F. Havas Gábor, Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Azt mondtad a beszédedben, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ma igazi néppárt. A korábbi küldöttgyűlésen a szociálliberális néppárt meghatározást használtad. Ezzel szemben politikai ellenfeleink, többek között maga a miniszterelnök úr is többször hangoztatták, hogy az SZDSZ nem is liberális, hanem polgári radikális párt. Jelent-e valamit egy ilyen megkülönböztetés, és van-e valami mondanivalója a számunkra?

Ezek a fogalmak ma nem egyértelműek Magyarországon. Ha én néppártnak nevezem, az önmagában nem határozza meg mások számára is az SZDSZ-t. Önmeghatározásként azonban használható. Az SZDSZ annyiban nevezhető néppártnak, hogy a magyar társadalom tartós intézményévé vált, s ma már nem feltételezi senki, hogy jelentéktelen szerepet fog játszani a választásokon. Ahhoz pedig, hogy az SZDSZ az 1990-eshez hasonló eredményt érjen el, nem elegendő az egyébként rokonszenves századeleji polgári radikális hagyományokat folytató értelmiségiek támogatása, mint ahogy 1990-ben sem lett volna elég. Ma a magyar társadalom minden rétegében jócskán lehet olyanokat találni, akik fogékonyak az SZDSZ által képviselt – és polgári radikálisnak semmilyen értelemben nem nevezhető – politikai törekvésekre. Az SZDSZ támogatói, sőt tagjai is minden társadalmi rétegben képviselve vannak, és valamennyire az is megragadható, hogy miért szavaznak az SZDSZ-re. Talán könnyebb ezt a miértet tagadásokban megfogalmazni. Azért szavaznak ránk, mert olyan pártot keresnek maguknak, amelyik nem olyan, mint a mai kormánypártok, nem olyan, mint a mai MSZP, és nem olyan, mint a mai Fidesz. De azt is meg lehet fogalmazni, hogy mitől nem olyan, hiszen az SZDSZ arculata az elmúlt öt évben elég határozottan kirajzolódott: modernizációs párt, amelyik nem historizál, nem nagyon ideologizál, sem keresztény-nemzeti, sem más hasonló ideologikusnak nevezhető célokat nem fogalmaz meg. Liberálisnak mondja magát, ugyanakkor az is érzékelhető, hogy mi az, amiben az SZDSZ különbözik például a Fidesztől, és erre szoktuk azt mondani, hogy szociálliberális.

A legújabb közvélemény-kutatások szerint az SZDSZ támogatóinak aránya kisebb az értelmiség körében, mint a társadalom egészében.

Szerintem ez régebben is így volt. Az SZDSZ már öt évvel ezelőtt is két rétegben volt különösen kedvelt, egyrészt az értelmiség meghatározott részében, másrészt az alacsonyabb iskolai végzettségűek, a nem érettségizettek körében, s ez azóta se sokat változott.

Sokan vélték úgy, hogy az SZDSZ népszerűsége ebben az alacsonyabb iskolázottságú társadalmi körben a radikális rendszerváltó jelleg következménye, amit az érintettek az antikommunizmussal azonosítottak. Azóta nyilvánvalóvá vált, hogy az SZDSZ abban az értelemben nem antikommunista párt, ahogy a MIÉP az, de a támogatás ennek ellenére megmaradt.

Az ún. hétköznapi életet élő emberek jelentős része nem szereti a hétköznapi élettől idegen dolgokat, és az SZDSZ olyan pártnak tűnik, amelyik a hétköznapi ügyekkel foglalkozik. Így megfelel azoknak az embereknek, akik szeretnének politizálni, és szeretnék a saját életüket politikai eszközökkel befolyásolni.

Azt mondod, hogy a Fidesz az SZDSZ-től jobbra helyezkedik el. Ez pusztán egy hely a skálán, vagy az értékválasztás különbözőségét is jelenti?

Arra utaltam, hogy ők önmagukat hol helyezik el. De nyilvánvaló, hogy az SZDSZ tagjainak, illetve az SZDSZ-szel rokonszenvező embereknek számottevő része, akár bevallja, akár nem, szociáldemokrata módon közelíti meg a problémákat. Abban az értelemben, hogy ez valamiféle hagyományt, valamiféle gondolkodásmódot jelent, az SZDSZ-ben meglehetősen sokan vannak, akiknek az értékrendje elég közel áll a szociáldemokrata értékrendhez. A Fideszben ilyenek nincsenek. De konkrét ügyekben is kimutatható, hogy az SZDSZ az Európában baloldali liberális értelmiséginek nevezett értékrendet sokkal következetesebben képviseli, mint a Fidesz. Nem tesz olyan engedményeket a nacionalizmusnak, mint a Fidesz. A külpolitikában vagy a kisebbségi politikában sokkal következetesebben vállal liberális baloldalinak vagy baloldalibbnak nevezhető értékeket. Az SZDSZ a szélsőjobboldalinak mondható jelenségekre is másképp reagál. ’92 körül, amikor a szélsőjobboldal látványosabban aktivizálódott, nem azt tartotta elsősorban szem előtt, hogy kik azok, akik még föllépnek a jelenség ellen, hanem azt, hogy a saját normái mit diktálnak. A Fidesz viszont még egy ilyen fontosnak tűnő kérdést is abból az egyetlen szempontból vizsgált, hogy kikkel kerül közös platformra. Az ilyen és ehhez hasonló ún. pragmatikus döntések a Fideszt jobboldalibb párttá változtatták, mint amilyen korábban volt. De a Fidesz vezetése tudatosan is törekszik arra, hogy a konszolidáltnak tekinthető magyar jobboldal (MDF, kereszténydemokraták) lemorzsolódó szavazóit megszerezze.

Milyen együttműködést tartanál kívánatosnak a liberális pártok, főképp a két „nagy”, az SZDSZ és a Fidesz között?

A kívánatos az lenne, ha ez a két párt nem bizalmatlanul méricskélné egymást, hanem a közös érdek határozná meg az együttműködést. Ha elfogadom, hogy itt két egyértelműen elkülönülő pártról van szó, most már nemcsak az életkor, hanem a követett elvek tekintetében is, akkor az lenne a szerencsés, ha a két párt az első fordulóig képviselné, amit képvisel, megpróbálná a saját jelöltjeit minél jobb pozícióba juttatni, a második fordulóban pedig az SZDSZ–Fidesz-megállapodásban rögzített elveknek megfelelően kölcsönös visszalépésekre kerülne sor, majd kiskoalíciót alkotva próbálnánk a következő kormány karakterét meghatározni.

Ez lenne az optimális, de nem akarok olyan látszatot kelteni, mintha nem látnám az akadályokat. A Fidesz a megállapodás ellenére is jelentős energiát fordít arra, hogy a saját identitását erősítve megkülönböztesse magát az SZDSZ-től olyan esetekben is, amikor az együttműködés talán hasznosabb lenne. Kár lenne tagadni: a Fidesznek az a célja, és erre rengeteg energiát fordít, hogy az SZDSZ legyen a kisebbik liberális párt, és a Fidesz legyen a nagyobbik. Az is nyilvánvaló, hogy a Fidesz a mai kormánykoalícióval szívesebben lépne koalíciós kapcsolatra, mint az MSZP-vel. Az SZDSZ viszont úgy ítéli meg, hogy egyik rosszabb, mint a másik, és ezért egyelőre nem akar ebben a kérdésben dönteni. Végül kár lenne tagadni, hogy a kölcsönös bizalmatlanság is meglehetősen nagy. Nem tudom, hogy a Fidesz mit gondol valójában, és mi az, amit csak taktikából mond vagy csinál, de a viselkedését meghatározza az a megalapozatlan feltételezés, hogy az SZDSZ az MSZP-vel intim kapcsolatban van. Az SZDSZ viszont azért bizalmatlan, mert sok jel utal arra, hogy a Fidesznek sajátos kapcsolatai vannak az MDF-fel és a kormánnyal. Gondolok a székházügyre – ilyen közös érdekeltségek nem szoktak véletlenül létrejönni; gondolok itt a Vasárnapi Hírek ügyére – nem szoktak állami nyomdákat véletlenül Fidesz-érdekeltségű cégnek odaajándékozni vagy eladni; és gondolok azokra a szóbeli megnyilatkozásokra is, amelyek korábban Antall József és Orbán Viktor intim kapcsolatát sugallták. A nagy kérdés az, hogy a választások második fordulója előtt mennyire tudjuk ezen túltenni magunkat. Mi mindenképpen betartjuk a megállapodást, aztán majd meglátjuk.

Az elmúlt négy évben azonban voltak olyan mozzanatok, amelyek erősíthették azt a feltételezést, hogy az SZDSZ és az MSZP között valóban vannak intim kapcsolatok. Elsősorban a Charta volt ilyen.

Önmagában az, hogy az MSZP valahol jelen van, nem kell hogy hisztérikusan befolyásolja az SZDSZ-t, és nem kell azt gondolnia, hogy az eleve rossz ügy. Az MSZP-nek nyilván megvannak a maga céljai. Azt is el tudom képzelni, hogy vannak hátsó szándékai bizonyos szerveződésekkel. Ha látjuk, hogy nem azt a célt szolgálja mondjuk a Charta, amire ki lett találva, akkor lehet változtatni a dolgon. De szerintem a Chartának annyi történelmi érdeme van, hogy egy jelenségre reagált, és befolyásolta a szélső-jobboldaliság pozícióit. Természetesen nem lehetett nem észrevenni, hogy az MSZP vagy némely MSZP-politikusok ezt saját céljaikra is szeretnék felhasználni, de más ilyen intim kapcsolatra utaló vádat az SZDSZ-szel kapcsolatban, azt hiszem, nem lehet fölhozni, attól eltekintve, hogy az SZDSZ praktikus ügyekben ugyanúgy érintkezik az MSZP-vel, mint más pártok. Az SZDSZ hangvétele az MSZP-vel kapcsolatban a parlament megalakulása után, ha nem is rögtön, de fokozatosan kétségtelenül megváltozott. De szerintem ostobaság lett volna tovább kitartani amellett, hogy ez karanténba zárandó párt.

A Fidesznek tulajdonképpen elemi érdeke lenne, hogy megpróbálja csökkenteni a bizalmatlanságot, hiszen nyilvánvaló, hogy az eljövendő kormányban igazán meghatározó a liberális vonal akkor lehetne, ha még a kormányalakítás előtt létrejön a liberális kiskoalíció.

Ez így van, de nem mindig az történik, ami praktikus lenne. A Fidesz hosszú ideje, és ebben nincs igazán fordulat, nem az átfogó politikai eszmények, hanem a rivalizálási szempontok jegyében alakítja az SZDSZ-hez fűződő viszonyát. Ez így volt már a kerekasztal-tárgyalásokon, majd a ’90-es parlamenti és önkormányzati választások idején is, és azóta számtalan jelét tapasztalhattuk a parlamentben is. Pedig voltak olyan ügyek, amelyekben sokkal többet lehetett volna elérni, ha a Fidesz nem önmaga megkülönböztetését tekinti fő feladatnak, hanem azt „a dolgot önmagát nézi”, amiben esetleg együtt lehetett volna működni. De a Fideszt ilyennek kell elfogadni. Ha a saját normáinkat kérném rajtuk számon, s nem kalkulálnánk azzal, hogy a Fidesz ilyen, az rossz politika lenne. Ha a Fidesz úgy ítéli meg, hogy neki csak egy olyan koalícióban van keresnivalója, ahol az MDF áll az egyik oldalon, esetleg az SZDSZ a másikon és a Fidesz középen, akkor ez jelzi, hogy mire képesek. És ha ráadásul mielőtt ezt eldöntötték, az MDF-fel nem beszélték meg, miközben erre veszik a figurát, az MDF egyszer csak meglepetésszerűen felrúgja az egészet, mondván, hogy az SZDSZ-szel elképzelhetetlennek tartja a koalíciót, a Fidesz pedig nem engedheti meg magának, hogy az MDF-re haragudjon, hanem még emiatt is az SZDSZ-re haragszik, hát ez pech, de hát mit lehet ezzel kezdeni. A két nagy liberális párt és velük az Agrárszövetség és a Vállalkozók Pártja a most látható választási esélyek ismeretében csak együtt biztosíthatják, hogy megkerülhetetlen kormányzati tényezővé legyenek. Akármilyen koalíció jön is létre, ha abba csak az egyik liberális párt kerül be, akkor sokkal kisebb lesz a súlya, mint a számaránya. Együtt a liberális pártok viszont minden koalícióban meghatározó erővé válhatnak.

• Belföld