A témában kevéssé járatos, de az újságok idevágó híradásaiba azért olykor-olykor mégiscsak belepillantó olvasó a cím láttán nyilván riadtan kapja föl a fejét: már megint egy cigány szövetség, amikor az országos és regionális cigány szervezeteket összefogni próbáló csúcsszervezetekből is már legalább három van, s ezek is szűnni nem akaró ádáz vitában állnak egymással, nem is beszélve az egyes csúcsszervezeteken belül dúló, újabb és újabb átrendeződéseket eredményező csatákról. A közvélemény hajlamos indokolatlanul szigorú követelményeket támasztani az önszerveződésnek – érthetően – még igencsak a kezdetén járó hazai cigánysággal szemben. Sokan teljes egységfrontot, lelkes összefogást várnak a cigányoktól, miközben jelentős múltra visszatekintő, tekintélyesnek számító nem cigány szervezetek (FKGP, MÚOSZ, TIB stb.) – nem éppen felemelő kísérőjelenségek közepette – sorban és látványosan kettészakadnak.
A Szedresi Cigány Szövetség egyelőre nem akar beszállni az országos politikai csatározásokba. Szedres 2700 lelket számláló Tolna megyei község, 10 km-re Szekszárdtól. A „szövetség” az itt élő mintegy 400 beás (román anyanyelvű) cigánynak akar önszerveződési lehetőséget adni. Ahogy kiagyalója és megszervezője, a később elnökké választott Konrád Imre fogalmazott az alakuló ülésen: „hogy tudjunk saját magunkon segíteni”. Mert itt is vannak persze sérelmek, mert itt is sok a munkanélküli. De azért más ez a munkanélküliség, mint a reménytelenségbe süllyedt, elvadult borsodi tájakon. A falu jómódú és meglehetősen polgárias, ha állás nem is, munka többnyire akad, s a feszültségeket, ellentéteket is megszelídíti a pannon hagyomány.
Az alakuló ülés szelíden és derűsen zajlott le, a 35-40 fős, jól öltözött, nemre és korra egyaránt vegyes összetételű közönség kellő méltósággal ülte végig a 3 órás alakulási procedúrát. A 16 éves kamaszlányok jól szót értettek a meglett korú családapákkal, mindenki szót kapott, és mindenki mert szólni. Az ünnepi pillanatokat az elnökké választott Konrád Imre teremtette meg, amikor egy füzetből felolvasta jó előre gondosan megformált mondatait a szervezet céljáról és szándékairól.
Az országos cigány politikát a Baranya Megyei Független Cigány Szövetség két vezetője képviselte, akik egyben az egyik csúcsszervezetnek, a Roma Parlamentnek is vezetőségi tagjai. Ők a függetlenített érdekvédelmi funkcionárius nézőpontjából igyekeztek befolyásolni az ülés menetét. Ha rajtuk múlik, nem bíbelődnek annyit az alapszabály egyes pontjaival, a tagok jogaival és kötelezettségeivel. „Meg lehet egyben is szavazni az egészet” – jegyezte meg az egyikük. Viszont szívesen vették volna, ha a frissen alakult szervezet azonnal csatlakozik az ő szövetségükhöz, hiszen az ő erejüket és hatalmukat az alájuk tartozó tagszervezetek száma adja meg.
Konrád Imre azonban némi bizalmatlansággal figyeli a regionális és országos szerveződések lármás világát, s ezért azon a véleményen van, hogy nem kell azt a csatlakozást elsietni. Ehhez megerősítést kapott a tagságtól. Az emberek kevesellték azt, ami a „magas” vendégek részéről a rábeszélés érdekében elhangzott. „Hát azt se tudjuk, hogy mibe lépünk bele” – hangzott el innen is, onnan is. Csak egy láthatóan előre meggyúrt fiú vetette fel újra és újra, hogy nem kéne-e mégis a csatlakozásról is szavazni. A többiek azonban nem kaptak a szón. Az egyik vendég, amikor belátta, hogy az azonnali csatlakozást nem érdemes tovább erőltetni, arra próbálta rávenni a megjelenteket, hogy gyorsan szervezzenek még Tolnában további 4 helyi szervezetet, mert a Roma Parlament szabályzata szerint 5 helyi szervezet már alakíthat megyei szervezetet, és akkor mindjárt így jegyeztethetnék be magukat a cégbíróságon. Hiszen a legfontosabb cél, hogy a következő választásokon komoly sikereket lehessen elérni, ehhez pedig nagy országos szervezetek kellenek, sőt belátható időn belül nemzetközi szervezeteket is létre kell hozni. A szedresiek azonban erre sem voltak vevők.
Konrád Imre inkább arról beszélt, hogy az egy km-re fekvő Apáti-völgyben, a régi cigánytelep helyén, ahonnan a 60-as évek végén költöztek be a faluba, egy beás falumúzeumot kellene létrehozni. S ahogy erre fordult a szó, kiderült, hogy még a fiatalabbakban is erős nosztalgiák élnek a hajdani telepi élet iránt, mintha az elveszett paradicsomról mesélnének. Azóta is minden évben egyszer felkerekedik Szedres cigánysága, és kivonul az Apátivölgybe, hogy ott együtt töltsék a napot. „Az apáink még mind tudtak teknőt vájni, de mi már nem tanultuk meg. Bevettük ezt a hülye maszlagot, hogy a kommunizmusban erre már nem lesz szükség” – mondja csendes szomorúsággal Konrád Imre, aki vasbetonszerelőként dolgozott a megyei építőipari vállalatnál, amíg munkanélküli nem lett. No persze, a szervezetalakító buzgalom nem a semmiből született. A 80-as években kapcsolatba került a pesti cigány értelmiségiekkel, korábban vezetett cigány klubot is a faluban, és segítségére volt egy néprajzosnak az általa gyűjtött beás folklórszövegek magyarra fordításában.
- Belföld [6]