Skip to main content

Aki magyar?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Aki október 23-án úgy döntött, részt vesz az ’56-os forradalom utcai eseményeinek emlékünnepség-sorozatán, érdekes „hangulateltolódással” találhatta magát szemben: a megemlékezés fokozatosan jobboldali demonstrációvá vált. Vegyük sorra ennek a változásnak a főbb állomásait!

Az első ünnepséget 13 órára hirdették meg a Kilián-laktanya előtt; ezen mintegy két-háromszáz ember vett részt. Sokan közülük az előző napi, a 298-as parcellánál rendezett megemlékezésnek is résztvevői voltak. Miután az Üllői útnak csak az egyik oldala volt lezárva, csak nagyon kevesen hallhatták az ünnepi beszédet, amely valóban a Kilián-laktanyánál történt eseményekről szólt. Az emberek nem is nagyon figyeltek oda, inkább egymás között beszélgettek, miközben élelmes rikkancsok – kihasználva a konjunktúrát – Szent Koronát árultak közöttük. Az (ünnepi) beszéd végeztével fellobogózott fehér Lada állt meg a tömeg mellett, tetején koporsóval, rajta a felirat: „Soha többé kommunizmust, szocializmust! Elvtársak!”, csomagtartóját pedig három betű ékesítette: M. U. K. Hangosbeszélőn felszólították az embereket, hogy kövessék az autót a Práter utcába, ahol folytatódik a megemlékezés. A megemlékezés valóban folytatódott, itt azonban már felszínre törtek a lappangó indulatok: amikor a szónok felszólította s sajtót, hogy az itteni gyűlésről hitelesen számoljon be, többen hangosan követelni kezdték: „Ki a bolsevikokat a médiákból!” A sokaság nőtt, és néhány méltatlankodót, akik az ünnepséget „De kérem szépen, versmondással semmire sem megyünk!” felkiáltásokkal szakították meg, nem lehetett lecsillapítani.

A fehér autó ezután a Corvin közbe vezette a népet. A Himnusz alatt néhány 18-20 éves legény rátámadt egy hasonló korúra, mert az állítólag rágózott. Ha egy nemzetiszínű karszalagos rendező nem áll közéjük, könnyen verekedés tör ki. Így csak néhány rosszízű mondatot vágtak a fiatalember fejéhez: „Magyar vagy te egyáltalán? Menj Palesztinába!” A szónok, Pongrátz Gergely nem tudta eldönteni, Demszky főpolgármestert úrnak vagy elvtársnak titulálja-e. Az utóbbira hajlott, minthogy még nem kapta meg az épületet, amelyet a fővárostól egyesülete számára követel.

A tömeg a szónok dilemmájára hangos füttykoncerttel és „Pfuj, Demszky!” kiáltással válaszolt. A fütty egyébként a jelenlegi kormánynak is kijár, amely lehetővé teszi a bolsevikok hatalomátmentését és a kommunista párt létezését. Többen megjegyezték, hogy a bolsevikoknak Oroszországban a helyük. (Szerencsésnek mondhatja magát a tribün mögött parkoló egyetlen autó tulajdonosa – egy kék színű Barkasé –, hogy senkinek nem tűnt fel az ÁVH-s betűjelű rendszám.) A szónoki beszédek végeztével fel kellett kérni a tömeget, hogy várja még meg a koszorúzást, majd a fehér autó vezetésével harsány „Aki magyar, velünk tart!” felkiáltásokkal megindult a nép a rádió épülete felé.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon