–kozák–

Nyomtatóbarát változat

Természetesen elhibázott lépés volt a helyhatósági választásokat az önkormányzati és a fővárosi törvény megszületése előtt megtartani, mert a választásokon vereséget szenvedett kormánykoalíció utólag képes lesz megbénítani, de legalábbis nagyon megnehezíteni a fővárosi önkormányzat működését, s ezzel – reményei szerint legalábbis – meggyengíteni a választók bizalmát a helyi képviselő-testületekben.

A Magisztrátus ülésén mindez nyilvánvalóvá válhatott azok számára is, akik nem foglalkoztak behatóbban a törvénytervezettel. Konrád György azt a kérdést tette fel, hogy: „Hány város Budapest?”. A tervezett törvény szerint formálisan 23 város, ténylegesen azonban ennél is több, hiszen az 1950-es rákosista gigantománia eredményeképpen több kerületben valaha önálló városok, községek kerültek közös közigazgatás alá, ugyanakkor egykor szerves városrészeket a mesterségesen kialakított kerülethatárok szétszabdaltak. A kerületi képviselő-testületi választások abból a fikcióból indultak ki, hogy – hasonlatosan az egyéb településekhez – a fővárosi kerületek lakói rendelkeznek valamilyen közös identitástudattal, ergo az általuk választott képviselő-testületek ezt képesek lesznek képviselni. Ráday Mihály hiába próbálta megmagyarázni honatyáknak és publikumnak, hogy például II. kerületi azonosságtudat nincs, legfeljebb pasaréti vagy rózsadombi; ezt senki nem akarta megérteni. A készülő fővárosi törvény a kerületeknek és a fővárosnak azonos jogokat kíván adni, ami azt jelenti, hogy Budapest egyszerre 22 város plusz a sajátos jogosítványokkal rendelkező, ám a kerületekkel csupán azonos jogokat élvező főváros.

Friedrich Brunner, Bécs város főtanácsosa rövid, ám igen magvas előadásban ismertette, hogy az osztrák főváros és a kerületek között milyen a munkamegosztás, mire jogosultak a kerületek és mire a főváros. Azért érdemes röviden felidézni az előadás lényegét, mert egy európai modellt ismerhetünk meg. Becs kerületei a következő ügyekben jogosak eljárni: óvodák, iskolák karbantartása, az utak karbantartása, közlekedési jelek karbantartása, közvilágítás karbantartása, új mellékutak és az ezekhez kapcsolódó infrastruktúra és közvilágítás létrehozása, építése, parkok, játszóterek kialakítása, nyugdíjas klubok finanszírozása. Ennyi. A kerületek élén nem polgármesterek, hanem elöljárók állnak. A kerületek a fenti hatáskörökön túl a következő jogosítványokkal rendelkeznek: a tevékenységekre vonatkozó döntési joggal, együttműködési joggal, meghallgatási joggal, a város egészére vonatkozó döntésekhez kapcsolódó (a városi tanácsban élvezett), valamint információszerzési joggal. Mindenhez a városi költségvetés egy százalékát osztják szét a kerületek között: a lakosság száma, a diákság száma és a kerületi utak hossza alapján. Minden egyéb a főváros hatáskörébe tartozik.

Kees Bode, aki a rotterdami városháza nemzetközi kapcsolatainak igazgatója, a bécsiekétől némileg eltérő gyakorlatról számolt be, de a kerületek náluk is alá vannak rendelve a központnak. Kemény Istvántól, aki Párizs közigazgatását mutatta be, megtudhattuk, hogy Párizsban a kerületi tanácsoknak véleményezési joguk van csupán, a döntések a városi önkormányzatban születnek, s ezeket a kerületek végrehajtják.

Mi úgy akarunk fölzárkózni Európához (elnézést kérek Esterházy Pétertől, s ígérem, befizetem az általa bevezetett Európa-pénzt), hogy a fővárosban felépítünk 22 berlini falat, s lehetővé tesszük, hogy mindenki a keleti oldalon élőnek érezze magát.

A többes szám természetesen azokat az urakat jelenti, akik a törvényt szövegezték valamint azokat a képviselőket, akik majd megszavazzák. Hol fognak húzódni ezek a mi kis berlini falaink? Például a Rákóczi út közepén, záróvonal helyett. Keletről nyugatra haladva ugyanis bal kézre esik a VIII. kerület, jobb kézre pedig a VII. Vagy a Szent István körúton, a Belváros–Lipótváros és az Újlipótváros–Angyalföld (az V. és a XIII. kerület) között. Az ólipótvárosiak irigykedve fogják ablakaikból a falon át nézni az újlipótvárosiakat, akik ingyen megkapják (egyébként nagyon helyesen) Síklaki István polgármestertől bérlakásaikat. A Dózsa György úton lakó zuglóiak is vagy gyűlölködve, vagy irigykedve fogják szemlélni az Erzsébetváros szélén lakókat, mert utóbbiaknál esetleg nem lesz iparűzési adó, előbbiek azonban zöldövezeti pótlékot fizethetnek, hiszen övék a Városliget.

A készülő fővárosi törvény időzített bomba, amely szakaszosan robbangat majd, egyre lehetetlenebbé téve a kerületi és a fővárosi önkormányzat együttműködését. Egy biztos: semmi más célt nem szolgál, mint a kerületek egymás közötti és a főváros és kerületek közötti ellentétek állandó szítását. A Magisztrátus vitáján a törvény-előkészítésben részt vevő egyik (MDF-es) úr azzal érvelt, hogy a rendszerváltás nem foszthatja meg a kerületeket a korábbi önkormányzati jogoktól. Ez az érv enyhén szólva csúsztatás, hiszen tudjuk, mit jelentett a kerületek önállósága a pártállam idején.

A budapesti kerülethatárok jelentős része vagy központilag létrehozott, tehát nem organikus egységek találhatók a határokon belül, vagy valamikori valóban organikus egységeket konzerválnak. Ma már például az Erzsébetváros, Terézváros, Józsefváros nem rendelkezik saját érdekkel, legalábbis abban az értelemben nem, ahogy egy 5000 fős település képes megfogalmazni saját érdekeit. Ugyanakkor a XVI. kerület több, egykor önálló települést gyűrt maga alá, s e településeknek az elkülönült érdekeit, s nyomást gyakorolni a fővárosi önkormányzatra, hogy döntéseinél milyen szempontokat vegyen figyelembe.

A fővárosi önkormányzatot Budapest választópolgárai abban a hitben választották, hogy e testület a főváros egészének ügyeiről fog dönteni. Ezt csak megerősítette az a tény, hogy a kerületek delegáltak 22 főt a fővárosi önkormányzatba. Egy, a kerületekével azonos jogosítványokkal rendelkező budapesti főpolgármesteri hivatal, illetve képviselő-testület fából vaskarika, még akkor is, ha a Belügyminisztérium illetékes törvény-előkészítői szerint a tervezett modell egyike a világban létezőknek.

Budapest ugyanis elősorban egyetlen város, amely létrejöttétől függetlenül egzisztál, s ha azt akarjuk, hogy életképes maradjon, nem foszthatjuk meg létezésének attól az alapfeltételétől, hogy kormányozható legyen. Ma már a korábban önálló települések ezernyi szállal kötődnek egymáshoz, s ez a kötődés nemcsak a közszolgáltatásokon keresztül történik, hanem a városfejlesztés során létrejött ezernyi szálon át. Lakótelepek épültek korábbi önálló településekre, illetve ezek közé, volt községek, városok összenőttek, korábbi kerületek mára már csak közigazgatásilag különülnek el. A város működőképességének alapfeltétele a központi, egységes szempontok szerinti irányítás, függetlenül attól, hogy melyik párt vagy pártok bírnak a fővárosi képviselő-testületben többséggel. A kerületi polgármestereket és ezek hivatalait a főpolgármester, illetve a főpolgármesteri hivatal meghosszabbított karjaként kell(ene) kezelni, s ennek megfelelően egy kemény, centralizált, a közgyűlés által ellenőrzött fővárosi vezetésre van (lenne) szükség.

A jelenlegi törvénytervezet elfogadása a gyenge főváros–erős kerületek ellentéttel olyan helyzetet teremtene, amely megbénítaná a fővárost mint egységes egészet. Az MDF szavazógépezete így áll bosszút az ellenzéki pártok helyhatósági győzelmén. Félő azonban, hogy ez a bosszú nem az SZDSZ-en csattan, hanem a kétmilliós fővároson, s szinte biztos, hogy a kár évtizedekre jóvátehetetlen visszaesést okozna, nemcsak a fővárosnak, hanem az országnak is.

• Önkormányzat