–efhá– [F. Havas Gábor]

Nyomtatóbarát változat

A közvélemény rút orvtámadásként élte meg a kormány stabilizációs csomagját és különösen annak a családi támogatásokat érintő részét. Ezt az érzést erősítette Kovács Pál népjóléti miniszter lemondása is. A leköszönő miniszter ugyanis kijelentette: számára a személyi jövedelemadózásnál a gyerekek után járó kedvezmény megszüntetése volt az első baljós jel 1994 decemberében. Ezért a mostani csomagban tervbe vett intézkedéseket a káros tendencia megerősödéseként értékeli, és elfogadhatatlannak tartja. Igaz, azt ő is elismeri, hogy az államcsőd fenyegetésének árnyékában megszorító intézkedésekre szükség van, de nem így és nem ezekre. A Népjóléti Minisztérium kidolgozta a maga sokkal ésszerűbb javaslatait, de a PM ezekről tudomást sem volt hajlandó venni, és az egyeztetés legcsekélyebb szándéka nélkül a saját, teljességgel elfogadhatatlan elképzeléseit akarja ráerőltetni a tárcára.

Nem értjük a minisztert. A most tervbe vett intézkedések javarészéről a 80-as évek vége óta állandóan szó van. A bevezetésükre vonatkozó javaslatok újra, és újra felbukkantak a legkülönbözőbb szakértői tanulmányokban, a csomag számos elemét tartalmazta a tavaly nyáron elkészült kormányprogram és az ennek nyomán papírra vetett népjóléti minisztériumi koncepció. Évek óta napirenden van, hogy a családi pótlékkal kapcsolatos több mint 100 milliárdra rúgó kiadásokat a rászorultsági elv alkalmazásával csökkenteni kell. (Igaz, a nálunk lényegesen nagyobb nemzeti jövedelemmel rendelkező fejlett országokban mindenütt van állampolgári – sőt néhol rezidensi – jogon járó családi pótlék, de még ott is előfordul, hogy egy gyerek után nem adnak, és a megélhetési költségeknek a mienkénél általában kisebb százalékát fedezi.) Évek óta napirenden van, hogy az anyasági ellátásokra (tes, gyed, gyes) fordított kiadásokat a rendszer észszerűsítésével csökkenteni kell. (A leggazdagabb országokban sincsenek hasonlóan bőkezű anyasági ellátások.) Kovács Pál tehát nem hivatkozhat arra, hogy a mostani csomag bejelentése, illetve annak előszele derült égből villámcsapásként érte. A minisztérium akkor állt volna hivatása magaslatán, ha olyan javaslatokat dolgozott volna ki, amelyek a kiadáscsökkentés szükségességével számot vetve garantálták volna, hogy az ebből eredő terhek azokra a családokra háruljanak, amelyeknek ez viszonylag a legkisebb megrázkódtatást jelenti. Ilyen javaslatok azonban nem születtek. Méghozzá valószínűleg azért nem, mert a miniszter bízott benne: a drasztikus megszorító intézkedéseket, mint már annyiszor, most is el fogják odázni.

Ezúttal nem így történt, ám a minisztériumot ez felkészületlenül érte. A minisztérium vezérkara csak a Bokros-program nyilvánosságra hozása után, az 1995. február 20-án tartott megbeszélésen szánta el magát a szembenézésre. Csak a megbeszélést követően, február 22-én vetették papírra „A szociális kiadások mérséklésének lehetséges irányai” című első, rendkívül vázlatos, sebtében összetákolt ellenkoncepciót. Időközben elkészült a PM stabilizációs csomagja is, és a népjóléti tárca már csak az események után kulloghatott. Ezért úgy próbált meg alternatív javaslatokkal előállni, hogy közben kötelező érvénnyel elő kellett készítenie a PM intézkedési csomagjából eredő jogszabály-változtatásokat is. A helyzetet tovább nehezítette a miniszter lemondása, mert ennek következtében nem akadt senki a minisztériumban, aki az „ellenkoncepciót” kellő elszántsággal képviselte volna. A PM-mel folytatott hétfői (március 20.) tárgyalásokon a tárca ugyan benyújtott egy 14 oldalas ellenjavaslat-csomagot, ez azonban óhatatlanul magán viseli a kapkodás és a kellő átgondoltság hiányának jegyeit. Mégsem érdektelen áttekinteni, milyen alternatív javaslatokkal állt elő a Népjóléti Minisztérium.

A családi pótlékot illetően két változat is szerepel. Az egyik szerint a kétszülős, egygyerekes háztartásokban nevelkedő 6 éven felüli gyerekektől eltekintve továbbra is minden gyerek után járna egy fix összegű (3000 Ft-os) családi pótlék, és ezt egészítené ki bizonyos célcsoportoknál (alacsony jövedelmű nagycsaládosok, gyerek[eik]üket egyedül nevelők stb.) az önkormányzatok által rászorultsági alapon megítélt rendszeres nevelési támogatás. A másik változat szerint a családi pótlék összege nem változna, de utána is kellene személyi jövedelemadót fizetni, méghozzá fele-fele arányban megosztva az apának és az anyának. A fentebb említett célcsoportok azonban a családi pótlék után továbbra sem adóznának. (A családi pótlék megadóztatásába egyébként a Népjóléti Minisztérium már évekkel ezelőtt is hajlandó lett volna belemenni, a PM azonban az ötlet felmerülésekor mindannyiszor makacsul elzárkózott. Így mindmáig nem születtek használható, azonnal bevethető technikai javaslatok.) A családi pótlékra vonatkozóan a Munkaügyi Minisztérium egy harmadik javaslatot előterjesztett. Eszerint a családok előre nyilatkoznának, hogy a várható jövedelmük az egy főre jutó nettó 15 ezer forintot nem fogja meghaladni, ennek alapján kapnák a családi pótlékot, majd a következő évi adóbevallásnál a ténylegesen befolyt jövedelmek alapján elszámolnának, s ha kell, visszafizetnék a jogosulatlanul felvett családi pótlékot.

A gyed eltörlését a minisztérium csak úgy tudja elfogadni, ha a tes (terhességi-gyermekágyi segély) folyósítását a gyermek egyéves koráig meghosszabítják, azzal a módosítással, hogy a megelőző keresetnek az eddigi 100 százalékkal szemben mindvégig csak a 75 százaléka jár. Ezt követően a gyerek kétéves koráig folyósítanák a jelenlegi jogosultsági feltételek megtartása mellett a gyest, míg a harmadik évben csak a rászorultak kaphatnák. A hétfői tárgyalásokon a PM a tes meghosszabítását elfogadta, de a gyes folyósítását már a második évben is a rászorultság vizsgálatához kötné.

A Népjóléti Minisztérium a családi támogatások (csp, anyasági ellátások) tervezettnél kisebb mértékű csökkentése és a megszorító intézkedésekből eredő többletterhek szélesebb terítése érdekében olyan ellátások megkurtítását is javasolja, amelyek a PM stabilizációs csomagjában nem szerepeltek. Így munkanélküli-ellátásként kezelnék, és ennek megfelelően szigorúbb feltételekhez kötnék a szociális járadék folyósítását. (Ezt a nyugdíjszerű ellátást pillanatnyilag azok a csökkent munkaképességű állampolgárok kapják, akik a rokkantnyugdíjhoz szükséges szolgálati időt nem tudták megszerezni. 60 százalékuk ma is munkaképes korú, és jelentős arányt képviselnek közöttük a gazdasági változások nyomán „leselejteződött”, azóta elhelyezkedni képtelen szakképzetlenek, akiknek szociális indokok alapján állapították meg a szükséges munkaképesség-csökkenést.) A tárca a szigorítástól évi 3,5 milliárdos megtakarítást remél. Csökkenteni javasolják a házastársi pótlékra jogosultak körét és – a magasabb jövedelműeknél – a hadigondozotti ellátás mértékét is.

Azt a Népjóléti Minisztérium is természetesnek tartja, hogy a legrászorultabb társadalmi csoportok számára kedvező változást ígérő, már bejelentett, eredetileg az év elejétől tervezett, majd júliusra halasztott intézkedéseket (a gyesnél és a gyetnél az előzetes munkaviszony feltételének megszüntetése, egyszeri támogatás a gyerekes családoknak rászorultsági alapon) ne hajtsák végre. Ez 7,5 milliárdos megtakarítást jelent.

Összeségében az a benyomásunk, hogy a tárca kellő előkészítés nélkül, kapkodva összeállított „módosító csomagja” (még az ismertetteken túl további javaslatokat is tartalmaz) távolról sem garantálja a terhek igazságosabb elosztását, sőt inkább azoknak a társadalmi csoportoknak kedvez, amelyek amúgy is kedvezőbb pozícióban lévén hatékonyabban képesek hallatni az elégedetlenség moraját.

• Belföld