Hazánk a hetvenhatodik ország, amellyel megetetik a Dallast, eleddig 2,3 milliárd néző élvezhette minden idők legnézettebb Szabó családját. S azt is kiszivárogtatta a Rádió- és Televízióújság, hogy ez volt Brazília történetének legsikeresebb televíziós programja. (Minő csalódás, mostanáig azt hittük, az Isaura verhetetlen!) Magyar, igazodj Brazíliához – s persze az NSZK-hoz is, ahol három tévétársaság is sugározta a Dallast és leágazásait. De ez mind semmi, félmillió cikk foglalkozott már az amerikai kultúra e remekével. (Ha a statisztikusok jól működnek, eme írásommal én is gyarapítom majd a Nagy Bibliográfiát.)
Germanizálódunk, amerikanizálódunk, annak rendje és módja szerint. Ha ugyanis nem teszünk magunkévá bizonyos német és amerikai értékeket, nem tudunk fölzárkózni a nagy kultúrnemzetekhez. Az életformamodelleket össznemzeti tanfolyamokon tanítják nekünk, mindenekelőtt a legössznemzetibb televízióban. Az egyik – már bevált kurzus – A klinika, a másik, magasabb szintű, teljesebb kurzus a Dallas. Ez utóbbiban 12 év amerikai bölcsessége jelenik meg letisztulva, kijegecesedve. S ami még fontosabb: alaposan kipróbálva. Aki végigcsinálja, bizonyosan tudni fogja, mi az amerikaiak istene.
A titkot, ami a Dallas magyarországi sugárzása mögött rejtőzik, ezennel kiszivárogtatom, vagyis: összeesküvés áldozatai vagyunk, de megéri, mert sok pénzt kapunk érte. A történet akkor kezdődött, amikor az a bizonyos többpártinak indult ellenzéki delegáció látogatást tett az USA-ban, amely delegációnak nem voltak SZDSZ-es tagjai. Az amerikai fél gáláns ajánlatot tett. Amennyiben elkezdjük (mi magyarok) a Dallas vetítését, akkor ők (amerikaiak) tetemes összeggel támogatják eladósodott hazánkat. Tehát ők fizetnek, hogy a Dallas programon legyen. Kezdetben a Cs.-k tiltakoztak A.-nál, de pénz beszél, Cs. meg csak ugat.
Már akkor is lehetett tudni, hogy kevés pénz jut a költségvetésből a tévének, így aztán jól jött az ingyenprogram, amelyért még fizetnek is. A Gallup magyarországi filiáléja – jó pénzért – azt is elvállalta, méri majd, hogy a Dallasban közvetített értékek mennyire honosodnak meg kis hazánkban. A népnemzeti eszmék legelkötelezettebbjei könnyen meggyőzhetők voltak Dallas-ügyben. A sorozatban a tőke derék falusiaknál koncentrálódik. Aztán ott vannak a lovak, amelyek internacionálisak, helyesebben nemzetek felettiek, s ékesen bizonyítják, hogy a texasi és a magyar nép rokon, már ami a lovak iránti vonzalmukat illeti.
De hasznos lehet a Dallas azért is, mert életkedvet sugároz: érdemes vállalkozni, érdemes kezdeményezni, mert lám, ők is vitték valamire. Mit valamire: sokra. Pedig tetszik tudni (ha máshonnan nem, hát a westernekből), hogy Texas a század elején valóságos Mucsa volt! S lám, mit tesz a vállalkozási kedv (no meg az olaj), mára valóságos földi paradicsom!
Milyen értékeket közvetít a Dallas? (Csak a második részt láttam, de: cseppben a tenger!) A jobb megértés okán segítségül hívtam Paul Fussel Osztálylétrán Amerikában című könyvét Bartos Tibor kongeniális fordításában. Ewingék és Barnesék éppen átmeneti állapotban vannak a felső-közép- és a felső osztályok között. Maga az exteriőr! Hosszú behajtó a házhoz: minél hosszabb, annál felsőbb osztály. Aminthogy akkor is, ha minél több a fölös szoba a házban. Meg az elébb említett lovak. A ház, a birtok és a lovak alapján felső osztálybéliek a Dallas szereplői. De leleplezik őket a kocsik! Ha csak a Chevy pick-upjuk lenne, kétséget kizáróan felső osztálybeliek lennének. De ott az a fránya sportmerci, amiről Fussel így ír: „A felső-középosztálybeliek leghitványabbja jár Mercedesen…” Persze Fussel ’83-ban írta meg könyvét, a Dallast pedig 1978-ban kezdték forgatni, s a sorozat szerzői nem konzultáltak vele, s nyilván nem olvasták Mills, Packard és Veblen műveit sem. (Feltehetően mást sem, de sikeresen végezték el a New York-i Drámaiskolát.)
„A csúcstól lefelé számított első osztály… bár örökölt is pénzt, szépen keres hozzá, általában könnyű, tetszetős munkával, amelynek híján tán unatkozna is…” – írja Fussel, s így van ez a Dallasban is. Ugyan az olajoskezű nagypapi az úr a háznál, de az ifjak benne ülnek az igazgatótanácsokban, sőt egyikük még egyetemet is járt, persze nem a tudásért, hanem a kapcsolatok építéséért. Lesz is belőle konfliktus, akárki megláthatja. „A felső osztály látható, méghozzá hivalkodó látvány.” Bizony, bizony, nemcsak hivalkodó, de még egy diszkó megnyitására sem átall elmenni, s ott verekedésbe bonyolódni. Sok folytatásnak kell még eltelnie, hogy meggyőzzenek – igazi felső osztálybelivé váltak. Persze, ezért kell nekünk, magyaroknak a Dallas, hogy a fejlődést együtt éljük meg a szereplőkkel. Hogy mi is eljuthassunk az újgazdag Mercedes-tartástól az igazi kocsihoz, mondjuk az ARO-hoz vagy a még igazibbhoz, a raj GAZ-hoz.
Ideológiai képzésünkben valóban hatalmas űr tátongott évtizedek óta. Mert egykori példaképeink (Bátor emberek, Ifjú Gárda) felett alaposan eljárt az idő, a hős szovjet emberek fokozatosan kihaltak, mutatóba sem maradt belőlük. Új példakép kellett. A Galsworthy-hősök, vagyis a Forsyte-ok, aztán az Onedinek csak nosztalgiaébresztők lehettek, nem példaképek, ugyanis nem mutattak a jövőbe (legalábbis akkor)! A Kórház a város szélén hősei túlságosan mindennapiak voltak, A klinikáé ugyancsak, amellett az általuk, bennük felmutatott értékek túlontúl ismerősek és európaiak. Az Isaura rabszolgáinak pedig még nem érkezett el az ideje. A Szomszédok meg, hogy is mondjam, mintha a kádárizmus stichjét viselnék magukon.
Van jó tíz évünk, hogy elmerüljünk Ewingék és Barnesék életében, szokjuk az amerikai álmot, az American way of life-ot, s megtanuljuk a Dallasból, hogyan viselkedik egy menő vállalkozó, egy gazdag magyar-texasi üzletember. Egy nagy baj van csak ezzel a soapoperával: nálunk nincsen olaj. Javaslom hát az intendánsok egyikének, hogy kezdjen hozzá a Dallas magyar változatához Jászkarajenő címen, s olaj helyett a libamáj legyen a gazdagság forrása. A többi maradhat – arányosan lekicsinyítve.
- Lebeszélő [5]