Skip to main content

Nem szakemberek: politikusok!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A decemberi kormányátalakítás során Antall József Horváth Balázs korábbi belügyminisztert, Botos Katalin korábbi pénzügyi államtitkárt és Pungor Ernő korábbi címzetes államtitkárt tárca nélküli miniszterré nevezte ki. Ezzel a tárca nélküli miniszterek száma 4-ről 7-re emelkedett. E látványos gyarapodás kapcsán érdemes felidézni a T. Ház tavaszi vitáját.

Május 9-én, a szabadon választott parlament 3. ülésnapján az alkotmánymódosítás vitájában Szigethy István (SZDSZ) javasolta, hogy a 34. szakaszba iktassák be az alábbi szöveget „a tárca nélküli miniszterek legnagyobb számát külön törvény tartalmazza.” Javaslatát azzal indokolta, hogy míg a beterjesztett alkotmánytervezet szerint a minisztériumokat külön törvényben kell felsorolni, és így a hozzájuk rendelt miniszterek számát az Országgyűlés befolyásolhatja, addig a tárca nélküli miniszterek számát semmi sem korlátozza, és az Országgyűlés hozzájárulása néíkül akárhány ilyen státusz létesíthető. Az SZDSZ véleménye szerint a 13 minisztériummal működő kormányban legfeljebb 5 tárca nélküli miniszteri státusz megengedhető.

Dr. Kutrucz Katalin (MDF) reagált Szigethy István aggályaira. Elismerte: elvileg elképzelhető, hogy „a kormány felduzzasztja a tárca nélküli miniszterek számát, és álfeladatokra is tárca nélküli minisztereket nevez ki”. Ám a Szigethy által javasolt törvényi korlátozásra nincs szükség, mert a miniszterek bizottsági meghallgatása és az interpelláció intézménye megfelelő ellenőrzési lehetőséget biztosít a parlamentnek. „Úgy érezzük, hogy ez elegendő biztosítékot nyújt arra nézve, hogy valóban csak meghatározott feladatok elvégzésére lehessen tárca nélküli minisztert kijelölni” – összegezte mondandóját május 9-én dr. Kutrucz Katalin. A kormánypárti szavazógépezet működésbe lépett, és a parlament 125 „igen” szavazat mellett 205 ellenszavazattal és 29 tartózkodással még ezen a napon elvetette Szigethy István javaslatát.

Talán maga Kutrucz Katalin sem gondolta, hogy röpke 7 hónappal később a képviselőknek máris igénybe kell venniük az általa javasolt eszközöket. Amikor a kormányátalakítás első lépcsőjében a tárca nélküli miniszterek száma az SZDSZ által kívánatosnak tartott maximumot kettővel túllépve 7-re emelkedett, Fodor István független képviselő kérdést intézett Antall Józsefhez: „A képviselői kérdés műfajának keretei között irreális lenne azt kérni a miniszterelnök úrtól, hogy most és itt nyugtasson meg bennünket afelől, hogy a korábban tárca élén álló, de valamely ok miatt felmentett miniszterek nem feltétlenül maradnak a jövőben minden esetben tárca nélküliként a kormány tagjai. Nem kérhetem részletes indoklását, miért épít be a kormányzati struktúrába ily módon egy olyan intézményt, az OMFB-t, amelyet véleményem szerint talán inkább meg kellett volna szüntetni. A szűkre szabott időkeretek miatt nem várom, hogy oszlassa el kétségeinket a tekintetben, hogy a tárca nélküli miniszter mint intézmény alkalmas arra, hogy a kormányfőnek minden körülmények között lojális többséget biztosítson a kabinetben, netán arra is, hogy a mindenkori miniszterelnök pártjának vezető tisztségviselői számára a költségvetés által finanszírozva megfelelő egzisztenciát biztosítson.(…) Éppen ezért leszűkítve teszem fel a kérdést a miniszterelnök úrnak. Mi a kormányzati filozófiája a tárca nélküli miniszteri intézményt illetően?” Válaszában Antall József megemlítette, hogy tárca nélküli miniszterek Nyugaton is vannak, és megmagyarázta, hogy az új posztokra azért van szükség, mert szükség van. Végső tromfként a legkézenfekvőbb érvet vette elő: „a tárca nélküli miniszterek számát jogszabályi rendelkezések nem korlátozzák. Ennyi mozgásteret egy kormányzásnak adni kell! Úgyhogy a kérdésnek, kérem, hogy ezt a részét tekintse megválaszoltnak. Kérdésének azt a feltevését, amit mintegy gyanúként tett fel, azt kérem a karácsonyi békesség nevében visszavonni.”

Az ellenzék nem hagyta kihasználatlanul a Kutrucz Katalin által javasolt másik lehetőséget, a bizottsági meghallgatást sem. Tirts Tamás (Fidesz) megkérdezte Horváth Balázstól mint a határon túl élő magyar kisebbségekért felelős, tárca nélküli minisztertől, hogy mennyire taksálja a Romániában élő magyarok számát. A miniszter csak egymilliót tévedett. Megkérdezte továbbá, hogy kikkel van kapcsolata az RMDSZ vezetői közül. A miniszternek egy darabig nem jutott az eszébe senki, de aztán a jelen levő kormánypárti képviselők segedelmével csak kinyögte Szőcs Géza nevét. Majd megnyugtatásul hozzátette: ő nem szakember, hanem politikus. Egy szó, mint száz: igaza volt májusban Kutrucz Katalinnak. Valóban nincs szükség további jogi garanciákra. A meglévők bőségesen elegendőek. Csak élni kell velük, és akkor véletlenül sem fordulhat elő, hogy indokolatlan tárca nélküli miniszteri státusz létesül.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon