Skip to main content

Szorít az idő

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mit tehet a képviselő? Adatokat, információt gyűjt, megdöbben, aztán interpellál. A rendelkezésre álló idő azonban kevés. Három perc. A miniszteri válaszra öt perc, a viszontválaszra két perc. A képviselő ideje mindenesetre bizonyosan kevesebb, mint amennyivel Zánka vezetője és minisztériumi főnökei rendelkeztek ahhoz, hogy eldöntsék: mi legyen a Balaton partján 1973-ban épült, s ma 4 milliárd forintot érő intézmény sorsa 1991. január 1-jétől. A zánkai úttörőváros – az átmenet időszakában Balatoni Gyermekközpont – ugyanis jogutód nélkül enyészett el a szűkszavú miniszteri utasítás nyomán.

Mi a minisztérium szándéka az intézmény további hasznosítására? A miniszteri válaszból kiderül, hogy a jogutód nélküli intézményből üdülőcentrumot alakíttatott december 13-án. (?) Nem egészen értem. Ha új intézmény lett belőle, miért szűnt meg jogutód nélkül? A miniszter az 500 fős személyzet elhelyezkedéséhez nyújtott segítségről beszél, s ettől a képviselő fejében világosság támad: így kényelmes, jogutód nélkül a dolgozók nem okozhatnak munkajogi problémát… Majd a miniszter meglepő fordulattal pályázatot ígér az intézmény hasznosítására, amit tavasszal kíván kiírni…

A képviselő azt is szerette volna tudni, hogy lehetne 1991-ben is 40 ezer gyerek üdülését megoldani, mint eddig, ha az intézmény csak nyáron üzemel. Márpedig ha a hasznosítási pályázat csak márciusban nyílik… A miniszter sokallja a 40 ezret, mondván: az csak 25 ezer. Télen naponta ezer, nyáron naponta háromezer. A képviselő vadul számol: tíznapos turnusokkal 8 nyári turnus az 24 ezer, 16 téli turnus az 16 ezer, az bizony összesen 40 ezer úgy, hogy az intézmény 120 napig nem is fogad gyerekeket.

De a képviselő azt már végképp nem érti, hogy a miniszter miért csak júniusra ígéri az intézmény jövőbeli hasznosításának koncepcióját, amikor a kidolgozására kinevezett miniszteri biztos 1990. április 1-je óta az intézményben van. Különben is: mit kell még kidolgozni, ha van alapító okirat?

A képviselő nem kérdezi, a miniszter mégis elmondja, hogy az új üdülőcentrum költségvetési intézmény, amit a minisztérium apportként kíván bevinni valahová, amiből külföldi hasznosítók akár 50 százalék erejéig is részesedhetnének. A képviselő már semmit sem ért, hiszen eddig nem hallott olyan költségvetési intézményről, amelynek részvényesei lennének – „pláne” külföldiek!

A miniszter végül – az idő szorításában, 6 és fél perc után – júniusra ígéri, hogy választ ad, mi lesz azzal a 9 pályamunkával, amely a még ki sem írt pályázatra mint hasznosítási javaslat beérkezett. A képviselő elhűlve emelkedik szólásra, hogy 2 (!) percben elmondja a következőket: Zánkán 1990. december 31-i hatállyal 163 alkalmazottnak mondtak fel. E létszám egyötöde középvezető, pedagógus, szakszervezeti tisztségviselő, pedagógus érdek-képviseleti vezető. Azok, akiket nem bocsátottak el, kaptak 1000 forint rendkívüli béremelést, s ígéretet további 10+20 százalékra, cserébe nyilatkozatot kellett tenniük, hogy az új intézményben kívánnak dolgozni. Az intézmény 1991-re a minisztertől 150 millió forint támogatást kapott. (Ez 20 millióval kevesebb, mint 1990-ben, amikor egész évben működött, míg 1991-ben legfeljebb három és fél hónapot fog.) Azt, hogy mi légyen ez a nyári üdültetés, a Zánkán dolgozók természetesen a mai napig sem tudják, a turnusbeosztáson kívül nincs koncepció. Az intézménynek nincs gazdasági vezetője. A miniszteri biztosi címe mellé főigazgatói stallumot nyert vezető első helyettese leszerelt katonatiszt, volt belügyi összekötő. A főigazgató legfőbb tanácsadója is két volt katonatiszt: egyikük az intézmény 1984-ben leváltott diktátora, másikuk a volt főgondnok-főrendész. Mindkettejük felesége felelős beosztásban van: ugyanis műszaki, illetve pénzügyi osztályvezető. Mindez 1990. április 1-je óta a harmadik átszervezés eredménye. Az intézmény gazdálkodásával kapcsolatban rendőrségi vizsgálatok, vádemelési eljárások, bírósági ügyek folynak… Két percben mindez persze lehetetlen. A képviselő megsemmisülten elrebegi, hogy a választ nem fogadja el, vizsgálóbizottság felállítását kéri, majd cikket ír…

A képviselő arra számított, hogy a miniszter ezekről a dolgokról is szól. Hogy a miniszter segítséget kér: adna tanácsot valaki, hogyan maradhatna a több száz hektáros „boldogsággyár” a gyerekek, az egyre többet nélkülöző, balatoni üdülésről még csak álmodni se merő családok gyerekeinek intézménye.

A miniszter nem válaszol és nem kér.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon