Kovács Róbert, Tóka Gábor

Nyomtatóbarát változat

Február végén a Mareco Kft. nyilvánosságra hozta a novemberi népszavazás addig hozzáférhetetlen részletes eredményeit. Lévén ez idáig ez az egyetlen olyan adatsor, amely alapján tényszerű képet kaphatunk honfitársaink választói magatartásáról, a Társadalomkutatási és Informatikai Egyesülésben elemzéseket végeztünk, hogy megállapíthassuk, milyen szociológiai tényezőkkel lehet magyarázni az egyes megyék és nagyvárosok választópolgárainak bizonyos mértékig eltérő november 26-i döntéseit.

Az alábbiakban a vizsgálatunk során feltárt tendenciák közül azokat ismertetjük, amelyek többféle statisztikai és egyéb kontroll alkalmazása esetén is olyan erősnek bizonyultak, hogy esetükben a véletlenszerűség gyanúja kizárható. Természetesen csak olyan meghatározó tényezők hatását „fedezhettük fel”, amelyekre nézve használható adatokkal rendelkeztünk. Ezek a következők: megyék és megyeszékhelyek felnőtt lakosságának iskolázottsági és jövedelmi színvonala, felekezeti és korösszetétele; az adott területi egységek gazdasági fejlettségét, hitéletét, politikai tradícióit, a lakosság morális állapotát jellemző mutatók.*

A részvételi arány meghatározóival kapcsolatos eredményeink egybecsengenek azzal, amit Andrzej Florczyk és munkatársai a Szolidaritás győzelmét hozó tavalyi lengyel választások kapcsán mutattak ki. Mindenekelőtt leszögezhető, hogy a választópolgárok magatartása ilyen rövid idő alatt is alkalmazkodott a megváltozott politikai viszonyokhoz. Az egypártrendszer parlamenti választásain, ahol a jogosultaknak több mint 90 százaléka vett részt (pl. az 1985-ös magyarországi választásokon), a távolmaradás – akárcsak az érvénytelen szavazat – motívuma az esetek igen nagy részében a manipulált választási rendszer elutasítása volt. Ez világosan kiderül abból, hogy 1989-ben, a Fidesz és az SZDSZ által kezdeményezett népszavazás első kérdésére („Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?”) leadott „igen” szavazatok arányában az egyes megyék, illetve nagyvárosok között mutatkozó különbségek igen szorosan összefüggtek az ugyanezen területi egységeken belül az 1985-ös választásoktól távolmaradók, illetve azon érvénytelen szavazatot leadók arányával. Hadd illusztráljuk ezt a tendenciát 4 szélső esettel:

** Szolnok város nélkül.


Mindezek után aligha meglepő, hogy 1985-ben a választásokon való részvételi kedv legerősebb meghatározója a lakosság iskolázottsági színvonala volt: minél magasabb volt az illető megyében vagy városban a legalább középfokú végzettségűek, és minél alacsonyabb a 8 osztálynál alacsonyabb végzettségűek aránya, annál kevesebben mentek el szavazni, és annál többen adtak le érvénytelen szavazatot.

1989-ben viszont már az 58 százalékos részvételi arány is jelezte, hogy az állampolgárok túlnyomó többsége megértette: immár nincs okuk attól félni, hogy kellemetlenségek érhetik, ha távolmaradásával juttatja kifejezésre véleményét. Nemcsak a részvételi arány vált a demokratikus országok parlamenti választásain megszokotthoz hasonlóvá, hanem a részvételi arányok meghatározójává is a demokratikus országokból ismert tényezők váltak. A részvételi arányt legerősebben a lakosság morális integráltsága befolyásolta, ami a rendszeres templombajárók magasabb arányában és a deviáns cselekedetek ritkább előfordulásában fejeződik ki. Ellentétben az 1985-ben tapasztaltakkal, ezúttal a lakosság magasabb iskolázottsági színvonala is kedvezően befolyásolta a szavazási kedvet. E két tendencia együttes hatásával magyarázható, hogy az ország északnyugati, viszonylag fejlett, ugyanakkor leginkább vallásos megyéitől az ország keleti részei felé haladva fokozatosan és szinte drámaian csökkent a részvétel mértéke (Győr-Sopron és Vas: 69%, Hajdú-Bihar: 49%). A jelek szerint az érvénytelen szavazatok indoka is változott: mert már nem szükséges a szavazás értelmét ilyen körmönfont módon megkérdőjelezni. Százalékos arányuk – amint az normális – a lakosság tájékozottságának mértékével függ össze. (Vagyis az alacsony iskolai végzettségűek nagyobb arányával és a részvételi arány – azaz a népszavazás iránti érdeklődés – alacsonyabb szintjével magyarázható.)

A választópolgárok aktivitásában mutatkozó különbségeket 60-70 százalékban magyarázzák a fent említett tényezők. Az érvényes szavazatokon belül az igenek, és nemek, megoszlásában mutatkozó regionális eltéréseket viszont sokkal kevésbé lehetett pusztán a jelenlegi gazdasági, szociális és kulturális különbségekre visszavezetni. A politikai vélemények tekintetében tehát nem a fejlettebb és elmaradottabb, a katolikus és református hagyományú, és nem is a dunántúli és alföldi területek között mutatkoztak a valóban jelentős különbségek. A hatékony magyarázatok kialakításához feltétlenül figyelembe kellett vennünk az egyes városok és megyék politikai tradícióit is. (Ezt mutatja az a korábban már részletezett tény, hogy az első kérdésre adott szavazatok megoszlásának regionális különbségeit legjobban a – mondjuk így – ellenzéki magatartásmódoknak az 1985-ös választásokon mutatkozó gyakorisága révén lehetett volna megjósolni.) A szavazatok megoszlása függetlennek bizonyult a népszavazáson való részvétel helyi arányaitól is: megalapozatlannak tűnnek tehát azok a feltételezések, hogy a vélt állampolgári kötelességüknek eleget tevő polgártársak múló hangulatokra alapozott szavazatai ilyen vagy olyan irányban befolyásolták volna az eredményeket.

Az első kérdés tekintetében a „nem” hívei (MSZP, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Néppárt, MSZMP) elsősorban ott értek el sikert, ahol az iparban foglalkoztatottak viszonylag magas arányához alacsonyabb iskolázottsági színvonal és/vagy viszonylag gyenge szociáldemokrata, illetve balközép hagyományok társultak. (Tipikusan ez a helyzet Veszprém, Nógrád, Heves és Borsod megye esetén.) A „4 nem” (MSZMP) álláspontjának támogatottsága esetében még világosabb a politikai tradíciók meghatározó szerepe. A munkásőrség feloszlatását helytelenítők arányában megmutatkozó – nem is kicsi – regionális különbségeket a gazdasági, társadalmi tényezőkkel legfeljebb 15 százalékban tudtuk „magyarázni”, a 40-es évek végi választási eredményekkel viszont 50-70 százalékban. Az uralkodó tendencia szerint ott mondtak viszonylag sokan nemet a munkahelyi pártszervezetek megszüntetésére, az egykori MSZMP jogutódjának vagyonelszámoltatására és a munkásőrség felszámolására, ahol az 1945-ös és ’47-es választásokon sikeresen szerepelt a kommunista párt; főképpen pedig ott, ahol a kommunista sikerek mellett gyengén szerepelt a szociáldemokrata párt. Ennek a tendenciának egészen extrém megnyilvánulása tapasztalható Salgótarján esetében, ahol az MKP az 1945-ös és az 1947-es választásokon is a szavazatok legalább kétharmadát szerezte meg, és ahol – a városok közt teljesen egyedülálló módon – a szavazók 10-11 százaléka voksolt nemmel a népszavazás 2-4. kérdéseire.

Néhány, az első kérdésre eltérő módon szavazó város páronkénti szembeállításával érzékeltethetjük, hogy mit is jelent az a megállapításunk, miszerint a politikai vélemények megoszlása tekintetében az általában vett gazdasági, társadalmi fejlettségnél sokkal fontosabb meghatározónak bizonyultak a tradíciók, a hely szelleme (az egyes városok neve utáni „nem” illetve „igen” azt jelenti, hogy az adott városban melyik álláspontot támogatta a szavazók többsége): Salgótarján – nem, Balassagyarmat – igen; Nyíregyháza – nem, Debrecen – igen; Dunaújváros – nem, Székesfehérvár – igen; Győr – nem, Szombathely – igen; s a két legnagyobb dunántúli bányászváros közül Tatabánya – nem, Pécs – igen. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy a genius loci nemcsak a szavazatok megoszlásában, hanem a választópolgárok aktivitásában, érdeklődésében, tájékozottságában is kifejeződik.

Az 1985-ös és 1989-es választói magatartása pontosan azoknak a térségeknek volt az összes többi régióétól markánsan különböző, amelyeknek politikai tradíciói legalábbis a múlt század végéig visszavezethetően jelentősen különböznek az ország többi részétől. Az összevont tipológia legmarkánsabban elkülönülő alakzataivá Budapest (ez aligha szorul magyarázatra) és két, az országos átlagnál – a rendelkezésünkre álló adatok szerint – sokkal vallásosabb megye, Vas és Győr-Sopron váltak. Ebben a vonatkozásban figyelmet érdemel, hogy e két, enyhén konzervatív tradíciókkal bíró megye választási eredményei legalábbis a századforduló óta jellegzetesen különböznek az ország egészétől. A dualista korszak utolsó két évtizedében rendre ezen a vidéken szerezte mandátumait a Katolikus Néppárt, amely a trianoni határokon belül sehol másutt nem bírt gyökerekkel; a két világháború között Győrben és környékén volt a Giesswein-féle keresztényszocialista szakszervezetek fő vidéki bázisa; itt (és csak itt) aratott elsöprő választási győzelmet 1947-ben Barankovics (Keresztény-) Demokrata Néppártja. Ha a megyeszékhelyek adatait külön vizsgáljuk, akkor nem Budapest tér el legjobban az átlagtól, hanem – a 30-as évek végéig visszakövethető – az egészen sajátos hagyományokat felmutató Salgótarján.

* A megyék és megyeszékhelyek politikai tradícióinak jellemzésére használt 1945-ös és 1947-es választási eredmények esetén kénytelenek voltunk elvonatkoztatni a megyehatárokban azóta bekövetkezett változásoktól; a lakosság morális dezintegráltságának mértékét pedig – a szociológia bevett szokása szerint – az öngyilkosságok és bűncselekmények gyakoriságával, valamint – fordított előjellel – a rendszeres templombajárók arányával mértük.

• Belföld