszervezet, az MSZOSZ-hez tartozó, mit akarunk még? Azt akarjuk, hogy beleszólásunk legyen olyan dolgokba is, amibe egyelőre nincs. Milyen beruházások legyenek, milyen állatokat szerezzenek be, mennyi legyen belőlük? Dolgozzák ki az állattartás minimálkövetelményeit. Ha kell, azon az áron is, hogy ne tartsunk itt ennyi állatot, szörnyű körülmények között. Nyugaton, ha nincsenek meg a minimális követelmények, nem is lehet fogadni az állatokat” – folytatta Pali barátom.
Nem kérdeztem többet, feladtam. Gera Pali elől visszavonulni nem szégyen. Kitartó, kemény fickó! Valamikor hét-nyolc éves korában elhatározta, hogy állatokkal foglalkozik majd, és úgy is lett! Pedig fővárosi, angyalföldi gyerek, munkásszármazású lévén, otthon nem tarthatott semmilyen állatot. A nagyapjánál és annak barátjánál, a tömörkényi vadőrnél élte ki magát. Ott minden volt: kis őz, kis vadmacska, róka. Később aztán ő maga is vadőr lett. Pár év alatt Üllőn úgy megutálta az egész úr- és elvtársvadászatot, hogy még beszélni sem szeret róla. Le is tette a fegyvert hamarosan. Elege lett az uralomból, most már inkább szolgálni akarta a négylábúakat. Bekéredzkedett az állatkertbe ápolónak. Talán edzésképpen, mindjárt a legijesztőbb helyre, az oroszlánok, tigrisek, párducok házába rendelték.
Ez jó iskolának bizonyult. Kevés kellett, és a fiatal Gera, miután már szemrebbenés nélkül állta King, az apaoroszlán iszonyatos hördüléseit, mordulásait, felismerte, itt az ideje, hogy immár Grósz Károly ellen forduljon.
Egyik középponti figurája, szervezője lett a vízlépcső elleni tüntetéseknek. Én is ekkoriban ismertem meg őt; innen az állatkerti protekcióm. De a mostanában tán legmilitánsabb ificsapatot, a Fidesz Zöld Frakcióját is nehezen tudnám elképzelni ifjú barátom, Gera Pál közreműködése nélkül. E külharcok mellett, mint láttuk, még a belharcokra is maradt ereje, és ennek köszönhető, hogy munkástanácsi vezetőként éppen perben áll a saját igazgatójával. Nem Dániel ő, akit odavetettek! S nem is az az ember, aki éltes, érzelgős utazókat kalauzol a politikamentes oroszlán ketrecéhez!
Ámde az is lehet, hogy mi, éltesebb, utasok, egyszerűen csak kezdjük nem érteni a kort, amiben élünk. Én magam is csak látogatásom végén ébredtem rá, hogyan kellett volna kezdenem. A vidrával kellett volna kezdeni! Ez a kiveszőben levő, nagy bajszú, hosszú farkú, falánk kis vízilény Gera Pali kedvence. Azok közé akar tartozni, akik megmentik a fajt a pusztulástól. Ami nem könnyű. A halasgazdák, bár papíron tilos nekik, irtják, ahol érik. Mert a vidra valóban iszonyú károkat képes okozni. A foglyul ejtett állat meg nem szaporodik, annyira félénk és szemérmes. Pedig csak így, fogságban szaporítva és újból eleresztve, visszavadítva lenne menthető a vidranép. S itt szeretné Pali barátom kitüntetni magát. Mert akármilyen szemérmes jószág is a vidra, ha érzi, hogy ápolója második apjává-anyjává lesz, felveszi a földről, vakargatja, füttyög neki, akkor talán mégis nekivág a szaporodásnak. Fiatal barátom e vonatkozásban nagyon számít az anyjavesztett kis vidrára, Mazsolára.
Gera Pál hozzáállásából a Fidesz-nemzedék általános hozzáállására szeretnék következtetni. Ez a nemzedék, nem úgy, mint a hatvanas évek ifjúsága, idegenkedik a vaskos politikai tréfáktól. Nem akarja már kiengedni ketrecéből a majmot, és betenni helyébe a főigazgatót. Nem törekszik teljes kultúrfordulatra. A Fidesz-nemzedék mindössze fokozott ellenőrzést kíván gyakorolni a főigazgatók felett. Közben – szeretném ezt biztosan tudni – gondja van rá, hogy ne legyen kevesebb a világ, sokasodjanak a vidrakölykök, a nyestfiókák, a pintycsimaszok.
Azután meg oszoljon az egész banda, menjenek szerteszét, Isten hírével, szabadon.
Ez kéne, hogy áthassa az új ifjúsági felfogást.
- Belföld [6]