Központi pisiltetés
Nagyszabású terv született a múlt évben a Családsegítő Központ, a Gondozási Központ és a városi bölcsődék összevonásáról. A megszületendő intézmény tervét többen szakmailag abszurdnak vélték, mert például mit kezdjenek az öregek a szomszéd helyiségből át-átlátogató drogosokkal.
Most itten arról van szó, hogy Istennek tetsző cselekedet-e az Egyetemi Színpadot kápolnává visszaalakítani, vagy éppen ellenkezőleg. Mert tudniilik annak idején, amikor a Piarista Gimnáziumból Eötvös Loránd Tudományegyetemet csináltak, természetszerű volt (már amennyire a dolgok akkor természetszerűek lehettek), hogy kápolna nem lesz az egyetemen. Lett azonban – ha nem is azonnal – kulturális létesítmény: az Egyetemi Színpad. Generációk alapélményét nyújtó kulturális bázis, színház, mozi, koncertterem, meg ami még belefér egy ilyen intézmény profiljába, ahogy akkortájt mondották.
Természetesen elhibázott lépés volt a helyhatósági választásokat az önkormányzati és a fővárosi törvény megszületése előtt megtartani, mert a választásokon vereséget szenvedett kormánykoalíció utólag képes lesz megbénítani, de legalábbis nagyon megnehezíteni a fővárosi önkormányzat működését, s ezzel – reményei szerint legalábbis – meggyengíteni a választók bizalmát a helyi képviselő-testületekben.
A Magisztrátus ülésén mindez nyilvánvalóvá válhatott azok számára is, akik nem foglalkoztak behatóbban a törvénytervezettel.
Hazánk a hetvenhatodik ország, amellyel megetetik a Dallast, eleddig 2,3 milliárd néző élvezhette minden idők legnézettebb Szabó családját. S azt is kiszivárogtatta a Rádió- és Televízióújság, hogy ez volt Brazília történetének legsikeresebb televíziós programja. (Minő csalódás, mostanáig azt hittük, az Isaura verhetetlen!) Magyar, igazodj Brazíliához – s persze az NSZK-hoz is, ahol három tévétársaság is sugározta a Dallast és leágazásait. De ez mind semmi, félmillió cikk foglalkozott már az amerikai kultúra e remekével.
Sz. Pál Jánost majd 21 évi folyamatos munkaviszony után kiszekálták munkahelyéről a ’79-es Charta-aláírás után. Nem, nem rúgták ki, csak rávették, hogy ő mondjon föl megelőzendő a későbbi keményebb eljárást. (Ismerős módszer, jelen sorok írójával is ezt játszották el.) Sz. Pál János –hogy azok is értsék, miről beszélek, akik más kategóriákban fogalmazzák meg a világot, mint jómagam – finom úriember, akinek, ha azt mondják, mennie kell, fogja a sátorfáját, és megy. Mindez 1980 áprilisában történt. Azóta Sz.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 12 hét
10 év 37 hét
10 év 41 hét
10 év 41 hét
10 év 42 hét
10 év 43 hét
10 év 43 hét
10 év 45 hét
10 év 45 hét
10 év 46 hét