F. Havas Gábor

Nyomtatóbarát változat

Akkor az első fordulóban az egyéni jelöltek között az alábbi sorrend alakult ki:

1. Mészáros István SZDSZ 10 451
2. Fekete Gyula MDF           9 063
3. Szécsényi Mihály Fidesz   4 490.

A két forduló között tárgyalások kezdődtek az SZDSZ és a Fidesz között. A Fidesz első javaslata az volt, hogy Mészáros István lépjen vissza Szécsényi Mihály javára.

Szécsényi Mihály: „Mi arra gondoltunk, hogy Mészáros István úgyis bekerül az SZDSZ listájáról, legyen Újpestnek két liberális képviselője, támogassák ők a Fidesz jelöltjét, és mi fölajánljuk a polgármesteri posztot, vagyis hogy majd támogatjuk az SZDSZ jelöltjét. Amikor mi azt mondtuk, hogy a polgármesteri poszt az mérhető a képviselői helyhez, és így akartuk rávezetni őket arra, hogy Újpestnek két liberális képviselője legyen, akkor ők rögtön megfordították a dolgot, hogy rendben van, akkor ők támogatják a Fideszt a polgármesteri poszt megszerzésében.”

Végül hosszas viták után egy három pontból álló, mindkét fél által jóváhagyott, írásos megállapodás született.

1. A második fordulóban a Fidesz jelöltje az SZDSZ javára visszalép.

2. Az őszi önkormányzati választásokon az SZDSZ és a Fidesz közös jelölteket indít. A jelöltállításnál az országgyűlési választásokon kialakult arányokat (30:13) tekintik irányadónak.

3. Az őszi önkormányzati választásokon az SZDSZ a Fidesz polgármesterjelöltjét támogatja.

A megállapodás első pontja a parlamenti választások második fordulójában teljesült, noha nem járt a várt eredménnyel, mert az SZDSZ-es Mészáros István minimális különbséggel (71 szavazat) alulmaradt MDF-es riválisával szemben.

Sz. M.: „A problémák akkor kezdődtek, amikor az SZDSZ és a Fidesz helyi és országos vezetői is úgy látták, hogy ha kölcsönösen visszalép a két szervezet a másik javára, akkor ezt a választók is egyértelműen lereagálják, és ennek megfelelően fognak szavazni. Ez sem országosan, sem Újpesten nem így történt. A választók még inkább különbséget tettek a két liberális szervezet között. A Fideszt többek között azért övezte akkor is és most is nagyobb szimpátia – még ha esetleg nem is szavaztak rá –, mert sikerült elkerülnie azt a fajta politikai harcot, amire a választók azt mondják ma is, és akkor is azt mondták, hogy ezek csak a hatalomért harcolnak.”

A képviselő-választáson elszenvedett kudarc nyilvánvalóvá tette az SZDSZ kerületi szervezete számára, hogy meglehetősen hátrányos megállapodást kötött, hiszen a remélt nyereség elúszott, az árát viszont így is meg kellett fizetni. Noha a megállapodás érvényességét nyíltan senki sem merte megkérdőjelezni, apró jelek már a nyár folyamán utaltak arra, hogy a teljesítés körül esetleg problémák lehetnek.

Sz. M.: „A két szervezet közötti személyes kapcsolatok révén információkat szereztünk arról, hogy az SZDSZ-en belül többen elégedetlenek ezzel a megállapodással, de ezeket a híreket nem lehetett igazán komolyan venni.”

Derce Tamás (SZDSZ): „Az SZDSZ újpesti szervezete többször kért a Fidesz polgármesterjelöltjétől polgármesteri programot, és egyszer sem kapott. A válasz az volt, hogy legyen nektek egy programotok, és ha majd ismerem a tieteket, én is adok egyet.”


A helyi SZDSZ-csoportban felvetődött, hogy a megállapodás csak közvetlen polgármester-választásnál értelmezhető, a közvetett választási szisztémában a polgármester személyének eldöntése a képviselőtestület dolga. Ezt az érvet a Fidesz jogosan söpörte le azzal, hogy a szövegben a „támogatja a Fidesz polgármesterjelöltjét” kifejezés szerepel, amely a megválasztás módjától függetlenül minden esetre érvényes megfogalmazás.

A Fidesz polgármesterjelöltjeként csakis Szécsényi Mihály, a kerületi csoport vezetője jöhetett szóba, aki már a tavaszi megállapodást is ennek tudatában kötötte meg. Az SZDSZ-eseket az is töprengésre késztette, hogy saját, fideszes gyerekeiktől sok rosszat hallottak róla. (A Fidesz-csoport ez idő tájt az egyik SZDSZ-es vezető gyerekét kizárta soraiból.) Jogosan vagy jogtalanul, de SZDSZ-es körökben az a vélemény alakult ki, hogy Szécsényi egy kis Napóleon, aki a csoporton belül és kívül egyaránt korlátlan hatalomra tör. A pártérdekektől függetlenül ezért sem tudták jószívvel támogatni.

Így aztán az önkormányzati választások előtt nem éppen ideális hangulatban kezdődtek meg a két fél közötti hivatalos tárgyalások. Ha a tavaszi megállapodás szövegéből indulunk ki, akkor nem is nagyon volt miről tárgyalni, hiszen ott minden pontosan rögzítve volt. A két párt eltérő szándékai azonban kizárták a gyors megegyezést. A Fidesz természetesen a számára legelőnyösebb pont kíméletlen érvényesítését tartotta szem előtt, az SZDSZ viszont a jelöltállítási arányokról akart először tárgyalni, mert számára az volt előnyösebb.

Sz. M.: „Az újpesti Fidesz mindig elvi álláspontot próbált kialakítani. Itt is azt mondtuk, a megállapodást a maga egészében kell figyelembe venni. Ezeket a kérdéseket nem szabad különválasztani, induljunk ki abból, hogy polgármesterjelölt már van, hiszen az SZDSZ a Fidesz jelöltjét támogatja – erről nem is nagyon kell beszélni, hiszen ez feketén-fehéren le van szögezve, és utána beszéljünk az arányokról.”

D. T.: „Mikor leültünk tárgyalni, a Fidesz első kérdése az volt, hogy támogatjuk-e az ő jelöltjüket. Mi azt mondtuk, hogy támogatjuk, de azt nem tudjuk garantálni, hogy ha oda mondjuk bekerül 20 SZDSZ-es képviselő, akkor azok mind rá fognak szavazni, mert a szavazás titkos. Mondtuk, hogy várjuk meg a választás eredményét, és akkor erről külön beszéljünk. Ők kötötték az ebet a karóhoz. Én még akkor nem voltam polgármesterjelölt, csak felmerült a nevem arra az esetre, ha a Fidesszel nem tudunk megegyezni. Mondtam, Misi, itt, tanúk előtt kijelentem, hogy én a titkos szavazáson rád fogok szavazni. Ha kell, írásba is adom, csak lépjünk már tovább. Mert még mindig nem beszéltünk a jelöltállításról. A Fidesz énszerintem ott követte el a hibát, hogy a második pontot negligálta.”

Sz. M.: „Mi erre azt mondtuk, rendben van, beszéljünk az arányokról, de akkor az SZDSZ tegyen egy nyilatkozatot, hogy nem állít saját polgármesterjelöltét. Erre nem voltak hajlandók.”

Nem csoda, hogy a további tárgyalások úgy folytak – összesen 6 megbeszélés volt –, hogy végig a levegőben lógott az egyezség felrúgásának a lehetősége.

5 nappal a jelöltállítási határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesznek közös jelöltek. Végül a körzetek 13:7 arányú, előzetesen kialkudott megosztása helyett mindkét párt mind a 20 egyéni körzetben kénytelen volt jelöltet állítani, ami az utolsó napokban érthető kapkodáshoz vezetett.

Az első forduló eredményei sehol sem voltak érvényesek. A 20 körzet közül 10-ben az SZDSZ-es, 7-ben a fideszes jelölt végzett az első helyen. A fennmaradó három körzetben az SZDSZ-es jelölt állt a második helyen. Reális esély nyílott arra, hogy valamennyi körzetben liberális győzelem szülessen. Ezért az SZDSZ a két forduló közötti újabb tárgyalásokon végső ajánlatként azt javasolta, hogy a kérdéses három körzetben az SZDSZ, illetve a Fidesz jelöltje 2:1 arányban mondjon le a másik javára. A Fidesz azt válaszolta, hogy ha már külön kezdtük el, akkor fejezzük is be külön.

A második fordulóban az elsőhöz képest az SZDSZ egy pluszt hozott, a Fidesz pedig egyet elvesztett, ezért a végső arány 11:6-ra módosult. A listán a 4%-os SZDSZ-többlet ellenére 6-6 jelölt jutott be a testületbe.

A választás után az SZDSZ újra kereste a kapcsolatot a Fidesszel, bár 17:12-es végeredmény után nyilvánvaló volt, hogy most még kevésbé lesz hajlandó tartani magát a tavaszi megállapodás egyetlen még élő pontjához. A Fidesz tehát először a többi párttal óhajtott tárgyalni, csak tőlük remélhette az elveszni látszó polgármesteri cím visszaszerzését. Velük azonban nem jött létre megnyugtató egyezség. Ezek után meglehetősen feszült hangulatban került sor a polgármester-választás előtti napon az utolsó Fidesz–SZDSZ-tárgyalásra. Mindkét fél a presztízsszempontokat helyezte előtérbe. Az SZDSZ a Fidesztől várta a kompromisszumos javaslatot, ahelyett hogy fölajánlotta volna az alpolgármesteri címet és a budapesti küldött mandátumát. A Fideszesek pedig az SZDSZ-es polgármesterjelölt elleni személyes támadásokkal próbáltak nyomást gyakorolni. Ilyen légkörben nem születhetett megegyezés.

Sz. M.: „Akármit ajánlott volna fel az SZDSZ, a Fidesz semmiképpen sem szavazta volna meg az ő polgármesterjelöltjüket. Ha a tavaszi megállapodáshoz képest meghátrálunk, a demokráciát adjuk fel. Nekem nem szimpatikus az a mentalitás, amelyik a hatalom bűvöletében él.”

D. T.: „Őket csak a polgármesterség érdekelte. Ha bármilyen megegyezési szándék lett volna bennük, akkor azt mondták volna, hogy jó, legyen az alpolgármesterség vagy két alpolgármesterség és a budapesti küldött.”


Az SZDSZ nem tudta, hogy a Fidesz mire jutott a többi pártokkal. Volt némi veszélye annak, hogy a titkos szavazáson mégis Szécsényi Mihály fut be. Be akarták biztosítani magukat, ezért az MDF-fel mindenképpen meg akartak egyezni. Az magától értetődött, hogy ezért egy alpolgármesteri posztot mindenképpen föl kell ajánlani, és megkapta az MDF az oktatási bizottság elnöki posztját is. Az MDF azonban kihasználta a kedvező tárgyalási pozíciót, és a budapesti küldött mandátumára is igényt jelentett be. Ezt már soknak találta az SZDSZ, gondolkodási időt kértek, összeült a kerületi vezetőség, és hosszú vita kezdődött. Végül felhívták Pető Ivánt, aki azt mondta, hogy nyugodtan belemehetnek, hiszen Demszky főpolgármestersége már eldőlt, így a dolognak nincs jelentősége. A 7 kerületi képviselővel rendelkező MDF mindenesetre jó vásárt csinált.

Az újpesti önkormányzat jövője bizonytalan. „Hogy működjünk együtt egy olyan párttal, amely már egy megállapodást nem tartott be?” – kérdezi Szécsényi Mihály. – „Ha az a célja az SZDSZ-nek, hogy lehetetlen helyzetbe kerüljön, akkor ezt sikerült elérnie. Egyetlenegy módon tehet ez ellen valamit. Ha olyan politikát folytat, amelyben egyértelműen a Fideszre támaszkodik.”

• Belföld