– Az Amnesty International első hivatalos magyarországi csoportjának megszületése sokáig váratott magára, néhány évvel ezelőtt akár még saját „amnesztiájukért” is dolgozhattak volna…
– Ezt egyáltalán nem tehetettük volna meg, már csak azért sem, mert az Amnesty International alapszabálya eleve kizárja, hogy saját országunkon belül indítsunk kampányt az emberi jogok érvényesítéséért. Az viszont tény, hogy néhány évvel ezelőtt még semmi esély sem volt a magyar csoport nyilvános megszervezésére. Amikor a nyolcvanas évek elején felvettem a kapcsolatot az Amnesty londoni központjával, és néhány barátommal együtt leveleket kezdtünk írogatni a szervezet által felkarolt foglyok érdekében, rövid idő alatt a megfigyelendők listájára kerültünk, s hamarosan elakadtak a postán azok a feladó nélküli küldemények is, amelyekben az Amnesty a havi tájékoztató szemlét juttatta volna el hozzánk. A sors iróniája, hogy ezeket a Newslettereket bárki szabadon kikérhette az Országgyűlési Könyvtár olvasótermében.
– Az Amnesty-munkához tehát legalább két dolog kell: börtön és szabad posta?
– Szabad posta mindenképpen: az Amnesty tevékenységének legfőbb eszköze a nyilvánosság. S mivel a szabad információáramlás megteremtésére halvány reményünk sem volt a legutóbbi évekig, a londoni központ csak 1988-tól kezdve szorgalmazza a szervezet magyarországi kiépítését. Ismét csak a sors iróniája, hogy Ian Martin, az Amnesty International főtitkára még azzal a Berecz Jánossal kellett hogy folytassa első tárgyalásait, aki fő ellenlábasa volt mindenféle szabad nyilvánosságnak. Ilyen előzmények után léphettünk tavaly hivatalosan is az Amnesty reguláris csoportjainak sorába.
– Szigorúak a központ „regulái”?
– Nagyon pontosan körülhatárolt szabályokról van szó, de a központ – a londoni nemzetközi titkárság – egyáltalán nem öncélú szigorral érvényesíti ezeket. Amikor csatlakoztunk az Amnestyhez, bennünket is megkérdeztek, milyen típusú tevékenységet kívánunk folytatni. Három lehetőség volt: vagy „kérünk egy foglyot”, akit adoptálunk, s akinek kiszabadításáért minden tőlünk telhetőt megteszünk. A másik két lehetőség pedig az volt, hogy a világ egyik régiójának szakértőiként vagy esetleg egy konkrét jogi terület, pl. a halálbüntetés kutatóiként veszünk rész az Amnesty adatgyűjtő tevékenységében. Mi az ún. „fogolyadoptálást” választottuk: a megtisztelő bizalom jele, hogy már tevékenységünk harmadik hónapjában „kaptunk” egy foglyot.
– Ezek szerint van valaki, akit immár „saját foglyuknak” tekinthetnek…
– Abofazl Mirsamsz Sahsahani 58 éves jogász, nős, három felnőtt gyermeke van. A sah bukását követően megalakított Bazargan-kormány idején, 1979-ben főállamügyész volt, az iszlám fundamentalizmus áttörése után azonban ismét az „ellenség” szerepkörében találta magát. Bazargant környezetének más tagjaival együtt azóta többször zaklatták, mivel a rendszert bíráló, az emberi jogok megsértése ellen fellépő szervezeteket hoztak létre. Közülük az egyiknek, az Iráni Nemzeti Függetlenség és Szuverenitás Védelmi Ligájának épp ő, Sahsahani az egyik vezetője.
Sahsahanit legutóbb a múlt év júliusában tartóztatták le, miután kilencvenedmagával nyílt levelet intézett Rafszandzsani elnökhöz, amelyben bírálják a kormány gazdaság- és külpolitikáját, és szóvá teszik, hogy a kormányzat még az alkotmányban biztosított jogokat is megtagadja az állampolgároktól. Több mint húsz aláírótársával együtt a külvilágtól elzárva tartják fogva: sem családtagjaival, sem ügyvéddel, sem orvossal nem érintkezhet. Nem kizárt a kínzás alkalmazása sem, és minden eszközzel nyomást gyakorolnak rá, hogy a televízió nyilvánossága előtt tagadja meg nézeteit.
Csoportunk Rafszandzsani elnökhöz címzett levélben követelte Sahsahani és az ügyben érintett valamennyi fogoly azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását. A levélhez mellékeltük a követelésünkhöz csatlakozó személyek aláírását is.
– Az Amnesty International csak politikai foglyok megsegítéséért indít akciókat?
– Nem. Három, jogilag pontosan körülhatárolt területen dolgozik. Az első kategóriába azok az – erőszak alkalmazását elutasító – lelkiismereti foglyok tartoznak, akiket etnikai hovatartozásuk, nyelvük, vallásuk stb. miatt tartanak fogva: az ő esetükben célunk a feltétel nélküli és azonnali szabadon bocsátás. A többi, az erőszak alkalmazásától sem elzárkózó politikai fogoly esetében a nemzetközi jogi normáknak megfelelő bírósági eljárás késlekedés nélküli megindítását szorgalmazzuk A harmadik kategóriába elvileg minden fogoly beletartozik, akár köztörvényes, akár más bűnügy miatt van elítélve, az Amnesty ugyanis minden esetben feltétel nélkül ellenzi a kínzást, az embertelen bánásmódot és a halálbüntetést.
A londoni központ rendszeresen tájékoztat bennünket azokról az esetekről, amelyekben segélyakció indítására van szükség: ezek hatékonysága az 50 százalékot is eléri.
– Tavaly októberben idehaza is igen nagy visszhangot váltott ki az Amnesty-hét, a gyermekeket érő sérelmek elleni tiltakozásért indított akciójuk. Van információjuk ennek „utóhatásáról”?
– A történet előzményeihez tartozik, hogy értesültünk egy guatemalai kisfiú, José Estuardo Sotz esetéről, akit hároméves korában súlyosan megsebesített egy halálbrigád: édesapja ismert szakszervezeti vezető volt Guatemalában, ezért le akarták lőni, de a gyermeket találták el. Gerincsérülést szenvedett, mindkét lába megbénult. Az Amnesty International és egy amerikai orvoscsoport teremtette elő az operáció költségeit. Ekkortájt adtunk közre egy felhívást, amelyben arra kértük a magyar gyerekeket, küldjenek ajándékba rajzokat a kisfiúnak. A rajzokat aztán kiállítottuk, majd elküldtük a kis Josénak, a hét legszebb rajzból pedig képeslapokat csináltattunk, s ezek meg is vásárolhatók szervezetünknél.
– Tartják-e a kapcsolatot más szervezetekkel?
– A Belügyminisztérium Menekültügyi Hivatalával nagyon korrekt munkakapcsolatban állunk Bár az alapszabály szerint saját országunkat érintő ügyekkel nem foglalkozhatunk, ez alól bizonyos fokig kivételt képez a menekültek ügye, amely akkor érinti az Amnestyt, ha az illetőt visszatoloncolás, s ezáltal a lelkiismereti fogollyá válás stb. veszélye fenyegeti
– Az érdeklődök hogyan csatlakozhatnak csoportjukhoz?
– Január 9-én tartjuk idei első összejövetelünket a Gorkij fasor 45-ben, a Nemzetek Háza (egykor Magyar–Szovjet Baráti Társaság egyik székháza) tanácstermében: minden érdeklődőt nagyon szívesen látunk.
Csoportunk egyes tagjait az alábbi telefonszámokon lehet elérni:
115 8779; 176 3652; 142 8489, illetve munkaidőben üzenetet lehet hagyni a 142 6950-es számon.
Postacímünk: 1399 Budapest, Pf. 701/343.
Az Amnesty International köszönettel fogadja magánszemélyek vagy intézmények, szervezetek adományait az alábbi folyószámlán: Országos Kereskedelmi és Hitelbank 216-14-220.
- Belföld [5]