Skip to main content

Donna Quijote és a pártok malmai

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


G. Nagyné Maczó Ágnes önálló választási törvényjavaslatot nyújtott be. A javaslat szerint a választópolgár elvesztené a választásoktól való távolmaradás, a tartózkodás jogát, a választás elmulasztása szabálysértésnek minősülne. Elveszítenék a választójogukat azok az állampolgárok, akik kevesebb, mint öt éve élnek Magyarországon, és nem lenne választható az, aki kevesebb, mint tíz éve él az országban. (Nem szavazhatna például Varga Béla, a nemzetgyűlés egykori elnöke.) Nem mérettetnének meg a pártok, nem lehetne pártlistákat állítani, politikai pártok még egyéni jelölteket sem indíthatnának, és a megválasztott képviselők nem lehetnének párttagok. Az egyéni választókerületekben nem választhatnák meg azt, akinek nincs ott állandó vagy ideiglenes lakóhelye. (E sorok írója például, aki véletlenül a Ferencvárosban szerzett lakást, nem indulhatna Zuglóban, ahol felnőtt, és amihez sokkal több köze van, mint a nagyvilág bármely más pontjához.) A megválasztott képviselőt bármikor vissza lehetne hívni a választópolgárok 50 százalékának plusz egy főnek az aláírásával.

Ezt a törvénytervezetet nem azért érdemes számon tartani, mert esetleg megvalósul. Természetesen nem fog megvalósulni, valószínűleg a napirendre vételét sem fogják megszavazni. Azon sem érdemes sokat töprengeni, hogy milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járna, ha a javaslattevő szándékai megvalósulnának, mert a javaslattevő szándékait a gyakorlat mindenképpen szétmorzsolná. A Maczó-féle törvényjavaslat szellemében nagykorú polgártársaink több mint egyharmada érezhetné magát bűnösnek az 1990-es választásoktól való távolmaradása miatt. A pártok társadalmi szervezetek és független jelöltek jelmezében vonulnának fel a Maczó-féle választási maszkabálra, és pillanatok alatt kialakulna a kriptopártrendszer. A visszahívás lehetőségét azok a kriptopártok tartanák a kezükben, amelyeknek van pénzük és szervezeti erejük ahhoz, hogy elérjék a választópolgárok felét, hiszen a megválasztott képviselő potenciális ellenzéke szinte mindenhol nagyobb lenne, mint híveinek a tábora, még ha azok nem is ábrándulnának ki belőle. 1990-ben a 176 egyéni választókerületből összesen ötben volt olyan jelölt, aki megkapta az első fordulóban, amikor még teljes volt a mezőny, ha nem is a választópolgárok, de legalább a választók több mint felének a szavazatát. Maczó Ágnesre például az első fordulóban azoknak a választásra jogosult polgároknak, akiket most a visszahívásra feljogosítana, 8 százaléka, a második fordulóban 13 százaléka szavazott, és ebben benne voltak azok is, akik azért szavaztak rá, mert a megye (és az ország) legnépszerűbb pártjának a jelöltje volt, és a második fordulóban azok is, akik kiesett jelöltjük helyett, jobb híján választották őt.

Maczó Ágnes törvényjavaslata nem közvetlenül gyakorlati szempontból érdekes tehát, hanem azért, mert a maga valóban minden szervezeti érdektől megtisztított vaskövetkezetességével demonstrálja, hogy hová vezet az a nemzetfelfogás, amelynek vonzáskörébe került a parlamenti többség.

Itt nyilván kétféle eszmény áll egymással szemben. Az egyik szerint annál jobb egy választási rendszer, minél inkább a komplex politikai programok, alternatívák összevetéséről szól. Ez a felfogás a pártokat állítja középpontba, mivel ezek azok a sajátos intézmények, amelyek jó esetben alkalmasak a társadalomirányítási stratégiák, a választási lehetőségek kidolgozására. A másik eszmény szerint a választásokon annak kell érvényesülnie, ami a nemzetben közös, a nemzeti jellegnek, a nemzeti géniusznak, vagy ahogy a törvényjavaslat indoklása mondja: a nemzet óhajának. Ebben az esetben emberi minőségeket kell összevetni abból a szempontból, hogy mennyire felelnek meg annak a népi értékrendnek, amely e felfogás szerint egységes és történelmileg, kulturálisan adott. Ebből a szempontból az a jó, ha a választókörzetek minél egységesebb, áttekinthetőbb közösséget fognak össze, ha a képviselő ebből a közösségből vétetik, ezt jeleníti meg, és az emberi minőségek összevetését nem zavarja meg az intézményi, szervezeti háttér. Mivel a nemzet akarata adott, a politikai másság csupán nemzetbontó tényező, az Ország Házában nem a politikai reprezentativitásnak, hanem a területi reprezentativitásnak, a tájjellegű másságoknak, a nemzetdialektusoknak kell érvényesülniük. A parlament területi korporáció.

Maczó Ágnes a törvényjavaslat egyik talányos mondatában arról ír, hogy a pártoknak kizárólag a végrehajtó hatalomban lehet szerepük, és a pártokról szóló törvényben kell szabályozni a pártok versenyét. Csupán az nem derül ki, hogy a pártokat hogyan lehet versenyeztetni választások nélkül. Eddigi történelmi ismereteink szerint kizárólag pártállami diktatúrákban neveztek pártoknak olyan szervezeteket, amelyeket kizártak a választásokból és a törvényhozó hatalomból.

Donna Quijote törvényjavaslata azt mutatja be, hogy az a felfogás, amelyben a nemzet az érdekcsoportokba szerveződő társadalom felett lebegő szellemi egység, egynemű óhaj, nem kompatíbilis a többpártrendszerrel, nem kompatíbilis a demokrácia eddig ismert történelmi formáival.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon