Tóka Gábor

Nyomtatóbarát változat

Ellenzéki koalíciók

Azt kérdeztük a választóktól, mit szólnának ahhoz, ha a párt, amelyre „most vasárnap” szavaznának, egyik vagy másik ellenzéki párttal „szoros szövetséget” alkotna.

Mi lenne arról a véleménye, ha a pártja a Fidesszel kötne szoros szövetséget?

Mi lenne arról a véleménye, ha a pártja az MSZP-vel kötne szoros szövetséget?

Mi lenne arról a véleménye, ha a pártja az SZDSZ-szel kötne szoros szövetséget?

Valamennyi párt hívei számára a Fidesz lenne a leginkább, és az MSZP a legkevésbé elfogadható szövetséges a három ellenzéki párt közül. A Fidesz népszerűsége e választásnál fontosabbnak bizonyul, mint politikai iránya.

A politikai távolságok hatása persze nem lebecsülendő. A KDNP és az FKgP szavazói jóval elutasítóbbak bármely ellenzéki párttal kapcsolatban, mint az MDF hívei. Az SZDSZ viszont semmivel sem kívánatosabb partner az MSZP-szavazók, mint az MDF-támogatók számára.

Egy másik kérdéskör segítségével – ebben a megkérdezettek „rokonszenvességük” szerint rangsorolták a hat parlamenti pártot – igyekeztünk felderíteni, hová pártolnának azok) akik a nemkívánatos koalíciós kapcsolatok miatt elhagynák korábbi táborukat. Az MSZP-vel való koalíciót kereken elutasító korábbi Fidesz- és SZDSZ-pártiak legnagyobb része a másik liberális párt mellé szegődne. Az egykori „természetes szövetségesek” koalícióját kevés mai híve utasítaná el, s eléggé összevissza választanának új pártot. Egyenlőre persze kockázatos arról nyilatkozni, hogy a liberális koalíciónak lennének-e érzékelhető előnyei a választási esélyek szempontjából.

Jó-e a világos koalíció?

A várható előnyök egy aspektusát viszont bizonyos mértékig meg tudtuk becsülni. A szokásos kérdés után azt is megkérdeztük a válaszolóktól, hogy elmennének-e szavazni, ha a választásokon csak két nagy koalíció versenyezne egymással, ha két világosan körülírt lehetséges kormánykoalíció közül választanának a szavazatukkal.

Ha most vasárnap parlamenti választások lennének, melyik párt jelöltjére szavazna?

Ha a választásokon csak két nagy koalíció indulna, tehát egyrészt az
MDF, az FKgP és a KDNP, másrészt pedig az SZDSZ és a Fidesz állítana
közös jelölteket, akkor Ön elmenne-e szavazni?

Persze nem becsülhető meg pontosan a részvételi arányra gyakorolt hatás, de valószínű, hogy a „kétpártrendszerű” választás esetén a kisebb pártok hívei nagy arányban távol maradnának.

A KDNP és az FKGP szavazóinál a tábla nem jelez változást, az MDF esetében azonban viszonylag jelentős a csökkenés. A két liberális párt híveinél éppenséggel növekedni látszik a részvételi kedv. Az alternatív koalíciók felkínálása általában az ellenzékkel és a kormánnyal kapcsolatos véleményeknek a hatását erősíthetné a választók döntéseire. Márpedig valamennyi e véleményeket érintő közvélemény-kutatás alátámasztja, hogy ebből az összehasonlításból „az ellenzék” pozitív mérleggel kerül ki”. Mivel az MDF-szavazók egy jelentékeny része számára az FKgP sokkal kevésbé rokonszenves, mint a Fidesz vagy akár az SZDSZ, az MDF-hívek esetében elbizonytalanodást, a választásoktól való távolmaradást válthat ki, ha a fenti két alternatív kormánykoalíció közt kell választani. Mindez persze csak pillanatfelvétel, aminek érvényessége 1994-ig még változhat.

Politikai távolságok

Az alábbi táblán a plusz 1 azt jelenti, hogy adott párt „most vasárnapi” szavazói az átlagnál 1 helyezéssel szimpatikusabbnak találtak egy pártot.

Mennyire rokonszenvesek a pártok?

A pártok szavazótáborainak vonzalmai részben a pártok közötti politikai távolságok, részben pedig az egyes pártok általános népszerűsége-népszerűtlensége szerint alakulnak. Az egyes ellenzéki pártok potenciális szavazói valamennyi más ellenzéki pártot (beleértve az MSZP-t is) kedvezőbben értékelik, mint a kormánypártok szavazói és viszont. A Fidesz és az SZDSZ potenciális szavazói ma is rokonszenvesebbnek tartják ugyan az MDF-et, mint az MSZP-t, de az FKgP-t már lényegesen kevésbé, mint a szocialistákat, sőt az átlagos liberális szimpatizáns a KDNP-t sem tartja többre a szocialistáknál. Habár az SZDSZ mind image-e javítása, mind pedig hatalomra jutási esélyei tekintetében nyilvánvalóan sokkal többet nyerne a Fidesszel, mint a ma is népszerűtlen MSZP-vel való koalíción, az utóbbi másfél évben valami mégis megváltozott a választók pártok közötti viszonyokról alkotott képében. Látványos változás figyelhető meg az FKgP tekintetében. Az SZDSZ szempontjából az FKgP felé való nyitás nagyobb kockázatot jelentene, mint az MSZP-vel való szövetség.

A kisgazdapártot még koalíciós partnereinek szavazói is inkább elutasítják, míg a Fidesz azokon kívül, akik a kisgazdákra szavaznak, mindenütt kisebb-nagyobb népszerűségnek örvend.

Az FKgP népszerűtlenségét annak köszönheti, hogy a választók relatíve szélsőséges pártnak tartják. Ezért aztán saját szimpatizánsai számára nem is igen adódik más szavazási alternatíva. Viszont a megkérdezettek a Fidesz és az SZDSZ politikai helyiértéke között ma sem látnak alapvető különbséget. Akárcsak másfél évvel ezelőtt, az SZDSZ ma is a második legnépszerűbb párt. Hogy a „most vasárnapi” szavazati arány tekintetében gyenge harmadikká vált, azt legalábbis részben annak köszönheti, hogy ma nem az MDF, hanem az SZDSZ-éhez hasonlóbb, azt erősebben átfedő szavazótáborra támaszkodó Fidesz előzi meg a népszerűségi rangsorban. Az 1990 elején végzett közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a Fidesz népszerűbb volt, mint ahogy az akkori szavazati arányából következett volna. Mára az SZDSZ került ehhez hasonló helyzetbe. (Ellenpéldaként az MSZP és az FKgP népszerűtlenebbek, mint a náluknál kevesebb szavazóval rendelkező KDNP.) Nincs egyenes összefüggés egy párt „népszerűsége” és szavazótáborának nagysága között. A „rokon” pártok közötti választásban nagy szerepet játszanak a pártok általános politikai irányvonalától független megfontolások, és ezek tekintetében ma a Fidesz áll jobban. A logika szerint a Fidesz és az SZDSZ szerencséje a jövőben is jóval forgandóbb lehet, mint más pártoké, mindaddig, amíg pozíciójukat egymáshoz rendhagyóan közelinek tartja a közhiedelem, és így a hívek viszonylag könnyen váltanak egyikről a másikra.

Az 1990. februári közvélemény-kutatások nem hagytak kétséget afelől, hogy az SZDSZ-szavazói az MDF-et sokkal kívánatosabb koalíciós partnernek tartották, mint az MSZP-t. A szimpatizánsok ma már majdnem akkora távolságot érzékelnek az SZDSZ és az MDF, mint az SZDSZ és az MSZP között. Bár az átlagos liberális szavazóhoz az MDF közelebb áll, mint az MSZP; az MDF szavazóira más (KDNP-) irányú rokonszenvek is hatnak, amelyek egy egészen más koalícióalkotás, az eredetileg a liberális pártoknál kevésbé szimpatikusnak talált FKgP elfogadásának logikájába „sodorja” be őket.

A koalíció politikai kohéziója

Az FKgP az adatok szerint mára már marginalizálódottabb párt (a választók érzelmei tekintetében), mint az MSZP. Az MDF szavazói önmagukban meglehetősen távol helyezkednek el az FKgP szavazóitól. A hozzájuk közel álló KDNP-vel létrejött koalíció már közelebb van az FKgP-hez, mint a liberális pártok szavazóihoz, és világos polarizáció alakul ki a két nagy blokk között. A szavazótáborok meglehetős érzékenyen leképezik a pártelitek szintjén felmerülő dilemmákat. Nemcsak a távolságokat, de a fő konfliktusirányokat is befolyásolhatják a kialakuló koalíciók. Tehát a koalíció megválasztása egyben azt is kijelöli, mi legyen a választóközönséget megosztó fő konfliktusdimenzió. (Nyilvánvalónak tűnik például, hogy egy SZDSZ–MSZP-s szövetség az antikommunista tematika előtérbe állítására ösztönözné a kormánypártokat.

Nem bal–jobb!

Az olvasó esetleg azt hiszi, hogy a pártok elhelyezkedése erősen emlékeztet egy hagyományos bal–jobb felállásra. Nincs olyan közvélemény-kutatási eredmény, amely ezt az interpretációt alátámasztaná.

Hogy ezek az eredmények hogyan is értendők, azt hadd érzékeltessük az 1991. szeptemberi magyar és 1974-es franciaországi adatok párhuzamos elemzésével. A francia eredmények egy egyértelmű bal–jobb polarizációt mutatnak: pl. aki az RI-vel (Giscard d’Estaing pártja) szimpatizált, az nagy valószínűséggel tartotta rokonszenvesnek a gaulle-istákat és a kisebb középjobb pártokat is, viszont elutasította a baloldali pártokat (PS, Parti Communiste és a PSU). A bal-jobb dimenzió azért nem volt önmagában is alkalmas a francia választók pártrokonszenveinek kielégítő leírására, mert a középpártok egy része (CNIP és a Reformateurs) ebben a dimenzióban kevésbé volt értékelhető, és másfajta politikai ellentéteket fejeztek ki. A második (vízszintes) dimenzió csak e két párt között differenciált. De a nyolc francia párt iránti rokonszenveket összességében több mint háromszor akkora mértékben magyarázta a bal–jobb dimenzió, mint e második. A magyar pártrendszer a franciánál kevésbé egydimenziós: az első és a második dimenzió „magyarázó ereje” az egyedi pártokat övező szimpátiák tekintetében durván 2:1 arányban áll egymással. A domináns dimenzió az ellenzék–kormánypártok ellentéte, a második pedig egyebek között arra mutat rá, hogy az MDF, ugyanakkor az SZDSZ és a Fidesz iránti rokonszenvek sokkal gyakrabban járnak együtt, mint ahogy az e pártoknak az első dimenzión elfoglalt ellentétes helyéből következne.

1990 februárjában az MSZP kontra ellenzék jelentette a fő konfliktusdimenziót, amelyben erős polarizáció volt a két véglet között.

1991 szeptemberére egy másik dimenzió vált uralkodóvá, amely 1990. februárban még alig látszott. Az MSZP ebben az „FKgP–MDF kontra SZDSZ–Fidesz” dimenzióban már másfél éve is közelebb volt a két liberális párthoz, ez azonban mára sokkal egyértelműbbé vált. A Fidesz és az SZDSZ pozíciója egy politikai koordináta-rendszerben akkor is és most is egymáséval azonos volt. A népszerűségükben fennálló különbségeket tehát sem akkor, sem most nem pozíciókülönbségük magyarázta. Az 1990-es adatok részletesebb elemzése azt mutatta ki, hogy az akkori MSZP–ellenzék-ellentét voltaképpen két dimenzióra volt felbontható, az „állampárt és ellenzéke”, valamint a „tradicionális baloldal és elutasítói” dimenziókra. A bal-jobb séma 1990 elején még valamelyest érvényes volt, 1991-re ennek kevesebb jele maradt. Az ellenzék-kormánypártok-dichotómia tehát aligha valamiféle „bal–jobb” a választópolgárok szemében. A második dimenzió 1991-ben azt fejezi ki, mindkét nagy blokk „szélső pólusaival” kapcsolatos rokon- és ellenszenvek önállósodtak. A szélső pólusok leszakadnak a centrumtól.

• Belföld