Mit tehet a képviselő? Adatokat, információt gyűjt, megdöbben, aztán interpellál. A rendelkezésre álló idő azonban kevés. Három perc. A miniszteri válaszra öt perc, a viszontválaszra két perc. A képviselő ideje mindenesetre bizonyosan kevesebb, mint amennyivel Zánka vezetője és minisztériumi főnökei rendelkeztek ahhoz, hogy eldöntsék: mi legyen a Balaton partján 1973-ban épült, s ma 4 milliárd forintot érő intézmény sorsa 1991. január 1-jétől. A zánkai úttörőváros – az átmenet időszakában Balatoni Gyermekközpont – ugyanis jogutód nélkül enyészett el a szűkszavú miniszteri utasítás nyomán.
Mi a minisztérium szándéka az intézmény további hasznosítására? A miniszteri válaszból kiderül, hogy a jogutód nélküli intézményből üdülőcentrumot alakíttatott december 13-án. (?) Nem egészen értem. Ha új intézmény lett belőle, miért szűnt meg jogutód nélkül? A miniszter az 500 fős személyzet elhelyezkedéséhez nyújtott segítségről beszél, s ettől a képviselő fejében világosság támad: így kényelmes, jogutód nélkül a dolgozók nem okozhatnak munkajogi problémát… Majd a miniszter meglepő fordulattal pályázatot ígér az intézmény hasznosítására, amit tavasszal kíván kiírni…
A képviselő azt is szerette volna tudni, hogy lehetne 1991-ben is 40 ezer gyerek üdülését megoldani, mint eddig, ha az intézmény csak nyáron üzemel. Márpedig ha a hasznosítási pályázat csak márciusban nyílik… A miniszter sokallja a 40 ezret, mondván: az csak 25 ezer. Télen naponta ezer, nyáron naponta háromezer. A képviselő vadul számol: tíznapos turnusokkal 8 nyári turnus az 24 ezer, 16 téli turnus az 16 ezer, az bizony összesen 40 ezer úgy, hogy az intézmény 120 napig nem is fogad gyerekeket.
De a képviselő azt már végképp nem érti, hogy a miniszter miért csak júniusra ígéri az intézmény jövőbeli hasznosításának koncepcióját, amikor a kidolgozására kinevezett miniszteri biztos 1990. április 1-je óta az intézményben van. Különben is: mit kell még kidolgozni, ha van alapító okirat?
A képviselő nem kérdezi, a miniszter mégis elmondja, hogy az új üdülőcentrum költségvetési intézmény, amit a minisztérium apportként kíván bevinni valahová, amiből külföldi hasznosítók akár 50 százalék erejéig is részesedhetnének. A képviselő már semmit sem ért, hiszen eddig nem hallott olyan költségvetési intézményről, amelynek részvényesei lennének – „pláne” külföldiek!
A miniszter végül – az idő szorításában, 6 és fél perc után – júniusra ígéri, hogy választ ad, mi lesz azzal a 9 pályamunkával, amely a még ki sem írt pályázatra mint hasznosítási javaslat beérkezett. A képviselő elhűlve emelkedik szólásra, hogy 2 (!) percben elmondja a következőket: Zánkán 1990. december 31-i hatállyal 163 alkalmazottnak mondtak fel. E létszám egyötöde középvezető, pedagógus, szakszervezeti tisztségviselő, pedagógus érdek-képviseleti vezető. Azok, akiket nem bocsátottak el, kaptak 1000 forint rendkívüli béremelést, s ígéretet további 10+20 százalékra, cserébe nyilatkozatot kellett tenniük, hogy az új intézményben kívánnak dolgozni. Az intézmény 1991-re a minisztertől 150 millió forint támogatást kapott. (Ez 20 millióval kevesebb, mint 1990-ben, amikor egész évben működött, míg 1991-ben legfeljebb három és fél hónapot fog.) Azt, hogy mi légyen ez a nyári üdültetés, a Zánkán dolgozók természetesen a mai napig sem tudják, a turnusbeosztáson kívül nincs koncepció. Az intézménynek nincs gazdasági vezetője. A miniszteri biztosi címe mellé főigazgatói stallumot nyert vezető első helyettese leszerelt katonatiszt, volt belügyi összekötő. A főigazgató legfőbb tanácsadója is két volt katonatiszt: egyikük az intézmény 1984-ben leváltott diktátora, másikuk a volt főgondnok-főrendész. Mindkettejük felesége felelős beosztásban van: ugyanis műszaki, illetve pénzügyi osztályvezető. Mindez 1990. április 1-je óta a harmadik átszervezés eredménye. Az intézmény gazdálkodásával kapcsolatban rendőrségi vizsgálatok, vádemelési eljárások, bírósági ügyek folynak… Két percben mindez persze lehetetlen. A képviselő megsemmisülten elrebegi, hogy a választ nem fogadja el, vizsgálóbizottság felállítását kéri, majd cikket ír…
A képviselő arra számított, hogy a miniszter ezekről a dolgokról is szól. Hogy a miniszter segítséget kér: adna tanácsot valaki, hogyan maradhatna a több száz hektáros „boldogsággyár” a gyerekek, az egyre többet nélkülöző, balatoni üdülésről még csak álmodni se merő családok gyerekeinek intézménye.
A miniszter nem válaszol és nem kér.
- Belföld [6]