Beszélő: Bár lassan minden kerületben és a fővárosban is kezükbe veszik az irányítást a képviselő-testületek és a választott polgármesterek, mégis alapvetően tisztázatlan a főváros és a 22 kerület viszonya. Elméletileg mi lenne a jó megoldás, hogyan kerülhető el kerület és főváros szembenállása?
K. M.: Egy ilyen nagyvárosnak, mint Budapest, nagyon speciális problémái vannak. A világon mindenütt így van ez a nagyvárosokban, keresik is az újabb és újabb megoldásokat, de úgy tűnik, optimálisat sehol sem sikerült találni. A nagyvárosi igazgatás alapvető problémáját az adja, hogy a nagy méretek ellenére mégiscsak egységes települések. Ha olyan speciális problémákkal küszködnek, mint a tömegközlekedés megszervezése, a szociális feszültségek felgyülemlése, nyomornegyedek kialakulása, akkor ezek megoldása csak egységes területfejlesztéssel, egységes elképzeléssel, egységes koncepcióval, végrehajtással valósítható meg. De az igazgatást mégiscsak meg kell bontani, hogy az szenvedőihez vagy élvezőihez közelebb kerüljön. Meg kell szervezni számos olyan szolgáltatást, amelyet a nagyvárosi életmód követel meg, de úgy, hogy közel kerüljenek az azt igénybe vevőkhöz. Ezért két koncepció között kell választani. Egyik, hogy a nagyvároson belül létrehozott kerületek, városrészek legyenek önállóak, tehát az az elv érvényesüljön – ez volna az igazi demokratikus önkormányzás –, hogy a területi egységek minél nagyobb önállóságot élvezzenek. Ekkor fölöttük egy olyan második szintű önkormányzat van, amelyik az önállóságot nem korlátozza, hanem koordinálja. A másik koncepció az, és vannak eszerint szerveződő nagyvárosok, ahol a kerületek csak végrehajtó funkciót töltenek be.
Az önkormányzati törvényünk többféle értelmezésre ad lehetőséget. Kimondja azt, hogy a kerületek olyan önkormányzatok, amelyek teljes körű önállósággal rendelkeznek, ugyanakkor behatárolja, hogy elsősorban az alapfokú ellátás a feladatkörük, míg a fővárosnak mint szintén települési önkormányzatnak az egész fővárost érintő feladatokat kell megoldania. Csakhogy a két feladatszint – az alapfokú ellátás és az egész várost átölelő feladatok ellátása – között számos olyan teendő van, amelyeket valamilyen módon meg kell osztani a főváros és kerületei között. Az önkormányzati törvény értelmében a főváros képviselőtestületének többségét a főváros lakossága közvetlenül választja. Ha a fővárosnak olyan koordinatív feladatokat kellene csak ellátnia, amelyek az egész fővárost érintik, akkor az lenne a logikus, hogy kizárólag a kerületi önkormányzatok – hiszen ezek érdekében történne a koordináció – küldenének képviselőket a fővárosi közgyűlésbe, így nem közvetlenül a főváros lakossága által lennének megválaszthatók. Most a fővárosnak van önálló települési léte; nemcsak azok a feladatok tartoznak hozzá, amelyek az egész fővárost érintik, hanem olyasmi is, ami egy-egy kerületi önkormányzat feladataiba is beletartozhatna. Ez nehéz helyzetet teremt most, amikor fővárosi törvényt kell alkotni. Teljesen logikus és jogos, amit a kerületek képviselnek az önállóságuk érdekében, és az is jogos és logikus, amit a fővárosi önkormányzat akar. Itt majd az egyeztetések során a feladatok elválasztásánál fog kiderülni, hogyan lehet az önkormányzati törvény ellentmondásait feloldani.
Beszélő: Lehetne-e optimális feladatmegoldást létrehozni?
K. M.: Ami a fővárosi törvény első, ún. szakmai tervezetét illeti, az ebben felsorolt feladatok elosztása nagyon esetlegesen történt. Hogyan lehet a főváros kizárólagos feladatának tenni pl. a „közreműködést a levegő tisztaságának védelmében”. A közreműködés és mint kizárólagos feladat meglehetősen furcsa. Ez a tervezet csak arra volt jó, hogy felszisszenjen a főváros és felszisszenjenek a kerületek is, hiszen olyan hierarchikus alá- és fölérendeltséget állapít meg, hogy sehol nem jelenik meg a kerület érdeke. Semmi garanciát nem ad arra, hogy a különböző feladatok ellátásánál hogyan tudják a kerületek az érdekeiket érvényesíteni. A tervezetben továbbá arra sincs biztosíték, hogy a főváros a feladat ellátása során milyen garanciát kap arra, hogy a kerületek ezeket a feladatokat végrehajtják. A tervezet annak bizonyítására alkalmas, hogy hogyan nem szabad a főváros és kerületek viszonyába belenyúlni. A főváros olyan 23. önkormányzat, amelynek nincs önálló területe, így tevékenysége folyamatosan átfedi a kerületek tevékenységét. A tervezet feljogosítja a fővárosi önkormányzatot, hogy rendeletet alkosson, s így feladatokat ruházzon át a kerületekre. Ugyanakkor nem teremti meg azokat az érdekegyeztető mechanizmusokat, amelyek révén a főváros meghozza a kerületre nézve kötelező döntéseket. Az egyeztetés „fórumának” a fővárosi közgyűlés és a kerületek polgármesterei között kellene létrejönnie.
Beszélő: Kerületek és főváros viszonylatában számos esetben felelősségáthárításra kerülhet sor, ha nincs meg a feladathoz szükséges pénz.
K. M.: Tulajdoni rendezés és költségvetési törvény hiányában nem lehet tudni, hogy milyen eszközök rendelődnek a feladatokhoz, ez tény. Az önkormányzati törvényből csak azt lehet tudni, hogy a bérlakás az önkormányzatoké. Ami a lényeget illeti, két alapállásból lehet elindulni. Elsőként úgy, hogy minden a kerületeké, kivéve a főváros feladatai ellátásához szükséges vagyont. Második kiindulás az lehet, hogy a kerületek megkapják a kizárólagos feladatkörükbe tartozó tevékenységek ellátásához szükséges vagyont, a szabad vagyon viszont a fővárosé, ezzel szabadon gazdálkodik, de ha újabb kizárólagos feladatot ad a kerületnek, akkor az ehhez szükséges eszközöket is átadja. Egyelőre azonban nem tudjuk még, milyen lesz a vagyonmegosztás a kormányzat és a főváros között. Minden a központi költségvetésbe kerül, és onnan csorgatják vissza egy részét? De azt sem tudjuk, hogy ami a fővárosé lesz, miként oszlik meg közte és a kerületek között. Érthető, hogy a kerületek az ingatlanokat kívánják elsősorban megszerezni, hiszen ezek értékesíthetők nyereségesen. A csatákat meg kell vívni, és itt komoly ütközetek várhatók.
Beszélő: A közigazgatásban mindenki türelmetlen. Népszavazási kezdeményezést indítottak el a közszolgálat minél előbbi rendezése érdekében, önkormányzati tömörülések szerveződnek, amelyek szintén a parlamenttől követelik viszonyaik rendezését.
K. M.: Megszüntettünk egy rendszert, amely működött valahogy, és megvoltak a maga kapcsolódási pontjai az ország más intézményeihez, a fennálló jogszabályokhoz. Pillanatnyilag nincs más, mint az önkormányzati törvény, amely egy új rendszernek csak az első eleme, a szükséges kapcsolódási pontok hiányoznak. A leendő rendszer elemei azonban már követelik, hogy az ő igényeik is megjelenjenek a törvényekben. Egy rendszer kialakítása azonban hosszú időbe telik. Ha egy rendszer különféle elemei meghatározóvá válnak, és arra viszik az egészet, amerre az adott pillanatban törekszenek, az egész rendszer eltorzulhat, és nem alakul ki működőképes egész.
Beszélő: Eredményes lehet-e a kisebbségi szabad demokrata kormányzás a fővárosban?
K. M.: Ha koalíciós kormányzás jött volna létre, az egyeztetésnek akkor is meg lett volna a maga szerepe. Akkor létszámában kevesebb embert vett volna igénybe, és a szakmai hozzáértés is jobban érvényesült volna. Az egyeztetésnek a kisebbségi kormányzás esetén a plenáris üléseken kell megtörténnie. A koalíciós egyeztetés hatékonyabb testületi munkát eredményezett volna. A kisebbségi kormányzás jóval időigényesebb, és akadálya lesz a gyors döntéshozatalnak.
- Belföld [6]