F. Havas Gábor, Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: Az elmúlt hetekben többen azzal vádoltak, hogy programodban egymással össze nem egyeztethető dolgokat ígérsz. Mások azt hányták a szemedre, hogy amit mondasz, az igazából nem különbözik attól, amit a szabad demokraták eddig is mondtak, és már a Kék Könyvben is olvasható. Ugyanakkor arról beszélsz, hogy a megválasztásoddal fordulat következne be az SZDSZ életében. Hogyan egyeztethetők össze ezek az állítások?

Rendies állam – polgárosult ország

– A Kék Könyv alapelveinek természetesen meg kell maradnia a megújult SZDSZ-ben is. „A rendszerváltás programja” jórészt megvalósult. A mondandóm hasonlósága aligha lehet negatívum, már csak azért sem, mert a Kék Könyv egyik szerzője vagyok. Azt hiszem egyébként, hogy a pártok elsősorban politikai ellenfelükhöz képest határozzák meg önmagukat. Magyarország politikai helyzetét ma az MDF-állam határozza meg, és az MDF nagy gyűjtőpártként mindenkinek a támogatására számíthat, aki érdekei és értékei alapján beilleszkedik ebbe a rendies, hierarchizált államközpontú Magyarországba. Ezzel szemben sikeres csak egy másik, hasonlóan széles merítésű, sokféle társadalmi rétegnek az előbbiektől eltérő érdekű csoportjait tömörítő irány lehet. A Szabad Demokraták Szövetsége a legnagyobb sikerét, a négyigenes népszavazás megnyerését azzal érte el, hogy akkor a programja mögé tudott állítani mindenkit, aki a pártállam következetes ellenfele volt, és a gyors átalakulást támogatta. Ez természetesen egyszerűbb helyzetben történt, amikor viszonylag könnyen lehetett széles koalíciót létrehozni. Ma sokkal nehezebb. Mégis szerintem sikeresek csak akkor lehetünk, ha a legkülönbözőbb társadalmi csoportokban megtaláljuk a polgárosult Magyarország híveit azokat, akik nem az újraelosztó államtól, hanem a piaci vállalkozásoktól várják a gazdaság és az egyén sikerességét, azokat, akik nem az atyáskodó állam szociális gondoskodásától, hanem az állampolgári jogon, illetve biztosítási elven működő autonóm szociális intézményektől várják a szociális problémák megoldását, azokat, akik nem kliens-patrónus rendszerben, különalkukkal akarják érvényesíteni az érdekeiket, hanem közösen, a szakszervezetek vagy más érdekképviseletek útján, és végül azokat, akik nem alávetett, szegény önkormányzatokat szeretnének, hanem a helyi társadalmak önkormányzatát széles jogokkal és – idővel – remélhetőleg számottevő vagyonnal.

Beszélő: Abban, amit felvázoltál, nemigen látni lényeges tartalmi újdonságot az eddigi vezetés által képviselt elvekhez képest. Az elmúlt másfél év alapján úgy tűnik, hogy a magyar társadalomnak csak egy kis részét lehet ezekkel az elvekkel úgy istenigazából meghódítani. Nagyon erősek az elmúlt negyven év beidegződései, és nagyon nagy többségben vannak azok, akik gondoskodó államot akarnak.

– A 80-as évek vizsgálatai azt igazolták, hogy a magyar állampolgárok értékrendjében a biztonság, az atyáskodó állam jóléti intézményei utáni vágy volt az erősebb, miközben a szabadsághoz, az önállósághoz kapcsolódó igények nagyon hátul kullogtak. Csakhogy ez az atyáskodó, gondoskodó, rendies állam a Kádár-rendszerrel megbukott, és csak akkor lenne újra működőképes, ha évről évre többletjavakat tudna szétosztani. Ezt azonban az MDF-állam sem tudja nyújtani. Az értékviláguk alapján sokan választanák az atyáskodó államot, csakhogy ez az atyáskodó állam évről évre kevesebbet ad. Ez jelentős mozgásteret biztosít nekünk. Hogy mekkorát, azt jól mutatja a helyhatósági választások eredménye. Ma az ország lakosságának többsége szabaddemokrata-önkormányzatban él.

Beszélő: Igen, de az SZDSZ népszerűségének hanyatlása éppen ezután következett be. A lakosság az SZDSZ-re szavazott, tiltakozásul a kormány politikája ellen, megalakultak az SZDSZ-önkormányzatok, és azok sem teljesítették a lakosság várakozásait. Ezért az SZDSZ-től is elfordult.

– Nem hiszem, hogy csak emiatt. Az időközi választásokon olyan választókerületben is sikertelenek voltunk, ahol SZDSZ-önkormányzat még a környéken sem volt. Ez tehát csak az egyik ok. Az alapvető ok szerintem az, hogy míg a korábbi üzenet, amely a pártállam lebontására vonatkozott, nagyon közérthetően eljutott a választók széles csoportjaihoz, addig ez a mostani üzenet, aminek az elemei valóban megvannak az SZDSZ politikájában, nincs úgy megfogalmazva, hogy érthető, átélhető és elfogadható legyen.

Szerintem a választók nagy része úgy ítéli meg, hogy más sem tudná másképp és jobban csinálni, mint ahogy az MDF. Hozzátennék még valamit: ha ’89-ben valaki azt mondta, hogy demokráciát, demokráciát és harmadszor is demokráciát, az úgy hangzott, hogy jólétet, jólétet és harmadszor is jólétet. Mert Ausztriát jól ismerik Magyarországon, és mindenki előtt világos, hogy a demokrácia ott jólétet hozott. Ma ha valaki demokráciát mond, az nagyon sok választónak civakodó parlamentet, rosszul működő önkormányzatokat jelent, de nem a jóléti vágyuk teljesültének reményét. Úgy vélem, voltak olyan politikai hibák, amelyek időnként rossz irányba fordították az SZDSZ üzenetét. Például a Demokratikus Chartát már a megjelenése pillanatában vitattam. Más irányultságú, más mondanivalójú politikával talán több sikert lehetett volna elérni.

Beszélő: Jobban értenénk, hogy mire gondolsz, ha a leváltásodtól kezdve sorba vennénk a fontosabb csomópontokat, a törvényhozásban és a nagypolitikában: mikor helyezted volna máshová a hangsúlyt, vagy mit képviseltél volna másképp?

Csomópontok

– Kezdjük a tavalyi költségvetési vitával. Akkor tettem arra kísérletet, hogy máshová helyezzem a hangsúlyt: mondtam egy beszédet „Hét csapás” címmel. A magyar állam költségvetése, mint minden más államé, 80-90 százalékban determinált. A politika azzal a tíz-tizenöt százalékkal foglalkozhat, amiben az államnak mozgástere van. Erre kell a hangsúlyt helyeznünk, mert az itt hozott döntéseknek szimbolikus jelentőségük van. Igazolható, hogy a kormánykoalíció ebben a mozgástérben államközpontú döntéseket hoz, az újraelosztó államot erősíti. A költségvetés vitájában az SZDSZ szerintem klasszikus társadalomkutatói mondanivalót fogalmazott meg, vagyis azt, hogy ebben a helyzetben nem nagyon lehet mit tenni.

Beszélő: Azért volt egy 40 milliárdos csomag – ennyit próbált az SZDSZ megszerezni a szociális és önkormányzati költségvetés számára a központi kiadásokból.

– De ennek az átvitele a közvéleménybe nem sikerült. A 40-50 milliárdos csomaggal a sikert jórészt Békesi László aratta le. A napilapok szerint ő volt az, aki megfogalmazta, hogy hogyan lehet csökkenteni a kiadásokat, és hogyan lehet a másik oldalon némileg enyhíteni a terheket. Most az egyik frakcióülésen szó volt az 1992. évi költségvetési irányelvekről, és olyan érzésem támadt, hogy megint ugyanabba az irányba megyünk, mint tavaly. Ezt nagyon élesen szóvá is tettem.

Beszélő: Éppen a tavalyi költségvetési vita kapcsán volt ellened egy elég súlyos vád. Azt javasoltad, hogy távolmaradással támogassuk meg a kormányt, amely rettenetesen meg volt rémülve, hogy a koalíción belüli ellenállás miatt esetleg nem megy át a költségvetés. Többen tudni vélték, hogy mindezt Antall kérésére adtad elő.

– Ez a vádat eddig nem hallottam. Arról viszont még annak idején hallottam, hogy az ügyvivői testület foglalkozott valami ilyesmivel.

Beszélő: Az ügyvivőkhöz eljutott egy ilyen természetű bizalmas ajánlat. Megvitatták és elutasították.

– Azt hiszem, hogy a kormánynak kiváló eszközei lettek volna arra, hogy a költségvetést megszavaztassa a parlamenttel. Föl kellett volna vetni a bizalmi kérdést, és a költségvetést a bizalmi kérdéssel együtt kellett volna benyújtani. Ez azt jelentette volna, hogy mindenkinek szembe kell néznie az idő előtti választással, amennyiben nem megy át a költségvetés. Az a gyanúm, hogy néha még 2/3-os törvényt is meg lehetne szavaztatni ilyen módon az ellenzékkel, mert az idő előtti választások felelősségét senki sem vállalja.

Beszélő: De az tény, hogy te előadtad a frakcióban azt a verziót, hogy néhányan tartózkodjanak a gomb megnyomásától.

– Úgy emlékszem, hogy ezt nem a költségvetési vitánál, hanem a kárpótlási törvény második fordulója előtt, a licites paragrafusokra vonatkozóan tettem – kizárólag saját meggyőződésem alapján. Remélve, hogy így végre lezárul a hónapok óta folyó, meddő kárpótlási vita, ahol hegyek vajúdtak, s mint kiderült, egeret szültek. Egy biztos, én jelen voltam mindkét szavazásnál, és ellene szavaztam a kormányjavaslatának.

Beszélő: Visszatérve az imént emlegetett vádra, szerinted egyszer sem fordult elő, hogy burkolt formában Antall kérését képviselted volna a frakcióban?

– Nem is volt ilyen ügyekben beszélő viszony közöttünk. Így aztán kéréseket sem képviselhettem.

Beszélő: Mert vannak, akik azt állítják, hogy te azért időről időre konzultálsz Antall-lal.

– A miniszterelnökünkkel a folyosón szoktam találkozni, és szoktam neki köszönni. Hosszasabban nagyon-nagyon régóta nem beszéltem vele. Jó volna viszont, ha ezeket az állításokat nemcsak úgy általában mondogatnák ezek a meg nem nevezett személyek, hanem nyilvánosan vállalnák értük a felelősséget.

Beszélő: Említetted a költségvetést. Mit tudnál még említeni, ahol mást vagy amit máshogy képviseltél volna?

– A következő igen jelentős ügy a kárpótlás ügye volt. A kárpótlás ügyében az SZDSZ rögtönözve foglalt el egy álláspontot, amit – mármint a rögtönzést – nagyon súlyos hibának tartottam. Már a paksi frakcióhétvégén szóvá tettem, hogy foglalkoznunk kellene a kárpótlás ügyével, és alakítsuk ki jó előre a mondanivalónkat. Akkor a frakcióvezető – ez előkereshető a jegyzőkönyvekből – azt mondta, hogy ezzel különösebben nem kell foglalkozni, mert a Kék Könyvben benne van: senkinek nem kell adni semmit. Nem történt semmi, aztán az ötlet az utolsó héten, a döntés pedig az utolsó vasárnap éjszaka született meg. A paksi beszédemben, nem először, konkrét javaslatot tettem arra is, hogy induljon el a programkészítés. Nem válságkezelő programra gondoltam. A válságkezelő programot sosem tartottam igazán fontosnak, hiszen az tényleg operatív kormányzati feladat. Alapvető stratégiai ügyekre nézve javasoltam, hogy kezdjük meg a programkészítést.

Az SZDSZ üzenetei

– Az SZDSZ üzeneteivel van egy óriási baj. Összekeverednek bennük a szakmai és a politikai szempontok. A nagyközönség számára, a vasalás közben televíziót néző háziasszony számára megemészthetetlenek a mi üzeneteink, a szakmabeliek számára pedig a mondanivalónk gyakorta túl politikai. Azt hiszem, hogy nagyon határozottan külön kellene választanunk a politikai és a szakmai mondanivalónkat. A plenáris üléseken közérthető politikai beszédeket kell tartani, a bizottsági ülés hivatott arra, hogy a szakmai érvek elhangozzanak. Ha valaki nem tud politikai üzeneteket megfogalmazni a parlamentben, és ez kiderül egyszer, kétszer, háromszor, akkor nem szabad negyedik megszólalási lehetőséget adni neki. A kérdés az, hogy sikerül-e mozgásba hozni a közvéleményt. Ha nem sikerül, akkor hiába vagyunk meggyőződve arról, hogy nagyszerű volt a mondanivalónk.

Sokan úgy érzik, hogy ellenzéki pozícióban tehetetlenek vagyunk, hiszen állandóan leszavaznak minket. Ez – mármint a tehetetlenség – óriási tévedés. A világon mindenütt leszavazzák az ellenzéket, a közvélemény befolyásolásával mégis óriási nyomást lehet gyakorolni a kormányra. Ha a kormánytöbbség pártjai előtt fölrémlik annak a veszélye, hogy a következő választásokat el fogják veszíteni, akkor időnként a saját érdekükben igenis el fogják fogadni az ellenzéki érveket. Az MDF-es képviselőket nem fogjuk tudni sosem meggyőzni a magunk szabadelvű megoldásáról.

Ellenben óriási jelentősége lenne, ha képesek lennénk az 1990-ben még kormánypárti választók meggyőzésére.

Következtek az önkormányzati törvények: tulajdon, hatáskör. Ezt is másként csináltam volna. Ezek kapcsán mozgásba lehetett volna hozni a helyi társadalmakat. Egyrészt érvelhettünk volna megint kevésbé a részletekben elveszve és hatásosabban. De ennél hatékonyabb eszköz, ha az önkormányzatok, amelyeknek igen jelentős része szabaddemokrata többségű, meginvitálják az MDF-es országgyűlési képviselőket, és pontos adatokkal föltárják előttük, hogy mit jelent a városuk számára – azok számára, akik megválasztották őket – a kormány javaslata forintban, vagyonban, és ezzel szemben mit jelent a szabaddemokrata-javaslat. És utána kérnék őket nagyon kedvesen, mosolyogva, hogy annak a tudatában szavazzanak, ezek az adatok még a szavazás előtt nyilvánosságra fognak kerülni. A tényleges szavazatuk pedig – és különösen annak negatív hozadéka – akkor és a következő választási kampányban a helyi közösség elé kerül.

Beszélő: Ehhez a kérdéshez elég szorosan kapcsolódik a főváros és a kerületek vitája, amelyben szintén elég sok elmarasztalás érte a vezetést. Mi erről a véleményed?

– Az alapvető hiba az önkormányzati törvény megalkotásakor történt. Akkor még én voltam a frakcióvezető, tehát engem is felelősség terhel annyiban, amennyiben feltétlenül megbíztam az önkormányzati bizottság szabad demokrata képviselőinek szakértelmében, és nem kontrolláltam tevékenységüket azokon a területeken, amelyek nem kerültek az úgynevezett hatpárti egyeztetés elé. Így a főváros ma már adminisztratív úton, pusztán a törvény, illetőleg az apparátusok ereje által nem irányítható. A főváros kizárólag a kerületekkel együttműködve működtethető. Nincs más lehetőség, mint a folyamatos, előzetes budapesti egyeztetés, ennek kell megteremteni a fórumait. De nem akkor, amikor már ég a ház, hanem jó előre.

Beszélő: Milyen jelentőséget tulajdonítasz a pártnak, az SZDSZ-szervezeteknek az önkormányzatok életében? Lehetségesnek tartod-e, hogy a szervezeteken keresztül valami üzenetet lehetne eljuttatni az önkormányzatok SZDSZ-frakcióihoz?

– Azt gondolom, hogy Magyarországon a helyi társadalmak nagyon nagy hiányoktól szenvednek. A harmincas években a korabeli statisztika szerint körülbelül kétszer annyi helyi egyesület volt, mint most. Az egykori osztrák statisztika nagyjából hasonló színvonalat mutatott. Azóta Ausztriában majdnem nyolcvanezer egyesület van, nálunk csak nyolc-kilencezer. Rendkívül gyenge a helyi társadalom. Emiatt nincs közélet, és az önkormányzatok sokszor a levegőben lógnak. Nincs mögöttük semmi. Ezért rendkívül fontos volna, hogy legalább a meglévő SZDSZ-szervezetekben legyen helyi közélet. Enélkül a helyi önkormányzat hatóságként lebeg a település fölött, s csak a különféle döntéseivel üzenget a polgároknak, akik pedig ugyanúgy ellenséges hatalomként tekintenek rá, mint az egykori tanácsra. Az önkormányzatot az tenné igazi önkormányzattá, ha a helyi egyesületek közvetítésével beágyazódna a helyi társadalomba. Ez most nincs így, s nem is lesz egyhamar.

Beszélő: Igen, ezzel csak az a baj, hogy az SZDSZ elitje bement az önkormányzatokba, és a szervezetekben az úgynevezett radikális elemek maradtak, akik ellenségesek az önkormányzattal szemben is. A te megválasztásodtól éppen ezek az úgynevezett radikálisok várnak csodát. Ugyanakkor azok is benned reménykednek, akik az MDF-fel oldottabb, kompromisszumkészebb politikát kívánnak. Reális-e ez az értékelés? És ha igen, meg tudsz-e felelni ezeknek a különböző elvárásoknak?

Ki mit vár?


– Én azt az állítást, hogy az elit minden szervezetből bement az önkormányzatba, és kívül maradtak a plakátragasztó radikálisok, a leghatározottabban tagadom. Van ilyen szervezet is, de a legtöbb egészen más típusú.

A kérdés másik része az, hogy ki vár csodát az én megválasztásomtól. Nekem az a határozott benyomásom, hogy támogatóim nagyobbik része nem sorolható az úgynevezett radikálisok közé, hanem jórészt azok közül valók, akik annak idején nem kötődtek a demokratikus ellenzékhez, s valamikor ’89-ben, döntően a népszavazás körüli időben léptek be az SZDSZ-be. Ők nagy pártot akarnak, olyan pártot, amely le fogja győzni a Magyar Demokrata Fórumot. Támogatóim – orvosok, ügyvédek, tanáremberek, vállalkozók, munkásemberek és mások – azt akarják, hogy ne MDF-Magyarország legyen itt. És úgy látják, hogy a mostani irány, az utolsó egy év iránya miatt egyre inkább elvész ez az esély.

Beszélő: Az SZDSZ-en belül megfogalmazódó egyik típusú elégedetlenség mégis az, hogy az SZDSZ a választások óta nem folytatja azt a radikális pártállamellenes vonalat, amit korábban képviselt. És itt érkezünk meg az igazságtétel ügyéhez. A te makói meghívásoddal kapcsolatban a 168 óra műsorában egy SZDSZ-es tisztségviselő azt nyilatkozta, hogy ő csalódott, mert azt hitte, hogy az SZDSZ majd szétver a piszkos kommunisták között, ám az SZDSZ nem csinál semmit.

– Én azt hiszem, hogy ezeket a törekvéseket nem kizárni és kiszorítani kellene az SZDSZ-ből, hanem megfelelően kezelni, kanalizálni. Az én próbálkozásom mindig is ez. Amit én az igazságtételről mondok, az teljesen azonos a Kék Könyv programjával. Ha valaki bűncselekményt követett el, és az a hatályos Btk. szerint büntethető, és a szokásos rendőrségi, ügyészségi, bírósági eljárásban bizonyítható, akkor büntetni lehet és kell. Ha az igazságtétel kilép ebből a körből, ha valamiféle fenyegetésről, MDF-stílusú Iustitia-tervről van szó, akkor azt a leghatározottabban elutasítom. Megítélésem szerint ezeknek a törekvéseknek a zöme olyan jogállami csatornákba terelhető, amelyek az SZDSZ-t nem fosztják meg emberek ezreitől, hanem csak néhány száztól. Kulcskérdés, hogy a probléma kezelhető legyen. Ezek az igények léteznek, és különösen létezni fognak, mert Magyarországon az elkövetkező tíz évben nem fog jól érzékelhetően növekedni az állampolgárok többségének jóléte. Ugyanakkor néhány százezer ember jövedelme, vagyona rakétasebességgel növekszik máris. És sokszor éppen a vitatható múltú, régi elit tagjaié. Ez hihetetlen társadalmi feszültségeket fog okozni, és szétvetheti az egész magyar társadalmat.

Beszélő: Amit most mondasz, az az SZDSZ álláspontja, sőt az ellenzéki álláspont. De gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a rendszer legsúlyosabb buliéiért nem büntethető senki.

– Az elévült bűnökért.

Beszélő: Éppen ez az, ami a radikálisokat nem elégíti ki. És hasonlóan éles probléma az is, hogy a pártállami gazdasági vezetők most is vezető gazdasági pozícióban vannak. A radikálisok szerint ezt is meg kellene akadályozni.

– Erre a válaszom mindig az, és ezzel a válasszal szemben sem szoktak igazán súlyos aggályok támadni, hogy az átalakulás vállalati szinten nem személyek önmagában való cseréje, hanem szerkezetek megváltoztatása, és ebben a tekintetben a valódi magántulajdonos jelenthet változást, aki már kizárólag a saját profitszempontja alapján választ a vezetők között.

Beszélő: Az eredeti tőkefelhalmozásban a régi pártállami elit jobb pozícióból indul.

– Ez így van, ugyanakkor vannak állami eszközök arra, hogy befolyásolható legyen a pozíció. Például az állam garanciát vállalhat bizonyos vállalkozásokért. Volt is már ilyen garanciavállalás, de ez mindig rosszul működő állami vállalatokra vonatkozott. Nem állítom, hogy csodákat lehet tenni, de vannak olyan technikák, állami eszközök, amelyekkel befolyásolhatók ezek a társadalmi folyamatok. Ha egy politikai párt azt mondja, hogy tehetetlen a mély történelmi folyamatokkal szemben, akkor ez a megadás jele. Egy ilyen politikai pártra megítélésem szerint nem szabad szavazni, mert valamekkora mozgástér azért van.

Beszelő: Mások azt várják tőled, hogy az MDF-fel normalizálódjék a viszony.

– A mostani helyzet rendkívül veszélyes számunkra és az ország számára is. Állóháború folyik, ahol mindkét fél lövi a másikat. Ez a két párt odaadó híveinek tetszik, de sokan mások pártpolitikai civakodásoknak érzékelik. A mi feladatunk az, hogy a következő választásokon legyőzzük a Magyar Demokrata Fórumot. Ezért azokban a kérdésekben, amelyekben alapvető politikai különbségekről van szó, a lehető legegyértelműbb, legkeményebb szembefordulást kell tanúsítanunk. Ugyanakkor Van az ügyeknek egy másik része, ahol az alkotmány kompromisszumra kötelez minket. Ezek a kétharmados döntések, illetve van néhány ügy, amelyben a józan ész kötelez bennünket valamiféle megállapodásra. Ha ezekben a kérdésekben sem a kompromisszumot keressük, hanem a szembenállást, ez azt jelenti, hogy ezek az ügyek megoldatlanok maradnak. A tévé-, rádióügyek kitűnő példái ennek. Réges-rég fel kellett volna függeszteni a frekvenciamoratóriumot, mert az egyetlen esély, hogy jobban működjék az állami tévé, ha van versenytárs. Vannak olyan ügyek, ahol igenis elemi érdekünk, hogy megszülessenek a kompromisszumok, mert ha nem születnek meg, marad a pártállami jogszabály vagy a kaotikus helyzet. A szükségszerű kompromisszumok mellett minden ügyben kell valamiféle beszélő viszony, hogy kiszámítható legyen a másik fél reagálása.

Beszélő: Hangsúlyoztad, hogy máshogy, érthetőbben, politikusabban kellene megfogalmazni a társadalomnak szóló üzeneteket. Úgy tűnik azonban, hogy pillanatnyilag olyan mértékű az elfordulás a politikától, olyan mértékű az undor vele szemben, hogy az emberek semmilyen üzenetre sem kíváncsiak.

Mit bír a párt, mit bír az ember?

– Ez tökéletesen igaz, de azt hiszem, hogy azért vannak kitörési lehetőségek. Például ez a mostam elnökválasztási vita ad némi esélyt arra, hogy másként kommunikálva áttörjük az érdektelenségi küszöböt. A küszöb tagadhatatlanul megvan, de nem mindegy, hogy hány embernél sikerül áttörni. Csodaszerek nincsenek. De a politikusnak az a dolga, hogy megkeresse azt a kis mozgásteret, amit mégis ki lehet használni.

Beszélő: Közted és a pillanatnyi szűkebb vezetés között elég éles ellentét van. Annak a veszélye fenyeget, hogy ők, ha téged választanak meg elnöknek, nem vállalnak semmilyen szerepet. Mit akarsz vagy próbálsz tenni azért, hogy ez ne így legyen, hogy az SZDSZ ne veszítse el jelentős politikusait azért, mert ez az ellentét létezik?

– Eléggé fájdalmas ütközések vannak nemcsak a sajtóban, hanem a frakcióüléseken is, máshol is. Fontos, hogy ne veszítsen el az SZDSZ senkit sem, ugyanakkor a szükséges személyi változásoknak van egy minimuma, ami kell ahhoz, hogy az SZDSZ-t megújult pártnak tekintse a közvélemény.

Beszélő: Mi ez a minimum?

– Nehéz meghatározni, nyilvánvalóan a küldöttgyűlés fog dönteni. De előnyösnek tartanám, ha négy-öt új ügyvivő kerülne a vezetőtestületbe.

Beszélő: Tudsz mondani olyan neveket, akiket támogatni tudnál?

– Sokat gondolkozom ezen, beszélgetek is többekkel, de még nem tudok felelősen nyilatkozni erről.

Beszélő: Az imént azt mondtad, hogy az önkormányzatok és a helyi SZDSZ-szervezetek között szorosabb kapcsolatra van szükség, ugyanakkor frakcióvezetőséged idején kifogásoltad, hogy a Mérleg utca próbálja irányítani a frakciót. Azt mondtad, hogy ez nem fér össze egy modern parlamenti párttal.

– Ami az önkormányzatokat illeti, én nem arra gondoltam, hogy a helyi csoportok irányítsák az önkormányzatokat, hanem hogy legyen köztük folyamatos a kommunikáció. Az országos helyzetről pedig az a véleményem, hogy kedvezőtlenül alakult az SZDSZ-vezetés szerkezete, mert hozzávetőleg egy év óta egyetlenegy igazán jelentős döntési központ van, a kibővített ügyvivői testület, amelyben a frakcióvezetőség teljes jogú tagként vesz részt. Ez a testület olyan döntési kompetenciával rendelkezik, hogy hozzá képest minden más testület végrehajtó pozícióban van. Mikor én voltam a frakcióvezető, arra törekedtem, hogy a szélesebb, a különböző területek szóvivőiből álló frakcióvezetőség egy második döntési központ legyen. Jó volna, ha az országos tanács is mint erőteljes döntési központ működne, s hathatósabb lenne ellenőrző, korrigáló szerepe is. Ha több döntési központ van, csökken a hibák lehetősége. A másik probléma, hogy az SZDSZ-ben kezdetektől háttérbe szorult az üzemszerűség. Az SZDSZ sokáig úgy működött, mint egy ritkán megjelenő folyóirat szerkesztősége, ahol mindenki mindenhez ért. Több olyan esetet tudnék felsorolni, amikor elvileg döntöttünk valamiről, azután mindenki boldogan hazament, és nem volt igazán operatív végrehajtás. Mindig nagyon szerettem volna, hogy legyen munkamegosztás a vezetésben. Világos, jól körülírt kompetenciákkal, hogy ne ötletbörzeként működjön a vezetői testület, hanem jól előkészített napirendi pontokkal, strukturált vitával, világos döntésekkel, operatív végrehajtással folyjon a vezetői munka. Ez elengedhetetlen, hiszen a kormányzat több tízezer ember munkájára, apparátusokra és a háttérintézetekre támaszkodva ontja a törvényjavaslatokat, előterjesztéseket, s ha mi nem tudunk erre üzemszerűen válaszolni, akkor aligha győzhetünk. Jó volna persze, ha lelkes aktivistáink és tagjaink is újra többen lennének, de a széles demokratizmus csak a profi üzemszerűséggel együtt lehet sikeres.

Beszélő: Végül megengedsz egy kellemetlen kérdést? Elismerve mindenféle érdemeidet és jó tulajdonságaidat, számunkra a te jelölésed ellen szól, hogy az eddigi tapasztalatok szerint nagyon rosszul tűröd a konfliktushelyzeteket. Ha számodra nehezen elviselhető, kellemetlen helyzet alakul ki, amiben úgy érzed, hogy alulmaradsz, akkor a menekülés útját választod. Tudnék fölsorolni konkrét példákat, de most ebbe ne menjünk bele. Ellentétben mondjuk Antall-lal, aki a legkínosabb helyzetekre is nagy nyugalommal, majdhogynem flegmával reagál, te ezektől úgy felbolydulsz, hogy elveszted a cselekvőképességedet, ami egy vezető politikusnál veszélyes dolog.

– Ez azért erős túlzás. Sok nehéz tárgyaláson vettem részt az SZDSZ képviseletében: ott voltam az Ellenzéki Kerekasztal-, a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon, a nemzeti csúcsokon végigtárgyaltam az MDF-SZDSZ-megállapodást. Frakcióvezetőként végigdolgoztam az Országgyűlés első, legnehezebb hónapjait. Politikai ellenfeleim elől sohasem futottam meg. Tavaly októberben valóban könnyen lemondtam frakcióvezetői tisztségemről. De erre olyanok szólítottak fel váratlanul, akiket barátaimnak hittem. Erre az esetre elmondhatom Voltaire-rel: „Istenem, ments meg a barátaimtól! Ellenfeleimmel elbánok magam is.”

• Belföld