Skip to main content

Szedresi Cigány Szövetség

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A témában kevéssé járatos, de az újságok idevágó híradásaiba azért olykor-olykor mégiscsak belepillantó olvasó a cím láttán nyilván riadtan kapja föl a fejét: már megint egy cigány szövetség, amikor az országos és regionális cigány szervezeteket összefogni próbáló csúcsszervezetekből is már legalább három van, s ezek is szűnni nem akaró ádáz vitában állnak egymással, nem is beszélve az egyes csúcsszervezeteken belül dúló, újabb és újabb átrendeződéseket eredményező csatákról. A közvélemény hajlamos indokolatlanul szigorú követelményeket támasztani az önszerveződésnek – érthetően – még igencsak a kezdetén járó hazai cigánysággal szemben. Sokan teljes egységfrontot, lelkes összefogást várnak a cigányoktól, miközben jelentős múltra visszatekintő, tekintélyesnek számító nem cigány szervezetek (FKGP, MÚOSZ, TIB stb.) – nem éppen felemelő kísérőjelenségek közepette – sorban és látványosan kettészakadnak.

A Szedresi Cigány Szövetség egyelőre nem akar beszállni az országos politikai csatározásokba. Szedres 2700 lelket számláló Tolna megyei község, 10 km-re Szekszárdtól. A „szövetség” az itt élő mintegy 400 beás (román anyanyelvű) cigánynak akar önszerveződési lehetőséget adni. Ahogy kiagyalója és megszervezője, a később elnökké választott Konrád Imre fogalmazott az alakuló ülésen: „hogy tudjunk saját magunkon segíteni”. Mert itt is vannak persze sérelmek, mert itt is sok a munkanélküli. De azért más ez a munkanélküliség, mint a reménytelenségbe süllyedt, elvadult borsodi tájakon. A falu jómódú és meglehetősen polgárias, ha állás nem is, munka többnyire akad, s a feszültségeket, ellentéteket is megszelídíti a pannon hagyomány.

Az alakuló ülés szelíden és derűsen zajlott le, a 35-40 fős, jól öltözött, nemre és korra egyaránt vegyes összetételű közönség kellő méltósággal ülte végig a 3 órás alakulási procedúrát. A 16 éves kamaszlányok jól szót értettek a meglett korú családapákkal, mindenki szót kapott, és mindenki mert szólni. Az ünnepi pillanatokat az elnökké választott Konrád Imre teremtette meg, amikor egy füzetből felolvasta jó előre gondosan megformált mondatait a szervezet céljáról és szándékairól.

Az országos cigány politikát a Baranya Megyei Független Cigány Szövetség két vezetője képviselte, akik egyben az egyik csúcsszervezetnek, a Roma Parlamentnek is vezetőségi tagjai. Ők a függetlenített érdekvédelmi funkcionárius nézőpontjából igyekeztek befolyásolni az ülés menetét. Ha rajtuk múlik, nem bíbelődnek annyit az alapszabály egyes pontjaival, a tagok jogaival és kötelezettségeivel. „Meg lehet egyben is szavazni az egészet” – jegyezte meg az egyikük. Viszont szívesen vették volna, ha a frissen alakult szervezet azonnal csatlakozik az ő szövetségükhöz, hiszen az ő erejüket és hatalmukat az alájuk tartozó tagszervezetek száma adja meg.

Konrád Imre azonban némi bizalmatlansággal figyeli a regionális és országos szerveződések lármás világát, s ezért azon a véleményen van, hogy nem kell azt a csatlakozást elsietni. Ehhez megerősítést kapott a tagságtól. Az emberek kevesellték azt, ami a „magas” vendégek részéről a rábeszélés érdekében elhangzott. „Hát azt se tudjuk, hogy mibe lépünk bele” – hangzott el innen is, onnan is. Csak egy láthatóan előre meggyúrt fiú vetette fel újra és újra, hogy nem kéne-e mégis a csatlakozásról is szavazni. A többiek azonban nem kaptak a szón. Az egyik vendég, amikor belátta, hogy az azonnali csatlakozást nem érdemes tovább erőltetni, arra próbálta rávenni a megjelenteket, hogy gyorsan szervezzenek még Tolnában további 4 helyi szervezetet, mert a Roma Parlament szabályzata szerint 5 helyi szervezet már alakíthat megyei szervezetet, és akkor mindjárt így jegyeztethetnék be magukat a cégbíróságon. Hiszen a legfontosabb cél, hogy a következő választásokon komoly sikereket lehessen elérni, ehhez pedig nagy országos szervezetek kellenek, sőt belátható időn belül nemzetközi szervezeteket is létre kell hozni. A szedresiek azonban erre sem voltak vevők.

Konrád Imre inkább arról beszélt, hogy az egy km-re fekvő Apáti-völgyben, a régi cigánytelep helyén, ahonnan a 60-as évek végén költöztek be a faluba, egy beás falumúzeumot kellene létrehozni. S ahogy erre fordult a szó, kiderült, hogy még a fiatalabbakban is erős nosztalgiák élnek a hajdani telepi élet iránt, mintha az elveszett paradicsomról mesélnének. Azóta is minden évben egyszer felkerekedik Szedres cigánysága, és kivonul az Apátivölgybe, hogy ott együtt töltsék a napot. „Az apáink még mind tudtak teknőt vájni, de mi már nem tanultuk meg. Bevettük ezt a hülye maszlagot, hogy a kommunizmusban erre már nem lesz szükség” – mondja csendes szomorúsággal Konrád Imre, aki vasbetonszerelőként dolgozott a megyei építőipari vállalatnál, amíg munkanélküli nem lett. No persze, a szervezetalakító buzgalom nem a semmiből született. A 80-as években kapcsolatba került a pesti cigány értelmiségiekkel, korábban vezetett cigány klubot is a faluban, és segítségére volt egy néprajzosnak az általa gyűjtött beás folklórszövegek magyarra fordításában.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon