–efhá– [F. Havas Gábor]

Nyomtatóbarát változat

Az új parlament harmadszor volt kénytelen szembenézni ezzel a. kínosan nehéz feladattal. Már az első alkalommal megfogalmazódott, és azóta újra és újra megerősítést nyert, hogy az elosztás alapelveit egyértelműen tisztázó, hosszú távon is érvényes princípiumokat rögzítő jogszabály nélkül óhatatlanul csak esetleges, a pillanatnyi politikai erőviszonyoknak és az ebből következő értékpreferenciáknak kiszolgáltatott, a civil társadalom megerősödését hátráltató döntések születhetnek. A parlament rohamosan csökkenő népszerűsége, a rendszerváltással kapcsolatos kiábrándulás is arra figyelmeztet, hogy erős, a társadalmat sűrűn behálózó civil szervezetek nélkül igazán demokratikus társadalom nem képzelhető el, többek között azért, mert csak így biztosítható, hogy a politikai elitnek meglegyen a kellő ellensúlya.

A civil szervezetek kiépüléséhez és megerősödéséhez viszont kiegyensúlyozott és kiszámítható viszonyok, a politikai, világnézeti és egyéb elfogultságokat kordában tartó szabályozás és az alkotmányos elvekkel összeegyeztethető valamennyi törekvést súlyának megfelelően támogató elosztási mechanizmusok szükségeltetnek. Megengedhetetlen, hogy a civil szféra ki legyen szolgáltatva a mindenkori parlamenti választások eredményének, hogy az egymást követő négyéves ciklusokban alapvetően megváltozzanak a támogatás szempontjai. Ha van terület, ahol a meghatározó politikai erőknek józan kompromisszumra kell törekedniük, akkor a civil szféra feltétlenül ezek közé tartozik. A kompromisszumot pedig csak gondosan kimunkált jogszabályok garantálhatják.

A társadalmi szervezeteknek szánt pénz elosztási elveit, a nonprofit szektor szabályozását rögzítő jogszabályok azonban mindmáig nem születtek meg. Hiába fogalmazták meg a pénz elosztásával kínlódó ad hoc bizottságok 1990-ben és ’91-ben is a jogi szabályozás szükségességét, hiába nyújtott be Rózsa Edit (SZDSZ) a probléma megoldását kikényszeríteni próbáló határozati javaslatot 1991 októberében, a sürgős tárgyalást a T. Ház nem támogatta, s így mostanáig nem került rá sor.

Írott és íratlan szabályok

Az idei ad hoc bizottságnak még a korábbinál is rosszabb feltételek közepette kellett dolgoznia. A pályázatot csak február 13-án írták ki, majd négy hónapon át birkóztak az irdatlan mennyiségű (több mint 800) kérelem elbírálásával. A pályázók összesen csaknem 4 Mrd forintnyi támogatásra formáltak igényt, ugyanakkor a költségvetés mindössze 420 millió forintot irányzott elő erre a célra. Legalábbis ennyiről dönthetett a bizottság, mert a költségvetés további, ilyen célú előirányzatait vagy eleve megcímkézték, vagy az elosztásra vonatkozó döntést más fórumok hatáskörébe utalták. (A kisebbségi és egyházi szervezetek támogatásáról például a kisebbségi, emberjogi és vallásügyi bizottság volt hivatva dönteni.) Kusza, már-már áttekinthetetlen helyzet alakult ki. Nem csoda, ha az ad hoc bizottság a döntései során a pályázati kiírásban megszabott feltételek közül egyetlenegyet sem tudott maradéktalanul érvényesíteni.

A pályázati kiírás azt ígérte, hogy előnyben részesülnek majd azok a szervezetek, amelyek szociális, rehabilitációs, prevenciós és egészségmegőrzési, ifjúsági és gyermekérdekeket képviselnek, illetve természet- és környezetvédelmi tevékenységet folytatnak. Ezek után a tavalyihoz képest jelentősen eltolódtak az arányok a fenti célokat megvalósító szervezetek rovására és az „egyéb” szervezetek javára. A kiírás szerint csak 1991. december 31-ig bejegyzett szervezetek nyújthattak be pályázatot, ám végül részesültek a támogatásból később bejegyzett szervezetek is. A kiírásban szereplő feltétel volt az is, hogy a bejegyzésnek az egyesülési törvény alapján kellett megtörténnie. Ennek ellenére számos alapítványnak is megítéltek támogatást, noha az alapítványokról más törvény rendelkezik. A pályzat céljaként szerepelt, hogy az országos és regionális feladatokat ellátó szervezetek munkáját támogassa, mégis részesült a támogatásban számos helyi szervezet is, miközben más hasonló szervezetek kérelmét éppen ezen a címen utasították el. A kiírás azt is leszögezte, hogy politikai pártok, szervezetek és mozgalmak nem részesülhetnek támogatásban. Mégis támogatást szavazott meg a bizottság a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek (IDF, IDE, ifjú keresztények, ifjú szocialisták), a választásokon is indult, és magának azóta is komoly politikai szerepet vindikáló POFOSZ-nak stb.

A bizottság tehát jó néhány, a maga által megszabott kritériumnak is ellentmondó, erősen megkérdőjelezhető döntést hozott. A szubjektív, sokféle elfogultságnak utat engedő mérlegelési szempontok feltűnő aránytalanságokat eredményeztek. Valószínűleg a kompenzálás szándékával a szimpla működési költségeket messze meghaladó összegeket indítványoztak például az elmúlt rendszer politikai üldözötteit tömörítő szervezetek többségének, holott az érintettek kárpótlásáról több, nemrégiben megalkotott törvény gondoskodik. Ugyancsak feltűnő az egyházi, vallási hátterű szervezetek előnyben részesítése a hasonló feladatokat ellátó világi szervezetek rovására, pedig a költségvetésben több mint 3 milliárd forint szolgálja az egyházak támogatását, így az egyházakhoz kisebb-nagyobb mértékben kötődő társadalmi szervezetek közvetett támogatása ebből a forrásból is elképzelhető. Ezeknek a szervezeteknek például a volt egyházi ingatlanok visszaadásáról rendelkező törvénynek köszönhetően a működéshez szükséges ingatlan megszerzése nem lehet gond.

Ide nekem az oroszlánt is

A parlament elé terjesztett bizottsági javaslatról azonban minden fogyatékosságával együtt elmondható, hogy legalább azokhoz az íratlan normákhoz, amelyek nélkül a konszenzus elképzelhetetlen, igyekezett tartani magát. A benyújtás után viszont elszabadult a pokol. A zömmel kormánypárti képviselők által benyújtott módosító javaslatok – kevés kivételtől eltekintve – gátlástalanul teret engedtek a lobbyzásnak, a nyilvánvalóan személyes érdekeltségek skrupulus nélküli érvényesítésének, és sokszor zsigeri ellen- és rokonszevek alapján, az érintett szervezetek mai helyzetének és tevékenységének a tényleges ismerete nélkül vonták el és adományozták másnak a bizottság által 4 hónapos kemény munkával, kínkeservesen szétosztogatott pénzeket.

A módosításáradatot a költségvetési bizottságnak kellett megfékeznie. Erőfeszítéseit azonban a javaslatok egy részének a kiszűrésén (leszavazásán) túl, ami az egyensúly végleges felborulásán mit sem segített, főként arra koncentrálta, hogy számszakilag rendet tegyen. Hogy az emelések javaslatonként megegyezzenek a csökkentésekkel, és hogy egyetlen szervezettől se vonjanak el többet, mint amennyit az ad hoc bizottság megadni javasolt. Ez sem volt könnyű feladat, mert például a Magyar Úttörők Szövetsége alig több mint 10 milliós előirányzata terhére összesen 72 milliónyi csökkentési javaslat érkezett. De a költségvetési bizottság vitézül megoldotta a számszaki gondokat, s így kezdetét vehette a 64 – azonos nagyságú emelésekből és csökkentésekből összerakott – módosítójavaslat-csomag és az érintetlenül hagyott alapjavaslatok sorsát eldöntő határozathozatal.

Többségi játszmák

Az első botrány akkor robbant ki, amikor – igaz, csak egyetlen szavazatnyi különbséggel – jóváhagytak egy olyan javaslatot, amely a Magyar Parasztszövetség előirányzatát 1,5 millió forinttal csökkentette. A kisgazdák ezt illojális gesztusnak tekintették az elfogadásba besegítő MDF-es képviselők részéről, amit látványosan kifejezésre is juttattak. Kónya Imre és Kutrucz Katalin – az új parlament történetében immár másodszor – úgy próbálták orvosolni a bajt, hogy az egyszavazatnyi különbséget igyekeztek szavazategyenlőségnek feltüntetni, mondván, hogy a nem szavazó elnököt is bekalkulálva a jelenlevő képviselőknek csak éppen a fele szavazott igennel, márpedig az elfogadáshoz 50 százalék plusz 1 szavazat kell. Igen ám, de az elnöknek csak akkor kell szavazni, ha nélküle szavazategyenlőség keletkezik. Végül sikerült rávenni az elnöklő Szűrös Mátyást, hogy ő is szavazzon: előbb tartózkodott, s így ő hozta létre a szavazategyenlőséget, majd ettől megijedve igenre váltott. Több se kellett a kisgazdáknak: kijelentették, hogy amíg hitelt érdemlően meg nem állapítják, hogy hogyan kell értelmezni az iménti döntést, addig a további szavazásban nem hajlandók részt venni. A határozathozatalt tehát elnapolták.

Egy héttel később mindenki kénytelen volt belátni, hogy az ominózus javaslat mégiscsak el van fogadva, s újra működésbe léphetett a szavazógépezet. Egészen addig, amíg sor nem került azokra a javaslatokra, amelyek további pénzeket kívántak juttatni a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek. A két kormánypárti ifjúsági szervezet többlettámogatása zöld utat kapott (IDF, Ifjúsági Keresztény Demokrata Unió), a két ellenzékié nem. A következő szavazás alkalmával a T. Ház az ismételt próbálkozás ellenére határozatképtelennek bizonyult. Ezúttal az ellenzék sztrájkolt.

Először Gál Zoltán MSZP-s frakcióvezér emelkedett szólásra: ő azt nehezményezte, hogy mind a négy ifjúsági szervezet támogatását az úttörők rovására akarták növelni, s az elfogadott javaslatok nevetséges méretűre zsugorították az ország – tetszik, nem tetszik – legnagyobb taglétszámú gyerekszervezetének a támogatását. Majd Hack Péter közölte, hogy az SZDSZ a pártpolitikai szempontok mértéktelen érvényesítése miatt komolytalannak tartja a szavazást. Nem azt kifogásolta, hogy az IDE-nek nem szavazták meg a pluszpénzt, hiszen az SZDSZ-esek többsége is ezt tette, hanem azt, hogy a kormánypárti ifjúsági szervezeteknek megszavazták.

Tény, hogy a négy ifjúsági szervezetet érintő szavazás világossá tette, hogy kik azok a T. Házban, akik hajlandók elfogadni az alapvető demokratikus normákat, és kik azok, akik a minimális toleranciára sem képesek. A szavazólistákból kideríthető, hogy mindkét oldalon akadtak olyanok (a kormánypártin lényegesen többen – köztük néhány miniszter is), akik úgy gondolták, hogy a mieinknek igen, az öveiknek nem. Az újabb botrány nyomán a határozathozatal mindenesetre ismét elnapolódott.

Méltányos demokraták

(Egyformán szavaztak a négy ifjúsági szervezetet [IDF, IDE, ifjú keresztények, ifjú szocialisták] érintő javaslatra: vagy mindegyiket támogatták, vagy egyiket sem.)

Miniszterek, államtitkárok: –

MDF: Bakó Lajos, Balázsi Tibor, Becker Pál, Farkas Gábor, dr. Fekete Gyula, dr. Gyurkó János, dr. Horváth Miklós, Illéssy István, Jakab Ferenc, Jávor Károly, dr. Kis Gyula József, dr. Kovács László, dr. Kulin Sándor, Markó István, dr. Mezey Károly, dr. Pokorny Endre, dr. Pusztai Erzsébet, dr. Szeleczky Zoltán, Tarnóczy Attila, Varsányi András, Várkonyi István, Zsebők Lajos

SZDSZ: dr. Andriska Géza, dr. Arató Géza, Béki Gabriella, Bretter Zoltán, Büky Dorottya, dr. Danis György, Darvas Iván, dr. Fazekas Zoltán, Gaál Gyula, Getto József, Gulyás József, dr. Hack Péter, dr. Hatvani Zoltán, Hodosán Rozália, dr. Kertész Zoltán, dr. Kis Zoltán, dr. Kóródi Mária, dr. Magyar Bálint, dr. Matyi László, dr. Pelcsinszki Boleszláv, Rajk László, Rózsa Edit, Szalay Gábor, dr. Szigeti György, Zombori Mátyás

KDNP: Csépe Béla, dr. Hasznos Miklós, Kovács Gábor, dr. Lukács Tamás, Seszták László

Többségi demokraták

(Legalább az egyik „másikoldali” érdekeltségű szervezetre vonatkozó emelési javaslatot nem szavazták meg, a saját pártjuk ifjúsági szervezeténél viszont az emelésre voksoltak.)

Miniszterek, államtitkárok: Horváth Balázs, dr. Isépy Tamás, dr. Kálmán Attila, dr. Kelemen András, Szabó Iván

MDF: Balogh János, Bánffy György, dr. Bogdán Emil, dr. Dávid Ibolya, dr. Debreczeni József, Deme Zoltán, Dobos László, Fejes Attila, Fekete Pál, Figler János, dr. Gaál Antal, dr. Gömbös Ferenc, dr. Hoppa József, Horváth Lajos, Hörcsik Richárd, dr. Jócsa Fábián, dr. Kapronczay József, Karsai Péter, Kánya Gábor, Kelemen József, Király B. Izabella, dr. Kiss György, dr. Kutrucz Katalin, dr. Kószó Péter, dr. Kőrösi Péter, dr. Kulin Ferenc, dr. Marx Gyula, Mészáros László, dr. Mihály Zoltán, Miklós Árpád, Molnár István, dr. Móré László, dr. Nagy-Bozsóky József, Pap András, dr. Papp Sándor, Pál József, dr. Pánczél Gyula, Pesti Ferenc, Petronyák László, Pongrácz József, dr. Réti Miklós, Roszik Gábor, Rudics Róbert, Sándorfy György, Sápi József, Schmidt Ferenc, dr. Sóvágó László, Speidl Zoltán, dr. Szabó Lajos, Szabó Lukács, Szauter Rudolf, Szentágothai János, Székelyhidi László, dr. Szilassy Géza, dr. Szőcs István, dr. Tanács Péter, dr. Ternák Gábor, dr. Tóth-Kurucz János, dr. Tóth Albert József, dr. Tóth Tihamér, dr. Török Gábor, dr. Varga János, Varga Zoltán, dr. Vizy Béla, dr. Vona Ferenc, dr. Weszelovszky Zoltán, dr. Zacsek Gyula, dr. Zimányi Tibor, Zsigmond Attila, Zsupos Lajos

SZDSZ: dr. Fáklya Csaba, Ficzere Mátyás, Gadó György, Komenczi Bertalan, Mádai Péter, Mécs Imre, dr. Szabó Erika, dr. Világosi Gábor

KDNP: Cséfalvay Gyula, dr. Füzessy Tibor, dr. Gáspár Miklós, dr. Inotay Ferenc, Mózs József, dr. Rott Nándor

S nem folytatódott a következő héten sem. Az ellenzék ugyanis kitartott álláspontja mellett: nem hajlandó részt venni ebben a minden konszenzust felrúgó, erőfitogtató kutyakomédiában. Hajlandó viszont tárgyalni kompromisszumos megoldásokról. Fel is ajánlott ilyeneket. A Fidesz azt javasolta, hogy mivel visszavonni a szavazásra bocsátott változatot már nem lehet, gyorsan szavazzák végig, a javaslat egészére szavazzon mindenki nemmel, s aztán hatpárti egyeztetés keretében terjesszenek elő egy új, konszenzusos javaslatot. Az MSZP az ad hoc bizottság által beterjesztett eredeti javaslat elfogadását tartotta a legcélszerűbbnek, mondván, hogy az még mindig megalapozottabb, mint amilyen bármely ehhez képest keresztülerőszakolt módosítás lehet. Az SZDSZ pedig önálló indítványt nyújtott be. Ebben csak azok a szervezetek szerepeltek, amelyek támogatásához a képviselői módosítások nem nyúltak hozzá. Ezt a csomagot azonnal meg lehet szavazni, és akkor csak a vitatott szervezetek ügyében kell az időveszteséggel járó konszenzust kimunkálni.

A kormánypártok mindhárom alternatívát elutasították. Kónya Imre kifejtette, hogy ők továbbra sem mondanak le a módosító javaslataikról, mert az ellenkezne a demokrácia alapelveivel. „Itt normális javaslat, normális módosító indítványok és többségi döntés született eddig is, és így fog ezek után is. Most, hogyha az ellenzéki képviselők változatlanul nem vesznek részt, a demokrácia alapszabálya ellenére nem gyakorolják képviselői jogaikat, akkor nem tudjuk biztosítani önmagunkban a határozatképességet. De innen azért üzenjük azoknak, akik aggódnak, hogy nem kapják meg a pénzüket, hogy a legközelebbi héten külföldről is visszahívjuk a képviselőinket, s itt lesznek a koalíciós képviselők, és önmagukban is meg fogják tudni szavazni azt, ami az Egész Parlamentnek lenne a kötelessége.”

És lőn!

Toplista I.

(Az elfogadott módosító indítványok révén a legtöbb pluszt kapták, zárójelben az eredeti bizottsági javaslat.)

Toplista II.

(Az elfogadott módosító indítványok révén százalékosan a legmagasabb emelést kapták, zárójelben az eredeti és a megemelt összeg.)

Citromdíj I.

(Az elfogadott módosítások révén abszolút értékben a legtöbbet vesztették, zárójelben a megmaradt összeg.)

Citromdíj II.

(Az elfogadott módosítások révén a legtöbbet vesztették százalékosan, zárójelben a megmaradt összeg.)

• Belföld