Skip to main content

Nekünk Dallas kellett! – avagy: Elemér, át vagyunk verve!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hazánk a hetvenhatodik ország, amellyel megetetik a Dallast, eleddig 2,3 milliárd néző élvezhette minden idők legnézettebb Szabó családját. S azt is kiszivárogtatta a Rádió- és Televízióújság, hogy ez volt Brazília történetének legsikeresebb televíziós programja. (Minő csalódás, mostanáig azt hittük, az Isaura verhetetlen!) Magyar, igazodj Brazíliához – s persze az NSZK-hoz is, ahol három tévétársaság is sugározta a Dallast és leágazásait. De ez mind semmi, félmillió cikk foglalkozott már az amerikai kultúra e remekével. (Ha a statisztikusok jól működnek, eme írásommal én is gyarapítom majd a Nagy Bibliográfiát.)

Germanizálódunk, amerikanizálódunk, annak rendje és módja szerint. Ha ugyanis nem teszünk magunkévá bizonyos német és amerikai értékeket, nem tudunk fölzárkózni a nagy kultúrnemzetekhez. Az életformamodelleket össznemzeti tanfolyamokon tanítják nekünk, mindenekelőtt a legössznemzetibb televízióban. Az egyik – már bevált kurzus – A klinika, a másik, magasabb szintű, teljesebb kurzus a Dallas. Ez utóbbiban 12 év amerikai bölcsessége jelenik meg letisztulva, kijegecesedve. S ami még fontosabb: alaposan kipróbálva. Aki végigcsinálja, bizonyosan tudni fogja, mi az amerikaiak istene.

A titkot, ami a Dallas magyarországi sugárzása mögött rejtőzik, ezennel kiszivárogtatom, vagyis: összeesküvés áldozatai vagyunk, de megéri, mert sok pénzt kapunk érte. A történet akkor kezdődött, amikor az a bizonyos többpártinak indult ellenzéki delegáció látogatást tett az USA-ban, amely delegációnak nem voltak SZDSZ-es tagjai. Az amerikai fél gáláns ajánlatot tett. Amennyiben elkezdjük (mi magyarok) a Dallas vetítését, akkor ők (amerikaiak) tetemes összeggel támogatják eladósodott hazánkat. Tehát ők fizetnek, hogy a Dallas programon legyen. Kezdetben a Cs.-k tiltakoztak A.-nál, de pénz beszél, Cs. meg csak ugat.

Már akkor is lehetett tudni, hogy kevés pénz jut a költségvetésből a tévének, így aztán jól jött az ingyenprogram, amelyért még fizetnek is. A Gallup magyarországi filiáléja – jó pénzért – azt is elvállalta, méri majd, hogy a Dallasban közvetített értékek mennyire honosodnak meg kis hazánkban. A népnemzeti eszmék legelkötelezettebbjei könnyen meggyőzhetők voltak Dallas-ügyben. A sorozatban a tőke derék falusiaknál koncentrálódik. Aztán ott vannak a lovak, amelyek internacionálisak, helyesebben nemzetek felettiek, s ékesen bizonyítják, hogy a texasi és a magyar nép rokon, már ami a lovak iránti vonzalmukat illeti.

De hasznos lehet a Dallas azért is, mert életkedvet sugároz: érdemes vállalkozni, érdemes kezdeményezni, mert lám, ők is vitték valamire. Mit valamire: sokra. Pedig tetszik tudni (ha máshonnan nem, hát a westernekből), hogy Texas a század elején valóságos Mucsa volt! S lám, mit tesz a vállalkozási kedv (no meg az olaj), mára valóságos földi paradicsom!

Milyen értékeket közvetít a Dallas? (Csak a második részt láttam, de: cseppben a tenger!) A jobb megértés okán segítségül hívtam Paul Fussel Osztálylétrán Amerikában című könyvét Bartos Tibor kongeniális fordításában. Ewingék és Barnesék éppen átmeneti állapotban vannak a felső-közép- és a felső osztályok között. Maga az exteriőr! Hosszú behajtó a házhoz: minél hosszabb, annál felsőbb osztály. Aminthogy akkor is, ha minél több a fölös szoba a házban. Meg az elébb említett lovak. A ház, a birtok és a lovak alapján felső osztálybéliek a Dallas szereplői. De leleplezik őket a kocsik! Ha csak a Chevy pick-upjuk lenne, kétséget kizáróan felső osztálybeliek lennének. De ott az a fránya sportmerci, amiről Fussel így ír: „A felső-középosztálybeliek leghitványabbja jár Mercedesen…” Persze Fussel ’83-ban írta meg könyvét, a Dallast pedig 1978-ban kezdték forgatni, s a sorozat szerzői nem konzultáltak vele, s nyilván nem olvasták Mills, Packard és Veblen műveit sem. (Feltehetően mást sem, de sikeresen végezték el a New York-i Drámaiskolát.)

„A csúcstól lefelé számított első osztály… bár örökölt is pénzt, szépen keres hozzá, általában könnyű, tetszetős munkával, amelynek híján tán unatkozna is…” – írja Fussel, s így van ez a Dallasban is. Ugyan az olajoskezű nagypapi az úr a háznál, de az ifjak benne ülnek az igazgatótanácsokban, sőt egyikük még egyetemet is járt, persze nem a tudásért, hanem a kapcsolatok építéséért. Lesz is belőle konfliktus, akárki megláthatja. „A felső osztály látható, méghozzá hivalkodó látvány.” Bizony, bizony, nemcsak hivalkodó, de még egy diszkó megnyitására sem átall elmenni, s ott verekedésbe bonyolódni. Sok folytatásnak kell még eltelnie, hogy meggyőzzenek – igazi felső osztálybelivé váltak. Persze, ezért kell nekünk, magyaroknak a Dallas, hogy a fejlődést együtt éljük meg a szereplőkkel. Hogy mi is eljuthassunk az újgazdag Mercedes-tartástól az igazi kocsihoz, mondjuk az ARO-hoz vagy a még igazibbhoz, a raj GAZ-hoz.

Ideológiai képzésünkben valóban hatalmas űr tátongott évtizedek óta. Mert egykori példaképeink (Bátor emberek, Ifjú Gárda) felett alaposan eljárt az idő, a hős szovjet emberek fokozatosan kihaltak, mutatóba sem maradt belőlük. Új példakép kellett. A Galsworthy-hősök, vagyis a Forsyte-ok, aztán az Onedinek csak nosztalgiaébresztők lehettek, nem példaképek, ugyanis nem mutattak a jövőbe (legalábbis akkor)! A Kórház a város szélén hősei túlságosan mindennapiak voltak, A klinikáé ugyancsak, amellett az általuk, bennük felmutatott értékek túlontúl ismerősek és európaiak. Az Isaura rabszolgáinak pedig még nem érkezett el az ideje. A Szomszédok meg, hogy is mondjam, mintha a kádárizmus stichjét viselnék magukon.

Van jó tíz évünk, hogy elmerüljünk Ewingék és Barnesék életében, szokjuk az amerikai álmot, az American way of life-ot, s megtanuljuk a Dallasból, hogyan viselkedik egy menő vállalkozó, egy gazdag magyar-texasi üzletember. Egy nagy baj van csak ezzel a soapoperával: nálunk nincsen olaj. Javaslom hát az intendánsok egyikének, hogy kezdjen hozzá a Dallas magyar változatához Jászkarajenő címen, s olaj helyett a libamáj legyen a gazdagság forrása. A többi maradhat – arányosan lekicsinyítve.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon