Skip to main content

„Rajtunk a bélyeg!” – a GYIVI garzonháza Egerben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Négy hónappal a beköltözés után a GYIVI garzonháza lecsutakolt ajtóval, tiszta ablakokkal fogad, takaros küllemét csak az épület mellett emelkedő szeméthalom rontja valamelyest. Az egyik lakóval, egy fiatal cigány férfival sétáltunk le a „Frei zimmer” feliratos, módos házakkal övezett kis utcán, a házhoz. Ő meséli: „A beköltözés óta nem volt újabb balhé, nem köpködték le, nem is dobálták meg a házat. Senki se szól itt hozzánk, élünk, mint a vadak, jól elvagyunk…” A földszinten lakók hozzáteszik: „Csak a szemeten veszekedtünk, mert a szomszédok telihordják a szemetesünket, meg ideöntik, pedig nekik is van…” „A babakocsin is összeverekedtünk…” Kerekedik a történet: a ház előterében állnak a babakocsik, valamelyik szomszéd szemet vetett rájuk, besétált az ajtón, és megpróbálta az egyiket kitolni. A földszinti lakók észrevették, odarohantak, és némi huzavona árán visszaszerezték, bár nem értették a dolgot, hiszen a szomszédnak nincs szüksége gyerekkocsira.

„Egyébként nyugalom van, senki se szól itt hozzánk!” Ezt már M. Jolán mondja, aki a konyhai hokedlin ücsörög, nemrég jött meg a munkából. Ez nagy újság, mert utolsó látogatásomkor még úgy tűnt, hamarosan munkanélküli lesz, ugyanis többekkel együtt akkoriban bocsátották el a Csepel Autóból. A patronálója szerzett neki munkahelyet ugyanott, ahol a lakótársnője dolgozik a német irányítású Vilatiban. Kábelmunkás, nettó tízezret keres, a lakótársnő viszont már nettó tizenhétezernél tart. Megmutatják a rézkampóra fölhúzott kis műanyag huzalt, kabala, a konyhában lóg egy szögön. „Jó, mert nem olyan piszkos munka, mint a Csepelben volt, és lehet tréning-, utcai ruhában dolgozni, de hajtani kell, nehezebb, mint a régi munkám, a német művezető nagyon ügyel ránk, meg a társaság is más, a régi jobb volt…” – rándítja meg a vállát Jolán. A lakótársnőn szintén tréningruha, fülén walkman, az asztalon a Popcorn. Alig fél év alatt érte el a jelentős fizetésemelkedést. Hajtott, s átkérte magát egy jobb csoportba. Mindenki tudomásul vette a létezésüket a környéken, de akármilyen rendesek is – munkahelyük van, takarékosak, gyűjtenek a következő lakásukra, pontosan fizetik a lakbérüket –, többségükben csak cigányok, akárhogy is válogatódtak ki: „Rajtuk a bélyeg!” A tiltakozásokat nem méltányoló önkormányzat csak „idetelepítette” ezeket a fiatalokat, a szomszédok pedig a lemondó megszokás mellett nem mondanak le a csendes háborúskodásról. A garzonház lakói ezt tudomásul veszik, hiszen végül is LAKNAK. A házba nem költöztek be többen, a második turnus elmaradt, a GYIVI, az önkormányzat „kivár”, nem mintha nem akadna több pályázó.




Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon