Skip to main content

160 ezer pedagógus…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tisztelt Ház!

Elnök úr!

Mindannyian ismerjük az elmúlt évtizedek értelem- és értelmiségellenes jellegét. Ennek az áldozatai leginkább a pedagógusok voltak. Közismert a kötelező óraszám rendkívüli mértéke, a megalázóan alacsony jövedelemszint, amely lehetetlenné teszi az értelmiségi életmódot, az alávetettség állapota, a kontraszelekció megannyi lehetősége. Nem közismert azonban az, hogy szinte minden eszközüktől megfosztottak, egyetlen eszközük saját személyiségük és oly nagyon veszélyeztetett idegrendszerük. Mégis a magyar pedagógustársadalom nem olyan, amilyen ilyen körülmények között lehet, hanem annál sokkal különb. Fel nem deríthető sokaságuk él ma is elevenen tanítványai emlékezetében, dolgozik igényesen az önkizsákmányolás árán is, és nem kontraszelektálódik, noha a körülmények erre biztatják.

Elsősorban nem kommunizmust és ateizmust tanítottak a 160 ezer óvónőt, tanítót, tanárt foglalkoztató óvodákban és iskolákban, hanem énekelni, játszani, írni, olvasni, számolni és történelmet, biológiát, irodalmat. Senki nem mérheti fel, hogy hány XX. századi történelemórán kockáztatták meg a kollégáim, hogy elmondják vagy érzékeltessék az igazságot; hogy hány olyan, meggyőződése szerint ateista, mert ateistának nevelt kolléga volt ennek ellenére tisztességes, és nevelt tisztességre. Isten óvjon meg bennünket attól, hogy a kötelező ateizmus államvallása után a vallásosság legyen kötelező, mert ez nem a nemzet erkölcsi színvonalát emelné meg, hanem csak a képmutatók számát növelné.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Gondolom, senki nem hiheti azt, hogy az választotta a pedagóguspályát, aki gyors karrierre és magas jövedelemre vágyott.

Általában azok választották – hiszen minden általánosítás igazságtalan –, akik szeretik embertársaikat és szeretik a gyerekeket. Hihetetlen mennyiségű szeretet halmozódik fel az óvodákban és iskolákban, és használtatik fel napról napra. Nagyon szomorúnak tartom, hogy éppen a szeretet hiányáról tanúskodik ez a mondat, amely a kereszténység és minden vallás lényegéhez tartozik.

És remélem, tisztelt képviselőtársaim, hogy mi itt valamennyien, a parlament mindegyik oldalán tudjuk azt, hogy az ország jövője elsősorban az osztálytermekben készül, és adósai vagyunk a magyar pedagógusoknak akkor is, ha mai helyzetükért nem mi vagyunk felelősek. Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps.)
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon